Man. City: „A BL-trófeára még várni kell pár évet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.30. 17:19
Shay Given, a Manchester City korábbi labdarúgója még túl korainak tartja, hogy volt csapata már az idei szezonban megnyerje a Bajnokok Ligáját. Ellenben a Premier League-ben komoly győzelmi esélyeket érez.

„Ennek a csapatnak még szüksége van arra, hogy néhány évet együtt játsszon, és persze még kell pár erősítés is – mondta a 37 éves ír kapus, majd utalt a hőn áhított célra, a City BL-győzelmére. – Azt hiszem, a mostani szezonban még túl korai lesz, hogy nyerjenek, de amilyen kaliberű játékosokat foglalkoztatnak, aligha félnek bármely ellenféltől.”

A Manchester City a BL-nyolcaddöntő egyik slágerpárosításában majd a spanyol Barcelonával mérheti össze magát. Given amondó, hogy 2012-es bajnok a Premier League-ben viszont kimondottan nagy eséllyel pályázik a trófeára.

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
10 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38
Ezek is érdekelhetik