A futó váratlan találkozása a vaddisznóval – elfussunk vagy elijesszük?

Lakóhelyemen, Balatonalmádiban egyre gyakrabban járnak be portyázni a vaddisznók a városba sötétedés után, a helyi lakosok és nyaralók nagy bosszúságára. Nem elég, hogy a kerteket feltúrják, de élelem után kutatva a kukákat is felborítják és szétszedik. Számos oka van, miért jönnek be a városba (egyre jobban beépül az életterük, túlszaporodás stb.), ami nem csupán itt, sok más településen is problémát okoz.

Egyik alkalommal a Vödör-völgyben futottam szombat délelőtt tíz óra körül, kiépített bicikliúton, ahol futók, gyalogosok, kisgyermekes családok és bringások is sűrűn megfordulnak. A hegyen található kis présházak felől csörtetett le egy hat-nyolc tagú konda, körülbelül száz méterrel keresztezték előttem a bicikliutat, majd befutottak a másik oldalon az erdő sűrűjébe. Mivel távol voltak, ösztönös reakcióm csupán annyi volt, hogy hirtelen megálltam, és nem mozdultam, amíg az utolsó be nem ért az erdőbe, majd tovább indulva végig a fákat pásztáztam a szememmel, de nem jöttek már elő.

Pár napja azonban a hajnali futásom során valószínűleg az álmukból verhettem fel egy családot. Egy kijelölt turistaúton, a Remete-forráshoz vezető kis erdei ösvényen közelítettem meg a hegyi bicikliutat, az ösvény és a bicikliút között egy keskeny, erdő-fás-bozótos sáv helyezkedik el, ami még lakott területhez tartozik. Egyszer csak zörrent a bokor, és csak annyit láttam, hogy tőlem nem messze, velem párhuzamosan „sötétbarna, tömzsi árnyak” kezdtek el szaladni.

Megálltam. Ők is megálltak. Csend. Most merre tovább? Vártam, hogy elmenjenek, de nem mentek el, valahol a közelben lehettek. Döntöttem, akkor én megyek el. Léptem párat, lehúzódva az út szélére a biztonság kedvéért. Meghallották a lépteim, erre megijedhettek, mert először röfögést hallottam, majd levélzizegést, majd villámgyorsan felfutottak a bringaút irányába.

Gondolkodtam, visszaforduljak-e, hiszen mindig kell egy B-terv, különösen az ilyen esetekre. Végül óvatosan kocogva folytattam az utam, később, visszafelé már nem láttam őket.

De mit tegyünk, ha találkozunk velük?

Minden erdei állat jobban fél tőlünk, mint gondolnánk. Ha közel kerülünk a vaddisznóhoz, nem szabad elfutni, mert az állat – és ez pl. egy kóbor kutya esetében is igaz – menekülő prédának néz, akit kergetni kell. Azt meg ugye nem kell mondani, hogy mindig ők a gyorsabbak, az ember jellemzően alulmarad egy ilyen helyzetben. A legjobb, ha lehúzódunk az út szélére vagy egy fa mögé állunk csendben, mozdulatlanul, és elengedjük. Esetleg óvatos léptekkel elkezdünk hátrálni a másik irányba. Ha ez nem segít, azt javasolják, tapsolni, hangoskodni kell. Tapasztaltam én is, hogy megijednek a zajtól, így akár a magunkkal vitt energiaszelet papírját is zörgethetjük, vagy futómellényeken síp is szokott lenni, az is hasznos lehet.

Vadásztársaságok külön fel szokták hívni a figyelmet kora tavasszal az ellési időszakra, ilyenkor különösen figyeljünk, mert ha a koca a kismalacaival van, ránk is támadhat. Biztonságosabb ezekben az időszakokban kerülni az erdő sűrűjét, futásaink során maradjunk a kijelölt turistaúton, még mindig az a legbiztonságosabb, baj esetén is könnyebben megtalál a segítség.

Szerencsére szemtől szemben nem találtam még magam támadó vaddisznóval, és érdekes módon az adott pillanatban sem ijedtem meg, mégis jobb felkészülni úgy a terepfutásainkra, hogy az erdő a vadállatok élőhelye. Tartsuk ezt mindig szem előtt és tiszteletben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!