A sportfogadókat is felpörgette az új Bajnokok Ligája

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 16:36
A Szoboszlai Dominik-hatás is tetten érhető a sportfogadásokban (Fotó: Getty Images)
Megnőtt a sportfogadások száma az átalakított labdarúgó Bajnokok Ligájában. A fokozott érdeklődés egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a korábbinál több a mérkőzés, és az izgalmat növeli, hogy megszűnt a csoportkör, és minden egyes mérkőzésnek nagy jelentősége lett. Továbbá még több lehetőségük van a sportfogadóknak, a megújulásának első születésnapját ünneplő Tippmixprón, valamint a Tippmixen is egyre több eseményre lehet fogadni, egy-egy BL-mérkőzésen belül az online felületen már akár 900 piac közül is válogathatnak a játékosok, amihez több száz élő fogadási opció is kapcsolódik – hangzott el a Szerencsejáték Zrt. pénteki, szűk körben tartott sajtóbeszélgetésén.

Talán nem meglepő módon, a Real Madrid és az FC Barcelona mérkőzései mozgatják meg a legjobban a fogadókat, sőt a Tippmixen játszók a BL három fordulója után a címvédő Real Madridot tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre, a sorozat rekordgyőztesét az FC Barcelona, a Bayern München, a Manchester City és az Arsenal követi a sorban, míg a Szoboszlai Dominikot soraiban tudó Liverpool a hatodik helyen áll ebben a rangsorban jelenleg.

Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője beszámolt néhány trendről, így köztük arról, hogy ma már nem a mérkőzések végeredményére fogadnak a legtöbben, hanem egyéb eshetőségekre; hogy meglepően sokan élnek a tavaly bevezetett, „korai kifizetés” lehetőségével, hogy a Ferencváros nemzetközi mérkőzéseit és a magyar válogatott találkozóit „túlfogadják” a játékosok, vagyis akkor is a sikerére tesznek, ha az esélyek abszolút az ellenfél mellett szólnak, illetve hogy a Szoboszlai Dominik-hatás is tetten érhető a sportfogadásokban.

A Tippmixpro 2013-as bevezetése óta Magyarországon nagy mértékben emelkedtek az online sportfogadásból származó bevételek, és a sportfogadás egyre nagyobb szeletet tudhat magáénak a Szerencsejáték Zrt. éves bevételeiből is: a 2023-ban mintegy 978 milliárd forintos árbevételt produkáló cégnél 58 százalékot tettek ki a sportfogadásból származó bevételek, idén ez az részarány 64 százalékos pillanatnyilag.

A 2023-as év elejétől új szabályozás érvényes Magyarországon az online sportfogadási piacra, a Tippmixpro elveszítette monopolhelyzetét, legális riválisok jelenhettek meg a piacon. Ugyanakkor az új szabályozásnak köszönhetően jelentősen visszaszorultak a hazánkban engedély nélkül sportfogadást kínáló nemzetközi szolgáltatók.

„Az erőteljes hatósági fellépésnek köszönhetően jelenleg tiszta, szabályozott piac működik Magyarországon, ami egyenlő feltételeket jelent a piaci szereplőknek – mondta Horváth Zoltán. A sportfogadási vezető hozzátette: – 2023 nyara óta két legális szereplője van az online sportfogadási piacnak. A versenyhelyzetre is reagálva a Tippmixpro a tavalyi megújításával kínálatban, funkciókban és játékélményben a legnagyobb nemzetközi szereplőkkel összevetve is megállja a helyét. Az pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a jövőben is számos olyan funkció fejlesztése várható, ami tovább növeli a fogadási élményt, és további lehetőségeket biztosít a sportfogadók számára.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik