Melyik Ronaldo? – Csillag Péter publicisztikája

Ma van Ronaldo születésnapja, már ha tényleg ma van.

Persze először is azt kell tisztázni, melyik Ronaldóról beszélünk. Érdekes generációs kérdés ez, hiszen a Ronaldo szó más asszociációkat kelt egy tizen-huszonéves fiatal fejében, mint mondjuk egy negyvenes-ötvenesében. A markáns R9-, illetve CR7-világ közötti határnemzedék képviselői pedig rendszerint visszakérdeznek: melyik Ronaldo?

És olyankor általában a társaság legharsányabb tagja, mintha csak várta volna már a magas labdát, lélegzetvételnyi hatásszünet után beböfögi a kocsmaasztal fölött, a szurkolói lélek kéjes kíméletlenségével: „Hát a dagadt!”

Mert természetesen ha ilyen dilemma felvetődik, szinte mindig a „dagadt” Ronaldóról van szó, ez már előre tudható, a kérdés valójában csak azért kell, hogy valakinek a szájából elhangozhasson a várva várt jelző, és századszorra is kiülhessen az arcokra a kaján vigyor. Igazságtalan ez, hogyne, hiszen a futballvilágot Rio de Janeiróból meghódító korszakos zseni jóval meghatározóbb egyénisége a sportágnak, semhogy döbrögis pocakja vagy az idővel szépen kikerekedett fejformája alapján kelljen őt beazonosítani. Nem lenne elegendő talán az egész újságoldal sem, ha valamennyi sikerét, elismerését, állomását fel akarnánk sorolni, aki látta a maga idejében játszani a kétszeres aranylabdás, világbajnok brazil csatárt, úgyis tisztában van valós érdemeivel. Akinek pedig születési évszámánál fogva nem adatott meg a kiváltság, ha Ronaldo kerül szóba, eleve a portugál támadó karakteres figuráját, feszes maximalizmusát, céltudatos játékát látja maga előtt, a mitológiai ködbe vesző brazil előd hőstettei legfeljebb legendaként élnek tovább.

Létezik a két világklasszis megkülönböztetésének másik, kevésbé sértő, ám annál önérzetesebb módja is. Eszerint, ha a brazil támadó a téma, a „melyik Ronaldo?” kérdésre a helyes válasz: az igazi. Sugallva egyúttal, hogy a „kis” Ronaldo csak valamiféle másolat, koppintás, rossz utánzat. (Itt a felsoroltak helyett fantázia és jólneveltség függvényében számos cifra jelzőt lehetne idézni, ahogyan némely magyar szurkoló citált is a közelmúlt portugálok elleni meccsein, az MLSZ-nek többmilliós fejfájást okozva – de ez nem ennek a cikknek a témája.) A „dagadtozó” táborral ellentétben az „igazizó”-t nem a tét nélküli szókimondás varázsa, a szurkolói keménykedés vezérli, hanem valamiféle hamis nemzedéki felsőbbrendűség-tudat, amelyben az is benne van, hogy a régi futballuniverzum jelentette az aranykort, azt az időt, amikor még az igazi Ronaldo kápráztatta el a világot, a később érkezőknek meg maradt, ami maradt. Évtizedek, évszázadok peregnek, a „bezzeg a mi időnkben” ösztönös büszkeségérzete azonban kigyomlálhatatlan az emberből – itt kell bevallanom, gyengébb pillanataimban én is szoktam „igazizni”... –, ettől függetlenül kétségtelenül jogos igény, hogy valamiképpen meg kell különböztetni Ronaldo Luís Nazário de Limát Cristiano Ronaldo dos Santos Aveirótól, ha már a futballköztudatban mindketten Ronaldo néven rögzültek.

Tízegynéhány évvel ezelőtt sajátos játékkal teszteltem Cristiano Ronaldo térhódítását a névhasználati kérdésben: időről időre beírtam a Ronaldo szót az angol nyelvű Wikipedia keresőjébe, kíváncsi voltam, mikor jön el az az idő, amikor a kifejezésre már nem automatikusan a brazil csatárról szóló szócikket dobja fel a portál. Sajnos túlságosan korán ráuntam a várakozásra, felhagytam a gyermeteg próbálgatással, így nem tudom, mikor érkezett el a fordulat, de tagadhatatlanul elérkezett: manapság az oldal felkínálja a választást az embernek, hogy melyik Ronaldo irányába kíván továbbmozdulni.

Ha már a népszerű internetes lexikon információit boncolgatjuk, szólni kell a Ronaldo név okozta képzettársítási dilemmán túl a cikk elején említett, meghökkentő bizonytalanságról is. Az egyszerű kérdésre ugyanis nincs teljesen biztos megfejtés: mikor született a brazil labdarúgó?

Ha a Wikipedia portugál vagy angol nyelvű változatát vesszük alapul, éppen ma tölti be 45. életévét, születési dátumként ugyanis 1976. szeptember 18. van feltüntetve. Ha azonban a más esetekben többnyire pontos német vagy a francia verziót nézzük, ott már szeptember 22. az időpont. Bármily különösen hangzik, mindkét adat védhető: természetesen a riói házaspár, Nélio Nazário de Lima és Sónia dos Santos Barata gyermeke csak egyszer született meg, úgy fest azonban, a hivatalnokok Copacabana-stílusban rögzítették az adatokat. Mondhatjuk, a csecsemő későbbi kiismerhetetlenségét már első napján felvillantotta, laza megkerülős csellel és némi szülői segédlettel átejtette az anyakönyvvezető hivatalt, ahova valamiért csak négy nappal később jelentették be születését. Utóbb ugyan lett volna mód javítani, ám ha hihetünk Tommaso Berra vonatkozó cikkének, a brazil édesapa a mulasztásért járó bírságtól tartva nem íratta át a dátumot.

Akkor most melyik a hivatalos? A futballista életrajzírója, James Mosley Ronaldo: The Journey of a Genius című könyvében egyértelműsíti, hogy szeptember 18. a helyes, mégsem vert egyértelműen gyökeret a tisztázott verzió. Maga a labdarúgó sem sietett a közvélemény segítségére, nem szerepelteti születési dátumát közösségi médiás oldalain, ugyanakkor némi támpontot ad, hogy egyik évben szeptember 22-én köszönte meg a gratulációkat. A káoszt fokozza, hogy egykori klubjai hol 18-án, hol 22-én kürtölik világgá jókívánságaikat, a Barcelonánál például 2016. szeptember 18-án lett negyvenéves, az Internél és a Milannál csak 22-én. Jellemző, hogy a Bajnokok Ligája hivatalos Twitter-oldalának kezelői tavaly annyira megzavarodtak, hogy szeptember 18-án és szeptember 22-én is boldog születésnapot kívántak neki. Kétségtelenül furcsa, hogy a bürokráciát 1976-ban így meg lehetett kavarni egy korai Ronaldo-trükkel, elvégre eltelt már fél évszázad azóta, hogy az 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc a bolondok napján várható tréfákat elkerülendő elterjeszthette magáról, hogy április 2-án látta meg a napot.

A modern futballvilág talán utolsó rejtélye a Ronaldo-születésnap bűvös ügye, és nem is biztos, hogy érdemes feltárni, hadd maradjon témája a labdarúgás titkait fürkészőknek a következő évekre is. Azt viszont minden kockázat nélkül le lehet írni, hogy a Real Madrid brazilja 28 éves volt, amikor 2005 augusztusában Magyarországon járt, és a madridi csapattal minden idők leglangyosabb gálameccsén 3–1-re legyőzte a Puskás Ferenc válogatott néven szereplő, Lothar Matthäus vezette alkalmi magyar csapatot. Előző este, a Nagykörúton járva szinte belebotlottam az öltönyös futballcsillagba, aki váratlanul kilépett a Corinthia Hotel kapuján, és azzal a lendülettel, brazilos fesztelenséggel, tetőtől talpig végigmérte oldalamon sétáló kedvesemet. A sztárok sokszor nincsenek is annyira messze, mint gondolnánk, és a legkülönösebb helyzetekben kerülnek közel hozzánk: én például részben Ronaldónak köszönhetően nyertem leckét arról, mit jelent az újságírói felelősség. Miután 2007 januárjában a Real Madridtól az AC Milanhoz igazolt, először március 11-én szerepelt korábbi meghatározó csapata, az Internazionale ellen. Aznap ott ültem a milánói sajtótribünön, és a San Siro lelátóit benépesítő hetvenezer emberen végignézve tudatosult bennem az egyszerre felvillanyozó és ijesztő felismerés, hogy az aktuális példányszámadatok alapján másnap körülbelül ennyien olvassák azt, amit éppen írok a meccsről. A világ nem sokat változott, akkori tudósításomban a következő megfigyelést rögzítettem: „Az Inter-szurkolók körében a legnépszerűbb póló az, amely a súlya miatt kritizált játékost ábrázolja kibuggyanó, hájas pocakkal. A ruhadarab hátán a támadó Milannál használt száma olvasható, apró megjegyzéssel kiegészítve: 99 kiló.”

Pedig akkor még nem is volt divat kérdezgetni: melyik Ronaldo?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!