Vörösöket vegyenek! – Moncz Attila publicisztikája

AZT MÁR MEGSZOKHATTUK, hogy a Liverpool és a Manchester United a nagy trófeákért küzd egymással, és ebben a tekintetben az angol bajnoki címért zajló versenyben 20–19-re az MU vezet, míg a BL-sikerekért menő viadalban 6–3-mal a Pool a jobb. A következő időszakban azonban merőben új területen is megmérik magukat, hiszen a 130, illetve 144 éves klub is eladósorba került. Veretes eredménylistával, mindössze 30 mérföldes távolságra egymástól, amerikai, sportcsapatok üzemeltetésében egyébként járatos tulajdonossal a hátuk mögött (a Unitedet 2005 óta birtokolja az arrafelé közutálatnak örvendő Glazer család, míg a „vörösöket” 2010 óta a Fenway Sports Group), nagyjából ugyanakkora éves forgalommal (a 2020–2021-es gazdasági évben a Pool 487.4 millió fontot hozott össze, a Manchester pedig 1.4 százalékkal többet, 494.1 milliót), így azt gondolhatnánk, megközelítőleg hasonló összegért kelhetnek el.

Ehhez képest elemzők szerint a Manchester United vételára 50 százalékkal is magasabb lehet. „Ha a Manchester United és a Liverpool kikiáltási ára egyforma lenne, nem lenne kérdés, melyiket választanánk – jelentette ki Laurie Pinto, a Pinto Capital befektetési társaság vezetője. – Az egész csak a szurkolókon múlik. A Manchester United nagyobb klub, nagyobb stadionnal, nagyobb rajongói bázissal. A két vételár közelebb lenne egymáshoz, ha a Liverpool a pályán folyamatosan sokkal jobb lenne, de jelenleg nem ez a helyzet. Viszont ez most olyan pillanat, amit ebben az univerzumban egyszer lehet megélni.” A United a Sir Alex Ferguson-érának, illetve a Premier League televíziós jogdíjainak köszönhetően újradefiniálta, mennyit érnek kereskedelmi szempontból a futballklubok. A sikereknek köszönhetően az MU a pénzügyi jelentéseiben rendre 1.1 milliárdos szurkolói bázist kommunikál, míg a közösségi média különböző felületein 177 millió követője van, miközben a Liverpoolnak „csak” 106 millió.

„A futballklubokat szokatlanul nehéz értékelni, mivel a felvásárláskor nem feltétlenül a befektetés megtérülése az elsődleges motiváció – fejtegette az ilyen ügyletekben nem ritkán tanácsadóként közreműködő Brabners ügyvédi iroda vezetője. – A valódi értékteremtés a globális vonzerejükből származó bevételek maximalizálása körül forog, ezen a területen pedig a United magasan kiemelkedik a mezőnyből. A Liverpool pénzügyi teljesítménye a Jürgen Klopp-pal elért sikereinek köszönhetően folyamatosan javul, az előrejelzések alapján hamarosan megelőzi a Manchestert. A márka múltból fakadó ereje, illetve globális elérhetősége miatt azonban a United nyújt kedvezőbb lehetőséget a nagyobb megtérülésre.” Jordan Gardner, amerikai befektető, akinek korábban a dán Helsingörben, az ír Dundalkban és a walesi Swansea-ban is volt részesedése, amondó, hosszú távon az MU-ban rejlik több lehetőség, mert világszinten jobb brand, és azért a normális (értsd: nem országimázs-építő vagy hobbista) befektetők hosszabb távban gondolkodnak.

A két nagyot birtokló két kompánia közül azért ez sokkal inkább a Fenway-csoportra volt igaz. A Boston Red Sox baseballcsapatát is tulajdonló cég alvó óriásként viselkedő, az anyagi csőd szélén táncoló klubot vett meg 300 millió fontért 12 esztendővel ezelőtt, most simán ennek a tízszereséért értékesítheti, igaz, tett is bele rendesen pénzt és munkát. Az utóbbira jellemző, hogy az FSG egy évtized alatt megháromszorozta a Liverpool kereskedelmi bevételeit, a kezdeti 62 helyett a tizedik évben már 188 millió font folyt a kasszába. Eközben – a Premier League-beli tulajok közül egyedüliként – a Glazer família rendszeresen vett ki osztalékot a Unitedből.

Amivel viszont mindketten küszködtek, az az amerikai major sportokhoz (MLB, NBA, NFL, NHL) képesti kiszámíthatatlanság. Az Egyesült Államokban a hatalmas közvetítési szerződéseknek és az európaihoz képest szigorúbb bérellenőrzésnek köszönhetően a franchise-ok évről évre stabil nyereséget tudnak termelni, nem kell tartaniuk indokolatlanul nagy mínuszoktól. Ez is magyarázat lehet arra, hogy amíg 2019-ben a Pool a forgalom terén 100 millió fonttal verte a Red Sox csapatát, a Forbes csapatértéklistáján utóbbit 800 millió fonttal többre taksálták! És a differencia alighanem még nagyobb volt a Glazer-birodalomban működő Tampa Bay Buccaneers NFL-együttese, illetve a Manchester United között.

Ettől még simán lehet újra amerikai tulajdonosa bármelyik klubnak (még ha a jelenlegi papírforma szerint az MU-t a brit Sir Jim Ratcliffe, a Poolt pedig az arab világból érkező vevő is viheti), mert ahogyan a fentebb idézett Pinto magyarázta, „...az amerikai pénzcunami a labdarúgásba akar befektetni”. Csak elképzelhető, hogy már nem egy-egy magánszemély vagy néhány szereplős konzorcium, hanem új típusként egy vállalat. A United kapcsán az Apple neve már felvetődött, de neki gazdaságilag lehet, nem éri meg még egy ilyen népszerű klub megvétele sem, ugyanakkor egy fogadóiroda „izgalmas” lehet, hiszen egyazon piaci szegmensben mozognak, egyazon ügyfelek érdeklik őket.

Az ilyen jellegű tranzakciók esetén az üzleti világban megszokott az úgynevezett adatszobák létrehozása, amelyekben az érdeklődők betekintést nyerhetnek a legfontosabb dokumentumokba. Akik pedig befektetési szándékkal érkeznek, a hagyományos pontokon (vagyoni helyzet, ingatlanok és így tovább) túl egyvalamire biztosan kíváncsiak lesznek, a szurkolói összetételre, illetve arra, hogy a becsült szurkolói létszámból hányan vesznek részt tevékeny fogyasztóként a klub életében. Mert ugye a megtérülés szempontjából kulcskérdés, hogyan szerezhetik meg ezen szurkolókat (illetve a pénzüket), és mennyibe kerül az nekik céges szinten. A The Athletic szerint az ő megszerzésükben segíthetnek a földrajzi-piaci ismeretek (hány ember él a környéken, kik a vetélytársak), a szurkolói elkötelezettség (mennyire jellemző például a nemzedékről nemzedékre szálló rajongás), a sikerek száma és a játékospolitika. Az utóbbi kettő pofon­egyszerű: vagy nyersz folyamatosan, vagy állandóan hozol világklasszisokat. A másodikhoz nem árt azért némi szakmaiság is, mert a Manchester kis túlzással boldog-boldogtalant próbált megszerezni, és olyanokat is megvett, akikre adott esetben semmi szüksége sem volt. Csak pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, mint tavaly Cristiano Ronaldo átigazolása.

Ami pedig a leendő tulajdonos kilétén túl mindenkit foglalkoztat, az a vételár. A Chelsea a közelmúltban 4.25 milliárd fontért kelt el, de abban az összegben – egy új stadion felépítésével kapcsolatban – szerepelt 1.75 milliárd fontnyi beruházási kötelezettség is. Ilyen viszont a két vörös brigád kapcsán nem kerül elő, az árat inkább olyan tényezők befolyásolhatják, mint a Glazer család rossz megítélése, illetve az, hogy egyszerre két nagyágyú is eladó. Talán ezért is becsült óvatosan Jordan Gardner: „Bármilyen kifinomult értékelési módszertan és bevételi szorzó alapján nehezen látom azt, hogy valaki négymilliárd fontnál többet adjon a Manchester Unitedért, míg a Liverpool esetében 3–3.5 milliárd font lehet a plafon.” Aki világrekordban reménykedik, higgyen Laurie Pintónak, aki a Manchester United esetében 5.5 milliárd fontos ajánlatot is elképzelhetőnek tart.

Földi halandó szemével nézve döbbenetes régiókban járunk, viszont lehet, így sem lesz semmi az üzletekből. Egyik tulajdonos sincs eladási kényszerben, így ha az általuk megálmodott árat senki sem hajlandó kifizetni, akkor megtarthatják a klubot. Ebben az esetben azért, főleg Manchesterben, alighanem elszabadul a pokol.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!