Suhajda Szilárd a Lhoce megmászása után jövőre a Mount Everesttel próbálkozik

Mikor érkezik haza?

Valóban, mintha minden kedvezően alakult volna.

Azért nem teljesen, de ha kizárólag a csúcsmászást vesszük figyelembe, akkor szerencsém volt az időjárási ablakkal, mert lényegében a két akklimatizációs kör után elsőre sikerült feljutnom a csúcsra.

És ha nem csak a csúcsmászást vesszük figyelembe?

Akkor lényegében „csak” a magashegyi mászásoknál előforduló problémákat kellett leküzdeni. Az időjárás-előrejelzésnél lényegesen erősebben fújt a szél hétezer méter felett, ezért a négyes táborból összesen tizenöt óráig tartott a csúcsmászás. Napközben elviselhetetlen volt a meleg, ezért amikor csak lehetett, inkább éjszaka mozogtam.

Három évvel korábban is olyan eredményt ért el, amelyre a magyar hegymászó-társadalom felkapta a fejét. Első magyarként megmászta a K2-t, és a Lhoce csúcsán is csak két honfitársunk állt eddig.

A két hegyet és a két csúcsmászást felesleges, sőt lehetetlen összehasonlítani, és nemcsak azért, mert teljesen más a két csúcs és más az odavezető útvonal. A Lhocén fizikailag jó formában éreztem magam, viszont ijesztő volt az erőteljes álmosságérzetem. Extrém magasságban ez talán nem is meglepő, de nem először jártam nyolcezer méter felett, szóval van tapasztalatom.

Szintén nehézséget jelentett, hogy amikor felértem a négyes táborba, négy óra terepmunkába telt felállítani a sátram. Hétezer-kilencszáz méteren lassan haladtam a jégcsákánnyal, hogy egy kis vízszintes felületet kialakítsak, ezért csak három és fél órám maradt a csúcsmászás előtt.

Dehogy. Ekkora magasságban a hétköznapi teendőink lényegesen több időt vesznek igénybe, mint például a hó megolvasztása, hogy folyadékot vihessek magammal, vagy az evés és az öltözködés. Ezekkel a munkákkal el is telt a három és fél óra. Mint mondtam, a csúcsmászás napján ideális volt az időjárás, napnyugtára vissza is értem a négyes táborba, majd néhány óra pihenés és összerámolás után éjjel már ereszkedtem is tovább hatezer-négyszáz méterig, a kettes táborba. Nem akartam ugyanis hét-nyolcezer méteren tölteni az éjszakát, és így a hőséget is elkerültem.

Hogyan tovább?

Terveim szerint folytatódik a Big Five-kihívás. A pihenésen már túl vagyok, Katmanduban semmi mással nem kell foglalkoznom, csak a pihenéssel, szóval már sok is. A hazaérkezésem után szeretnék feltöltődni a családommal, aztán el is kezdem a felkészülést, mert kétezertizenhét után jövőre ismét megpróbálkoznék a Mount Everesttel.