Családias hangulat és három világcsúcs a 2022-es atlétikai világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 17:29
null
Armand Duplantis a 621 centire tett léc fölött is átvitorlázott (Fotó: AFP, Imago Images)
A koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt versenynek nem volt ideális helyszíne az amerikai Eugene, amely a legkisebb város, ahol valaha atlétikai világbajnokságot rendeztek. Ez némileg rányomta a bélyegét az eseményre, de a nézőknek egyáltalán nem kellett csalódniuk, mert kifejezetten jó hangulatú lett a sportág első Amerikában rendezett vb-je.

 

Eugene egy alig kétszázezres egyetemi város, ahol nem volt elég szállás, a versenyzőket kollégiumi szobákban helyezték el, kivéve természetesen a „bújtatott” hazai atlétákat. A 15 ezer néző befogadására alkalmas Hayward Field inkább családias hangulatot adott a viadalnak, amin valamicskét rontott az amerikai szurkolói kultúra, a nézők a stadionban töltött idő nagy részét evés-ivással ütötték el a lelátók mögött, és csak rövid időre ültek a székeikre, ha éppen valamit érdekesnek találtak.

Mindennek ellenére a nemzetközi szövetség kiemelten kezelte a vb-t, az elsőt amerikai földön, ugyanis célja volt, hogy megőrizze a tengerentúli piacot, ami részben magyarázat arra is, miért egyezett bele a helyszínválasztásba. Eugene ugyanis az Egyesült Államok atlétikájának bölcsője, és a rendezők leszögezték, ha az országban valaha atlétikai vb lesz, annak csakis Eugene lehet a helyszíne, és ettől nem lehetett őket eltántorítani.

A verseny ezzel együtt is varázslatos volt, az atléták kitettek magukért, három világcsúcsot is láthattak a nézők. Az elsőt 100 méteres gátfutásban, meglepetésre a nigériai Tobi Amusan nyolc századot faragott az amerikai Kendra Harrison rekordjából. A másik kettőre viszont lehetett számítani: a hazaiak legnagyobb sztárja, a 22 éves Sydney McLaughlin egy év alatt harmadszor futott világcsúcsot a eugene-i stadionban, ahol ezúttal 50.68-as új világrekorddal ért célba 400 méteres gátfutásban, hihetetlen fölénnyel maga mögé utasítva a mezőnyt.  „Az utolsó száz méter nagyon fájt, de csak futottam, mert nagyon akartam ezt a csúcsot. Annyi mindent elértem már, hogy az edzőmmel együtt átgondolom, folytatni fogom-e a versenyzést négyszáz gáton, vagy ideje keresni más versenyszámot. Majd Bobby      Kersee      eldönti, én pedig hallgatok rá”  – mondta McLaughlin, aki idén Budapesten valóban vált, és 400 síkon fut.


Ha valakitől napjainkban bármikor várni lehet a világcsúcsot, az a svéd rúdugró, Armand Duplantis, aki a 2022 márciusi fedett pályás világbajnokságot is rekordot javítva, 620 centivel nyerte meg Belgrádban. Eugene-ben másodszorra vitte át a 621-et, majd felpattant a szivacsról, szaltót ugrott a rekortánon, és megcsókolta a lelátó első sorában rá váró barátnőjét. Ez a rekordja azért volt különleges, mert Szergej Bubka 1994-es kísérlete óta először döntötték meg a világcsúcsot szabadtéren, addig ugyanis valamennyiszer fedett pályán javított Duplantis.

Győzelmi eséllyel állt az 1500 méteres síkfutás rajtjához a 21 éves norvég Jakob Ingebrigtsen is, aki egy évvel korábban olimpiai csúccsal nyert aranyérmet Tokióban. Ezúttal meglepetésre nem kenyai riválisaitól, Abel Kipsangtól és a címvédő Timothy Cheruiyottól kellett leginkább tartania, az utolsó körben onnan jött a „támadás”, ahonnan senki sem várta. Az utolsó kanyar előtt az addig jól helyezkedő brit Jake Wightman robbantott, kiugrott az élen futó, meglepett Ingebrigtsen mögül és óriásit hajrázott. A norvég hiába próbálta elkapni, még közelebb sem tudott hozzá kerülni, a 28 éves brit egyéni csúccsal, a világ az évi legjobb idejével ért elsőként a célba. Édesapja és edzője, a futamot kommentátorként végigkísérő Geoff Wightman elsírta magát, talán ő sem számított ekkora sikerre, hiszen fia legjobb éve addig a 2018-as volt, amikor bronzérmes lett a berlini Európa-bajnokságon és a Nemzetközösségi Játékokon is, azóta viszont jóformán semmi sem jött neki össze. Jakob Ingebrigtsen 5000 méteren vigasztalódott, végre megszerezte első világbajnoki címét.

Sydney McLaughlin káprázatos futással, 50.68-as világcsúccsal nyert 400 gáton
Sydney McLaughlin káprázatos futással, 50.68-as világcsúccsal nyert 400 gáton


A vb egyik legszebb története Allyson Felixé volt, aki a vb első napján a 4x400-as vegyes váltóval harmadik lett, begyűjtve pályafutása 19. vb-érmét, ami egyedülálló teljesítmény a sportág történetében. Elbúcsúzott a szurkolóktól, majd hazarepült a kislányával, de néhány nap múlva csöngött a telefonja, az amerikai csapat edzője szólt bele, hogy esetleg be tudna-e ugrani a 4x400-as női váltóba is. A 36 éves futó még le sem tette a telefont, már csomagolt és újra gépre pattant, hogy a másnap délutáni előfutamban ott legyen a csapatban, és első helyen juttassa a döntőbe. A fináléban csapattársai nyertek, így kipipálva a 20. vb-érmét is – állítólag már tényleg visszavonult...

A Hayward Field óriáskivetítője pedig ezzel a felirattal búcsúzott el a nézőktől: See You in Budapest Next Year, azaz Viszlát jövőre Budapesten!

SOROZATUNK KORÁBBI EPIZÓDJAI
1. rész: Két csúnya bojkott között gyönyörű világbajnokság született – atlétikai vb-történelem
2. rész: Új csillag tűnt fel, de egy év múlva kihunyt – amikor Ben Johnson berobbant a római vb-n
3. rész: Amikor Mike Powell szinte kirepült a stadionból – atlétikai vb-történelem
4. rész: Colin Jackson repült a gátak fölött, Gécsek Tibor érmet nyert – atlétikai vb-történelem
5. rész: Három ugrás az örökkévalóságnak – Jonathan Edwards szenzációs göteborgi világcsúcsa ma is él
6. rész: Amikor Szerhij Bubka a hatodik világbajnokságon a hatodik aranyérmét nyerte
7. rész: Andalúz varázs, magyar helytállás – Sevillában rendezték a 7. szabadtéri atlétikai vb-t
8. rész: Fél háztól aranylázig – először rendeztek atlétikai vb-t az észak-amerikai kontinensen
9. rész: Amikor a sprinter Kim Collins feltette a sport térképére Saint Kitts és Nevist
10. rész: Az atlétikai világbajnokság, amit csaknem elmosott a zuhogó eső
11. rész: Hősök születtek a hőségben – nyomasztó amerikai fölény a 11. atlétikai vb-n
12. rész: Hét arany és három világcsúcs – a jamaicai sprinterek ellopták a show-t a berlini vb-n
13. rész: Pars Krisztián ezüstérme, Usain Bolt kizárása
14. rész: Nem minden arany, ami fénylik – az orosz doppingbotrány utólag írta át a moszkvai vb éremtáblázatát
15.rész: Kenya ünnepelt a kínai atlétikai világbajnokságon – már gerelyhajításban is...
16. rész: Usain Bolt elköszönt, Márton Anita és Baji Balázs érmet nyert a londoni vb-n
17. rész: A végére a nézők is befutottak – az első atlétikai vb az arab világban


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 22-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik