– Fel kellett adnia a versenyt. Mi történt pontosan?
– Egyik percről a másikra teljesen kimerültem. Harminchét kilométernél még teljesen jól voltam, beálltam a saját tempómra, úgy gondoltam, hogy ezzel simán elmegyek a végéig. Aztán arra emlékszem, hogy ötszáz méter múlva mar a földön feküdtem, remegtem a kimerültségtől, hidegrázásom volt és a lábaimat összehúzta a görcs.
– Ott és akkor rögtön tudta, hogy vége a versenynek?
– Igen, mert az sem volt már az opció, hogy átváltok sétára, mint sokan mások. Harminc kilométernél éreztem, hogy ki van száradva a szám, majd egyszerűen csak összerogytam. Ilyen még sosem történt velem, pedig egy-két kemény versenyen már túl vagyok.
– Mire emlékszik?
– Arra, hogy nagyon sokan vesznek körül, és próbálnak segíteni, de nem emlékszem minden részletre. Mikor bevittek az orvosi sátorba, akkor kezdett tisztulni a kép. Egy órát feküdtem bent, kaptam infúziót.
– Mi lehetett az oka?
– Biztos vagyok benne, hogy az időjárás. Erre a klímára nem tudtunk felkészülni, pedig nyáron sokat edzettem melegben, de azt nem lehet ezekkel a körülményekkel összehasonlítani. Ez a meleg más, és a pára volt a fő gond.
– Hogyan érezte magát a rajtnál?
– Egész jól. Előző nap kinéztem a női maratonira, és éreztem, hogy nekünk kicsit kellemesebb az időnk. Tudtam, hogy felkészült vagyok, hogy lassan kell kezdenem és nagyon okosan kell versenyeznem. Tudtuk, hogy fontos szerepe lesz a frissítéseknek, de így utólag belegondolva, ilyen körülmények között valószínűleg kevés volt. Amit elterveztem, annak két, háromszorosát ittam meg, és még így is kevés volt.
Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs