Liverpooli tinilázadás – Moncz Attila publicisztikája

Szoboszlai Dominik, Mohamed Szalah, Darwin Núnez, Diogo Jota, Joël Matip, Curtis Jones, Alisson Becker, Ben Doak, Stefan Bajcetic, Trent Alexander-Arnold, Thiago Alcantara, illetve vasárnap délutántól Endo Vataru és Ryan Gravenberch. Ha a források helyénvalók voltak, illetve én sem felejtettem ki senkit, így fest a Liverpool futballcsapatának sérültlistája. Kezdőcsapatnyi játékos, két cserével. Az idény azon részében, amikor már trófeákat osztanak, illetve amikor már egy-egy hiba kijavítására sem feltétlenül marad idő. Akadnak edzők, akik ilyen esetben a sérüléshullám mögé (is) bújva keresnek mentséget, valamint rámutatnak az általuk kért igazolások meghiúsulására. Thomas Tuchel, a Bayern Münchentől hamarosan távozó szakember „slágerlistáján” például dobogós volt mindkettő, de a „sok a sérültünk” szókapcsolat az itthoni edzők fogalomtárából is ismerős lehet. 

És akadnak olyan edzők, akik a szükségből erényt kovácsolnak – és sikerrel járnak. Nyilván Jürgen Kloppot most a búcsúkörútja miatt divatos úton-útfélen dicsérni, olykor még annál is többet belelátni a munkásságába, mint amit valójában elért (bár a plafon olyan magasan van, hogy egy elképesztően szűk elitet leszámítva az mindenki számára így is megközelíthetetlen), de az elmúlt napok eseménysorozata láttán külön is jár neki a kalapemelés. Önmagában abban semmi félelmetes nincs, hogy a Liverpool a Ligakupa döntőjében hosszabbításban megverte 1–0-ra a Chelsea-t, majd az FA-kupa nyolcaddöntőjében 3–0-val kiejtette a másodosztályú Southamptont. Na de hogy a vasárnapi fináléban összesen hat akadémistát vessen be, a kupameccsen pedig kilenc (!), az U21-es korosztályba tartozó futballistát küldjön pályára?! És itt most nem egy utánpótlás-nevelő, netán fiatal játékosok értékesítéséből élő klubról beszélünk, hanem egy hatszoros BEK-/BL-győztes, 19-szeres angol bajnokról, amely a 2023–2024-es idényben egy trófeát már begyűjtött, további háromért (Premier League, FA-kupa, Európa-liga) pedig erősen versenyben van. 

Megmosolyogtató olvasni-hallani, amikor sehonnan sem jövő és pontosan oda is tartó edzők az eredménykényszer nyomásával indokolják a hozzájuk hasonló környezetből érkező, rutinosnak hitt labdarúgók bevetését, miközben a világ egyik legjobbja elballag a klub akadémiájára, aztán olyan lazán emel be a csapatába egy, kettő, három, akármennyi játékost, mintha világéletében ott futballozott volna. Azzal meg ugye senki sem akarja kiröhögtetni magát, hogy azt állítja, a világ egyik legeredményesebb, leggazdagabb múltú klubjánál nincs eredménykényszer? Ahogyan a nevelőmunka sincs törvényileg tiltva sehol sem… 

Klopp a Soton legyőzése után az „…ez az akadémisták hete volt” mondattal értékelte a két diadalt, viszont néhány nappal korábban, a Chelsea legyőzését követően hosszabb kommentárra is vállalkozott. „Tetszett, milyen bátrak voltak a fiúk. Csodálatos történet részese lehettem. Mindig jó érzés olyan futballtörténetet létrehozni, amit biztosan nem felejt el senki. Én azt a sztorit például még sohasem hallottam, hogy akadémiai játékosok sorával felálló gárda pályára lépjen, majd nyerjen egy topcsapat ellen” – jelentette ki a menedzser. 

Természetesen hiba lenne piedesztálra emelni a Liverpoolt azért, hogy világéletében ezt csinálta, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen továbbhaladni. A 2021–2022-es idényben a csapatnak csak 24-es kerete lehetett, mert nem felelt meg a Premier League előírásainak, és a bajnokságra leadott 25-ös listáján nem volt nyolc saját nevelésű, illetve angol akadémián képzett játékosa. Sőt, náluk kapott helyet a legtöbb nem saját nevelésű labdarúgó. Most pedig egyre közelebb kerülünk Klopp egyik megfogalmazott céljához, hogy a Liverpool képes legyen kiállítani csak helyi kötődésű (Scouser) srácokból álló együttest. Vagy képes legyen – mondjuk a kapuban a túlkoros, már 25 éves, de itt nevelkedett Caoimhin Kelleherrel – csak U21-es labdarúgókat felvonultató, mégis komolyan vehető csapatot harcba dobni. Az évad során Klopp már 15, legfeljebb 21 éves játékosnak adott lehetőséget, minden sorozatot figyelembe véve összesen 6899 percben. Ezt elhelyezendő, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében érdekelt 16 csapatból csak háromban szerepeltek ennél többet fiatalok: a Barcelonában (részben a pénzügyi megszorítások miatt) 9043, az FC Köbenhavnban 7619, a Benficában pedig 7287 perc jutott nekik. Közben meg a Napoliban és a Lazióban ugyanez az érték nulla perc. A nemzetközi összehasonlításban egyetlen magyarként ezt a szintet messziről legalább látó Ferencvárosban pedig – ifjabb Lisztes Krisztiánnak és Katona Bálintnak köszönhetően – 1606 perc. 

Ennél a Liverpool fiatal sztahanovistája, Harvey Elliott egyedül többet teljesített a maga 1858 percével, de Gravenberch (1563) és Jarell Quansah (1471) sem jár messze tőle. „Az, hogy ennyit játszhatunk, szinte kizárólag az edzőnknek köszönhető, annak a bizalomnak, amit a fiataljainkba fektet – mondta Conor Bradley, az együttes húszéves jobbhátvédje. – Sokkal könnyebb úgy az első csapatba kerülni, ha az U21 és az U18 is ugyanabban a rendszerben futballozik, mint a felnőttalakulat. Klopp különleges menedzser, élmény vele dolgozni. Csak meg kell becsülnöm minden pillanatot, amit még vele tölthetek, hiszen tudjuk jól, a nyáron távozik.” 

A német szakember mellett a fiatalok előretörésében lényeges szerep jut a csapatkapitány Virgil van Dijknek is. (Azért igazságtalanok lennénk, ha megfeledkeznénk ezen a téren például Szobosz­lai Dominikról is, róla James McConnell mondta egy novemberi interjúban, mennyit tanult tőle.) A Liverpoolt 2018 óta erősítő holland védő amellett, hogy a védelmet és tulajdonképpen a csapatot is vezérként irányítja, a tehetségeket is igyekszik pallérozni, illetve példát mutatni nekik. A Ligakupa-döntőn például a játékával (a meccs embere lett!), a győztes góljával és a díjátadón tett gesztusával. Ez volt az első trófea, amelyet a Redsnél kapitányként foghatott meg, csak az övé lehetett volna a pillanat – de inkább osztozott a dicsőségen Jürgen Klopp-pal. „Jobban szerettem volna, ha egyedül veszi át, de ő tényleg azt akarta, hogy ketten vegyük át, amit én elfogadtam. Tudom, hogy különleges pillanat volt Virgil számára. Tisztában vagyok vele, mennyire szereti a klubot és a benne betöltött szerepét” – árulta el a német tréner. 

A Klopp-korszak, a sikerei (egyelőre nyolc trófea, illetve egyetlen korábbi itteni menedzsertől sem látott, 61.2 százalékos győzelmi mutató) és mára már látható személyi átalakulása gazdasági téren is érezteti hatását. Amikor öt évvel a német érkezése előtt, 2010-ben a Fenway Group megvette a Liverpoolt, még csak 345 millió eurót kellett fizetni érte. A Forbes magazin becslése szerint most a klub értéke 4.873 milliárd euró körül jár. Amikor a német megérkezett, a keret összértéke 375 millió eurót tett ki, a Football Benchmark kimutatása szerint ez ma már egymilliárd feletti. Úgy, hogy közben a személyi költségek Klopp első évében voltak részarányosan a legmagasabbak, akkor a bevétel 69.2 százalékát tették ki, azóta az érték néhányszor 60 százalék alá is „benézett”. A Financial Fair Play 70 százalékot ír elő. 

Aminek a megfizetésére pedig a világ összes pénze nem lenne elég: ezekben a gyerekekben már most ott van a klub DNS-e. Amikor a Chelsea elleni mérkőzés után a tábor nekik énekelte a You’ll Never Walk Alone-t, talán már kezdett tudatosulni bennük, mit értek el. És nekik nem kellett és soha nem is kell elmagyarázni, mit jelent a dal a szurkolóknak és a Liverpoolnak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!