Apja szerint Elon Musk szívesen megvenné a Liverpoolt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 21:26
Apja szerint Elon Musk szívesen megvenné a Liverpool FC-t (Fotó: Getty Images)
A világ leggazdagabb emberének, Elon Musknak az édesapja, Errol Musk a Times Radiónak arról beszélt, hogy fia szívesen megvenné a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol élvonalbeli Liverpool FC-t.

„A fia meg akarja venni a Liverpool Football Clubot?” – tette fel a kérdést Errol Musknak a Times Radio a liverpool.com szerint, erre pedig a világ leggazdagabb emberének édesapja azt mondta: „Erről nem tudok nyilatkozni, mert megemelnék az árát. De ez nem jelenti azt, hogy meg is veszi. Szeretné, nyilván. Bárki szeretné – én is” – fogalmazott Errol Musk, kitérve arra is, hogy Elon Musk nagymamája Liverpoolban született, így a családnak vannak rokonai a városban.

„Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük a Beatles néhány tagját, és ők a családom egy részével együtt nőttek fel, úgyhogy kötődünk Liverpoolhoz” – tette hozzá Errol Musk.

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
18 órája

Dirk Kuyt: Arne Slot sem hitte, hogy ilyen gyorsan bajnok lehet

Angol labdarúgás
2025.03.23. 09:55

Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Angol labdarúgás
2025.03.22. 14:01

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Liverpooli legendákkal játszik együtt az FTC vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.03.20. 11:40

Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54
Ezek is érdekelhetik