Guardiola: A versenyfutás nem csak köztünk és az Arsenal között zajlik

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 11:47
Pep Guardiola szerint a Liverpoolt nem szabad leírni (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City 4–0-ra nyert a Brighton otthonában a Premier League 29. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Pep Guardiola csapata így a tabella második helyen áll egy ponttal az Arsenal mögött, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva. A spanyol menedzser azonban kijelentette, hogy a versenyfutásnak még nincs vége, az Arsenallal és a Liverpoollal is számolni kell.

 

„Sok minden megtörténhet. Ami a Liverpoollal történt a Crystal Palace és az Everton ellen, az velünk is megeshet. Megtörténhet az Arsenallal is. Senki sincs biztonságban – értékelt a találkozót követően Pep Guardiola a Sky Sportsnak.  – A versenyfutás nem csak köztünk és az Arsenal között zajlik. Szóval legyetek nyugodtak, örüljetek a mai győzelemnek. Most csak regenerálódunk és már a következőre koncentrálunk.”

A Manchester City a vesztett pontokat tekintve vezeti a tabellát és a legnagyobb esélyes a PL bajnoki címére. „Voltunk már ilyen helyzetben korábban, de ez nem jelenti, hogy csak emiatt idén is győzni fogunk. Tenni kell azért, hogy az megtörténjen. Az Everton azért játszik, hogy távol maradjon a kiesőzónától. Hasonló mérkőzésünk lesz a Nottingham Forest otthonában, amely az életben maradásért játszik.”

„Talán azért, mert hosszú évekig igazi esélyesnek számított, a Liverpool iránti megbecsülésem nagyobb, mint valaha. Az Old Traffordon játszott döntetlenje, a kihagyott esélyek, vagy éppen szerdán, amikor Jordan Pickfordnak volt két-három mentése a fontos pillanatokban. A Crystal Palace elleni meccsen is a kihagyott lehetőségek... Ez a futball. Sok példát tudok mondani a saját csapatomtól is. De még mindig versenyben vannak, mert ismerem a Liverpool karakterét, a végsőkig küzdeni fognak, és nekünk is ezt kell tennünk” – mondta Guardiola.

A manchesteriek első gólját szerző Kevin De Bruyne így értékelt: „Minden tiszteletem az Arsenalnak és a Liverpoolnak, mert elképesztőek. Csak folytatnunk kell, nem szabad előreszaladni, elég alázatosnak kell maradnunk ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Brighton & Hove Albion–Manchester City 0–4 (De Bruyne 17., Foden 26., 34., J. Álvarez 62.)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Wolverhampton Wanderers–AFC Bournemouth 0–1 (Semenyo 37.)
Kiállítva: Kerkez (79.)
Crystal Palace–Newcastle United 2–0 (Mateta 55., 88.)
Manchester United–Sheffield United 4–2 (Maguire 42., B. Fernandes 61., 81. – az elsőt 11-esből, Höjlund 85., ill. Bogle 35., Brereton Díaz 50.)
Everton–Liverpool 2–0 (Branthwaite 27., Calvert-Lewin 58.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Chelsea 5–0 (Trossard 5., B. White 52., 70., Havertz 57., 65.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Arsenal

34

24

5

5

82–26

+56

77

2. Manchester City

33

23

7

3

80–32

+48

76

3. Liverpool

34

22

8

4

75–34

+41

74

4. Aston Villa

34

20

6

8

71–50

+21

66

5. Tottenham

33

18

6

9

65–53

+12

60

6. Manchester United

33

16

5

12

51–50

+1

53

7. Newcastle

33

15

5

13

69–54

+15

50

8. West Ham

34

13

9

12

54–63

–9

48

9. Chelsea

32

13

8

11

61–57

+4

47

10. Bournemouth

34

12

9

13

49–60

–11

45

11. Brighton & Hove Albion

32

11

11

10

52–50

+2

44

12. Wolverhampton

34

12

7

15

46–54

–8

43

13. Fulham

34

12

6

16

50–54

–4

42

14. Crystal Palace

34

10

9

15

44–56

–12

39

15. Brentford

34

9

8

17

52–59

–7

35

16. Everton

34

11

8

15

36–48

–12

33

17. Nottingham Forest

34

7

9

18

42–60

–18

26

18. Luton Town

34

6

7

21

47–75

–28

25

19. Burnley

34

5

8

21

37–69

–32

23

20. Sheffield United

34

3

7

24

33–92

–59

16

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik