Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.07.19. 20:54
null
Szőke Alex győzött a BOK-csarnokban (Fotó: Török Attila)
Szőke Alex (97 kg) arany-, Darabos László (130 kg) ezüstérmet szerzett a budapesti BOK-csarnokban rendezett Polyák Imre–Varga János–Kozma István-emlékverseny vasárnapi, kötöttfogású záró napján.

A világbajnoki ezüst- és Eb-bronzérmes Szőke Alex kiváló teljesítményt nyújtott egész nap a BOK-csarnokban, az U23-as világbajnok örmény Hajk Hlojant, majd az Európa-bajnoki második német Lucas Lazogianist is legyőzve bejutott az elődöntőbe, amelyben óriási meccsen 3:1-re megverte az öt év után visszatérő olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok orosz Musza Jevlojevet.

Az esti fináléban a másik orosszal, az U20-as vb- és Eb-győztes Ilja Jermolenkóval került szembe. Szőke megetette riválisát, a passzivitási pont megszerzését követően lentről próbálkozhatott, mögé lépett, mintha jobbra emelni akarna, Jermolenko ennek megfelelően védekezett, a magyar ezt kihasználva a másik oldalra indítva megpörgette (3:0). 

A második menetben az orosz is próbálkozhatott lentről (3:1), mindhiába. Mindent megpróbált az orosz, de tehetetlen volt, Szőke Alex teljesen felőrölte, gyönyörű levitellel még tovább növelte az előnyét, s nem sokkal később érkezhettek is a karok a magasba a lelátók felé, mert megnyerte a rangsorversenyt!

„Maximálisan elégedett lehetek magammal, elég jó embereket sikerült megvernem, köztük két oroszt. Az egyiküket, Jevlojevet mindenki ismeri, ő most tért vissza, azért ötéves kihagyás után ez nagyon nehéz. Ettől függetlenül nagy skalp, ugyanolyan erős, stabil és masszív. Nagy iramot mentem, a második menet elején éreztem, hogy kicsit megtört, ezért is sikerült megcsinálnom rajta az akciómat. Úgy érzem, megint léptem egy szintet a karrieremben, úgyhogy jó az út, amin járunk, és bízom abban, hogy ugyanilyen ütemben haladok tovább az olimpiai ciklusban” – értékelt Szőke Alex a megnyert döntőt követően.

Junior-vb- és Eb-győztesünk, Darabos László is remekül szerepelt, 2:0-ra megverte az U23-as pánamerikai bajnok amerikai Adeu Attbaót, majd az U23-as Eb-harmadik grúz Luka Gabiszonján is túljutott. Jöhetett az a finn Konsta Mäenpää, aki nagy meglepetésre tulajdonképpen simán nyert világ- és Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Vitek Dárius ellen a nyolcaddöntőben.

Darabos remekül birkózott, passzivitási ponttal és két levitellel 5:1-re diadalmaskodott, Szőkéhez hasonlóan így ő is bejutott a vasárnap esti döntőbe.

Jól birkózott a 21 éves magyar fiú a nála láthatóan erősebb fizikumú riválisával szemben. Az első menetben Kamparovot látták aktívabbnak a bírók, lentről nem tudott akciózni, viszont előnyhöz jutott. Mint kiderült, ez egyben a győzelemhez is elég volt neki, mert noha a második három percben Darabos is megkapta a passzivitási pontot, 1:1 esetén a szabály szerint az első pontot megszerző sportoló győz. Darabos László tehát rendkívül értékes ezüstéremmel zárta a versenyt a BOK-csarnokban.

A Polyák Imre–Varga János–Kozma István-emlékverseny ezzel véget ért, a magyar válogatott egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szerzett a viadalon.

BIRKÓZÁS
POLYÁK IMRE–VARGA JÁNOS–KOZMA ISTVÁN-EMLÉKVERSENY
Vasárnap
Kötöttfogás
55 kg. Győztes: Ikhtiyor Botirov (üzbég)
60 kg. Gy: Zsolaman Sarsenbekov (kirgiz)
63 kg. Gy: Szergej Jemelin (orosz)
82 kg. Nyolcaddöntő: Kodric (horvát)–Tösmagi 3:1. Gy: Gamzat Gadzsijev (orosz), …15. Tösmagi Attila
97 kg. Nyolcaddöntő: Szőke–Hlojan (örmény) 1:1 – előbb szerzett ponttal. Negyeddöntő: Szőke–Lazogianis (német) 1:1 – e. sz. p. Elődöntő: Szőke–Jevlojev 3:1. Döntő: Szőke–Jermolenko (orosz) 5:1. Gy: Szőke Alex
130 kg. Selejtező: Vitek–Shodiyarov (üzbég) 4:1. Nyolcaddöntő: Darabos–Attbao (amerikai) 2:0, Mäenpää (finn)–Vitek 4:1. Negyeddöntő: Darabos–Gabiszonja (grúz) 2:0. Elődöntő: Darabos–Mäenpää (finn) 5:1. Döntő: Kamparov (orosz) – Darabos 1:1 – e. sz. p. Gy: Marat Kamparov (orosz), 2. Darabos László, …11. Vitek Dárius

Birkózás
2026.07.19. 15:23

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Az ESMTK klasszisa mellett Darabos László is döntőbe jutott a Polyák Imre–Varga János–Kozma István-emlékversenyen.

 

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is bronzérmes

Birkózás
2026.07.18. 19:18