Fabio Cannavaro szerint, ha döntetlenre játszanak, akkor kiesnek

Vágólapra másolva!
2007.03.06. 17:59
Az aranylabdás Fabio Cannavaro szerint valószínűleg kiesik a Real Madrid labdarúgó csapata a Bajnokok Ligájából, ha elsősorban arra törekszik szerda este, hogy a két héttel ezelőtt megszerzett előnyét tartsa. A spanyolok védője nem tartja kizártnak azt sem, hogy győzelemmel harcolják ki a továbbjutást az Allianz Arénában.
Fabio Cannavaro az első mérkőzésen jól semlegesítette Lukas Podolskit
Fabio Cannavaro az első mérkőzésen jól semlegesítette Lukas Podolskit
Fabio Cannavaro az első mérkőzésen jól semlegesítette Lukas Podolskit
Fabio Cannavaro az első mérkőzésen jól semlegesítette Lukas Podolskit

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
„Gólt kell szereznünk a Bayern ellen – mondta a „királyi gárda” olasz védője a Marca spanyol napilapnak kedden. – Ha csupán az előnyünk megtartására törekszünk, akkor végünk van. Ehelyett azért kell küzdenünk, hogy gólt szerezzünk, és én nem zárnám ki annak az esélyét sem, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

A Real hazai pályán két héttel ezelőtt az első mérkőzésen már 3-1-re vezetett a szünetben, azonban a bajorok a hajrában a holland Mark Van Bommel találatával szorossá tették az eredményt.

A kilencszeres BEK (BL)-győztes spanyolok számára egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, de azt hozzá kell tenni, hogy a madridiaknak igencsak rossz a mérlegük Münchenben, ugyanis
a legutóbbi nyolc németországi fellépésükből hetet elvesztettek, és csupán egyszer sikerült megúszniuk döntetlennel.

A tavaly nyáron az olasz válogatottal világbajnokságot nyert klasszis hisz abban, hogy társaival együtt képesek nyerni az Allianz Aránában.
„Miért ne nyerhetnénk Münchenben? Már megmutattuk korábban is, hogy olyan gárda a miénk, amely nagyon sok mérkőzést nyert meg idegenben.”

„Ez egy olyan mérkőzés lesz, amikor a csapat az igazi arcát mutatja meg. Ha csak várunk, tartjuk az eredményt, és 0-0-al akarjuk kiharcolni a továbbjutást, akkor kiesünk – folytatta az olasz hátvéd – Úgy kell kimennünk a pályára, hogy győzni akarunk, és bátrak kell, hogy legyünk.”

A Real korábban 2000-ben és 2002-ben is kiverte a legrangosabb európai kupasorozatból a német együttest, és akkor meg sem állt a Bajnokok Ligája-győzelemig.

A spanyolok egyébként nélkülözik a szerdai visszavágón az angol David Beckhamet, és a spanyol Jose Antonio Reyest, akik a hétvégi Getafe elleni 1-1-re végződött bajnoki mérkőzésen váltak harcképtelenné. Mindkét játékosnak körülbelül egy hónapot kell kihagynia térdsérülés miatt.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
BAYERN MÜNCHEN REAL MADRID
Kahn Casillas
Sagnol Sergio Ramos
Lucio Cannavaro
Van Buyten Helguera
Lahm Roberto Carlos
Goerlitz Robinho
Hargreaves Diarra
Van Bommel Gago
Szalihamidzsics Raul
Makaay Guti
Podolski Van Nistelrooy
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik