PL: Szaúd-Arábiába igazolhat a Tottenham kapusa – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 10:44
null
Hugo Lloris 11 év után távozhat a Tottenhamtől (Fotó: Getty Images)
Francia lapértesülések szerint az idény végén elhagyhatja az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspurt a világbajnok kapus, Hugo Lloris.

 

A L’Équipe úgy tudja, hogy a 36 éves világbajnok kapusnak a Newcastle elleni, súlyos, 6–1-es vereséggel végződő mérkőzés volt az utolsó – 447. – a Tottenhamben, hiszen azon megsérült, és emiatt véget ért számára az idény. A Le Parisien pedig arról írt, hogy a francia válogatott korábbi csapatkapitánya Szaúd-Arábiából kapott ajánlatot.

Llorisnak 2024 nyaráig szól a szerződése a Tottenhammel, de a hírek szerint a klub megengedi neki, hogy mérlegelje lehetőségeit.

A jelentések szerint a kapus a katari világbajnokság után kimerültnek tűnt, mivel az Argentína–Franciaország finálé után Antonio Conte, a Tottenham akkori menedzsere december 24-ig folytatta az edzéseket a klubnál.

A válogatottságot a világbajnokság után, január elején lemondó Lloris egyelőre nem tervezi a visszavonulást, ám a nyáron szeretne klubot váltani, s bár Szaúd-Arábiából is csábítják, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban vagy Európában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik