Csak a Barcára nem talált ellenszert – amikor Alex Ferguson nyugdíjazta magát

Sir Alex Ferguson meghatározó játékosai távozása után sohasem esett kétségbe, a folyamatos változást a futball velejárójának tekintette. Így volt akkor is, amikor a 2008-as Bajnokok Ligája-sikert követően Cristiano Ronaldót körbeudvarolta a Real Madrid, és sokan már azon a nyáron készpénznek vették a klubváltását. A skót menedzser tudta, hogy portugál támadója szeretne visszatérni az Ibériai-félszigetre, és nem is akarta mindenáron visszatartani, ám Ramón Calderón, a madridiak akkori elnöke súlyos hibát követett el. Azzal hencegett a sajtó nyilvánossága előtt, hogy Ronaldo úgyis a Real játékosa lesz – válaszul a United menedzsere Portugáliába utazott, hogy beszéljen a futballistával.

„Elmondtam neki, hogy nem mehet el az idén azok után, ahogyan Calderón megközelítette a kérdést  – írja Ferguson az önéletrajzi könyvében. – Tudtam, hogy át akar kerülni a Real Madridhoz, de inkább lőttem volna le, mint hogy akkor eladjam annak a pasasnak. Megnyugtattam inkább, hogy ha jól teljesít, nem szórakozik velünk, és jön valaki érte egy rekordajánlattal, jövőre elengedjük.”

Cristiano Ronaldo elfogadta az alkut, a 2008–2009-es idényre is maradt, a Manchester United pedig az angol Ligakupa és a bajnokság megnyerése mellett ismét bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A címet a Barcelona ellen kellett volna megvédenie, ám Josep Guardiola irányításával a katalánok a korábbinál is magasabb szintre léptek, és simának nevezhető mérkőzésen Samuel Eto'o és Lionel Messi góljával 2–0-ra nyertek Rómában. Sir Alex meg azon rágódott, mit csinálhattak volna másképpen.

„Többet kellett volna mélyen hátrahúzódva védekeznünk, de addigra már elérkeztem a Manchester Uniteddel abba a fázisba, hogy nem láttam értelmét ilyen módon győzelemre törni – idézi a joe.co.uk oldala Fergusont. – Ezt a taktikát már bevetettem egy éve a Barcelona elleni párharcban, de közben a kínok kínját éltem át, és a szurkolóink is megjárták a poklot. Rómában sokkal pozitívabb képet akartam sugározni magunkról. A mérkőzés előtt fontos hátráltató tényezőt jelentett a szálloda megválasztása is. Egy romhalmazt fogtunk ki. Sötét ebédlőben étkeztünk, az étel későn érkezett és hideg volt. Vittünk ugyan magunkkal szakácsot, de tudomást sem vettek róla. A meccs reggelén két-három csapattag levertnek érezte magát, néhányan betegséggel küszködtek, egy-két ember így is játszott.”

Az elbukott döntőt követően Ferguson tartotta magát adott szavához: amint a Real Madrid 94 millió eurós vételi ajánlattal kopogtatott az ajtón Cristiano Ronaldóért, hagyta eligazolni. Kesergés helyett filozófiájához híven folytatta a csapatépítést, és nem volt különösebben nehéz dolga. A kapuban Edwin van der Sar, a védelemben Nemanja Vidics és Rio Ferdinand párosa a legjobbak közé tartozott a világon, a középpályán Paul Scholes és Ryan Giggs mellett Michael Carrick is magas minőséget képviselt, a támadósort pedig Nanin és Dimitar Berbatovon kívül Wayne Rooney alkotta...

A liverpooli születésű támadó ugyanakkor nem volt Cristiano Ronaldóhoz hasonló szupersztáralkat. Hiába erősítette már öt éve a klubot, és játszott sokszor szenzációs formában, parádés gólokat szerezve, Ferguson jól tudta, mik a gyengéi. Elég volt egy rövid pihenő, hogy leeresszen, és utána heteket kelljen dolgoznia formája visszanyerésén, az edzéseken mutatott erőszakos fellépésével megfélemlítette játékostársait és edzőit, magánéleti ballépéseinek sora rendszeresen a bulvárújságok címlapára került. A menedzser volt az egyetlen, akit Rooney mindig is tisztelt, 2010 második felében mégis attól volt hangos a sajtó, hogy el akarja hagyni a Unitedet. Sokak szerint a problémát Wayne ügynöke, Paul Stretford okozta, aki előnyösebb szerződést akart kicsikarni a futballistának, még azt is betanította neki, mit mondjon, amikor a klub vezetőségével tárgyal.

„Azt kifogásolta, hogy nem vagyunk kellőképpen ambiciózusak, és a pályán nem játszik a megfelelő pozícióban – nyilatkozta Ferguson a The Guardiannek. – Felrótta azt is, hogy nem szereztük meg Mesut Özilt a Werder Brementől, amire annyit válaszoltam, hogy ezek a dolgok nem az ő hatáskörébe tartoznak. Neki az a feladata, hogy jól játsszon és eredményes legyen. Csalódtam benne, tisztelnie kellett volna a klubot.”

A problémát végül a Manchester Unitedet tulajdonló Glazer család oldotta meg, jelentős fizetésemelést beleépítve Rooney új szerződésébe, és a megnyugtatott csatárral a 2010–2011-es idény végén újfent a Bajnokok Ligája döntőjébe menetelt a csapat. A fináléra ezúttal „hazai pályán”, a londoni Wembleyben került sor, ám mivel megint a Guardiola érája alatt fénykorát élő Barcelona volt az ellenfél, ez sem számított. Az első félidőben Pedro góljára ugyan még válaszolt Rooney, Messi és David Villa révén a fordulást követő húsz percben a katalánok eldöntötték a trófea sorsát.

„A Barcelona még annál is jobb volt, mint amikor két évvel korábban Rómában diadalmaskodott ellenünk – ismerte el Ferguson az önéletrajzi könyvében. – A Messi köré tömörülő élharcosok fantasztikusan teljesítettek. A győzelmünkhöz az kellett volna, hogy a középső védőink rendkívül pozitívak legyenek. Merjenek rárontani Messire anélkül, hogy azon aggódnának, mi történik mögöttük. Próbálkoztunk a támadóink előretolásával is, hogy minél hamarabb megzavarjuk az ellenfél labdajáratását, ám ez csak húsz-harminc percig működött, utána kiszabadultak és tehetetlenek lettünk.”

A Barcelona ellen elveszített második BL-döntőt követően Ferguson nagy változásokat kívánt eszközölni. Alaposan szemügyre vette a Manchester United akadémiáján zajló edzői munkát, és átalakította az első csapat keretét. Miközben a jövőre gondolva megszerezte Phil Jonest, Ashley Youngot és David de Geát, elengedte idősebb játékosai egy részét. John O'Shea és Wes Brown a Sunderlandhez, Owen Hargreaves a Manchester Cityhez távozott, Edwin van der Sar és Paul Scholes visszavonult. Sir Alex semmiképpen sem akarta elengedni Scholest, meggyőzte, hogy a stoplist hónapokkal korábban szögre akasztó Gary Neville-lel együtt legyen az edzői stáb tagja, és dolgozzon a klub utánpótlásában.

A sok változás hamar éreztette negatív hatását. A United a Bajnokok Ligája következő kiírásában már a csoportkörben búcsúzott, és a 2011–2012-es idény folytatásában sem termett neki babér, hiába tért vissza Scholes fél évvel a visszavonulását követően, és volt a csapat az utolsó pillanatig versenyben a bajnoki címért. Robin van Persie 2012-es megszerzése kellett hozzá, hogy a szerencse megforduljon, az Arsenal holland közönségkedvencének átigazolása tette lehetővé a skót menedzsernek, hogy 2013-ban visszafoglalja a bajnoki trónt. Még ha nem is azon a mérkőzésen, amelyen szerette volna.

„A Premier League végéhez közeledve tizenöt pontos előnnyel vártuk a Manchester City elleni rangadót, ha nyerünk, bajnokok vagyunk – emlékezett vissza Robin van Persie a sofoot.com oldalának. – Kikaptunk, ami nem lett volna akkora gond, a vereséget követően azonban két játékos belevetette magát az éjszakába, és a menedzser meglátta a fotókat a közösségi oldalaikon. Dühbe gurult, másnap reggelre kiplakátolta vele az öltözőt, és amikor beértünk, nekünk esett. »Ez a két seggfej bulizni volt, miután kikaptunk. Ha nem nyerjük meg a bajnokságot, miattuk lesz. Mostantól ha bárki a trófea magasba emelése előtt ünnepelni merészel, kivágom a csapatból.« Tudtuk, hogy halálosan komolyan beszél, és amikor kimentünk edzeni, minden addiginál keményebben vetettük bele magunkat a munkába.”

Ferguson nem csak megszokásból űzte-hajtotta játékosait, azt akarta, hogy az utolsó idénye emlékezetesre sikerüljön. A döntést, miszerint végleg visszavonul, már 2012 decemberében meghozta, a nyilvánosság előtt azonban csak 2013. május 8-án beszélt róla. Mondhatni, itt volt az ideje, hogy 71 évesen nyugdíjba menjen, ám a fő érvet felesége, Cathy kérése jelentette, akit nagyon megviselt testvére halála, és szeretett volna minél több időt együtt tölteni a férjével. Sir Alex lovaghoz méltón teljesítette a kérést, így utoljára május 19-én, a West Bromwich otthonában ült menedzserként a Manchester United kispadján. A találkozón a „vörös ördögök” kitettek magukért, a 63. percben már 5–2-re vezettek, a végén azonban kiengedtek, és a hazaiak az utolsó tíz percben három gólt szerezve egyenlítettek.

„Ha olyan meccseredményt keresek, amely összefoglalóan mutatja be a Manchester United minden jellemzőjét, ez a mérkőzés az – írta önéletrajzi könyvében Sir Alex. – Őrjítő, csodálatos, vicces, felháborító. Aki meg akarja nézni a Manchester United játékát, az gólokat és fordulatokat remél a mérkőzéstől. Rá van hangolódva az izgalomra. Én sem panaszkodhattam azért, mert a vezetésünket kilenc perc alatt elveszítettük. Nem túl nagy meggyőződéssel adtam elő a bosszankodásomat, és a játékosok átláttak rajtam. Azt mondtam nekik: »Köszönöm, fiúk! Irtó jó búcsúajándék volt ez nekem!«”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 5-i lapszámában jelent meg.)