A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye

A brit George Mallory neve mára egybeforrt a Mount Everesttel, noha valószínűleg sosem járt a csúcson. Ő volt az első, aki szervezett expedíciókat vezetett a föld legnagyobb hegyére 1921-ben, 1922-ben és 1924-ben, és társaival kísérletezett először oxigénpalack használatával, ami akkor még teljesen új, éppen ezért megbízhatatlan és nehéz szerkezet volt.

Mallorynek tulajdonítható a híres mondás is, amelyet – hibásan – sokak (pl. Edmund Hillary, Reinhold Messner) szájába adtak már: „Mert ott van…”

Egy újságírónak felelte 1921-ben, aki arról faggatta, miért akarja megmászni a 8850 méter magas Csomolungmát. Aztán 1924-ben egy tizenkét fős csapattal tért vissza utolsó expedíciójára.

A csúcsmászással érdemben Howard Sommewell és Edward Norton próbálkozott először, utóbbi magassági rekordot döntött, 8570 méterig jutott, de vissza kellett fordulnia. A tapasztaltabb mászók kimerültsége miatt viszont Mallory nem válogathatott a társak között, így a tapasztalatlan mérnökhallgatóval, Andrew „Sandy” Irvine-nal vágott neki a hegynek.

Irvine előnye volt viszont, hogy ügyesen kezelte és javítgatta az oxigénpalackokat, valószínűleg Mallory ezért is választhatta őt, sejthette, hogy magasabb régiókban már szükség lehet rájuk – még akkor is, ha az alpinizmusban is élő „gentlemantársadalom” nem tekintette sportszerű megoldásnak. A csúcsmászást június 8-án kezdték, társuk, Noel Odell távcsövön figyelte őket.

Utoljára 12.50-kor látott két apró pontot a hómezőn, de a haladásukat nézve Odell észrevette, hogy órákkal lassabbak a tervezett ütemnél, ezért biztos volt benne, hogy visszafordulnak. Nem tudni, tényleg így volt-e, vagy a 37 esztendős Mallory makacssága tovább hajtotta a párost az északkeleti gerincen, de tény, sosem látták őket többé.

Az expedíció nélkülük tért haza, a szakmát és a közvéleményt pedig azóta foglalkoztatja a kérdés, vajon haláluk előtt feljutottak-e a csúcsra vagy sem. Bizonyíték sem erre, sem az ellenkezőjére nincs, de nagyon valószínű, hogy nem sikerült elérniük a legmagasabb pontot.

Ennek egyik oka, hogy a korabeli felszerelések még közel sem voltak olyan minőségűek, mint ma, de a legnagyobb probléma az Everest északi oldalán az ún. Második lépcső megmászása lehetett, amely egy összefüggő, 40 méteres sziklafal 8600 méteres magasságban. Ezt 1960-ban mászta meg először hivatalosan egy kínai expedíció, de csak úgy sikerült, hogy elhelyezett a falban egy alumíniumlétrát, amely ma is ott van.

A kérdés megválaszolásában, miszerint Mallory és Irvine fent járt-e a csúcson, fontos mérföldkő volt 1999, amikor az amerikai Conrad Anker vezette expedíció megtalálta Mallory megfagyott holttestét 8157 méter magasságban. A fényképezőgép azonban nem volt nála, amellyel dokumentálhatták a csúcs elérését, és amely valószínűleg Irvine-nál maradt, aki után a mai napig kutatnak.

Érdekes, hogy 1999-ben Anker megpróbálta megmászni a Második lépcsőt úgy, hogy nem használta a létrát, csak hogy közelebb kerüljön a válaszhoz, Malloryéknak vajon sikerülhetett-e leküzdeni a falat. Mivel nem járt sikerrel, arra a következtetésre jutott, hogy ezen a kritikus ponton az 1924-es páros sem juthatott túl. Véleményén később változtatott.

Mallory holttestének megtalálása:

Ami miatt tovább él Mallory legendája, hogy 1999-ben a holmijai között nem találták meg felesége fotóját, amiről korábban ő maga mondta, hogy az Everest csúcsán hagyja, ha eléri. Esetleg mégis járt fent, és elhelyezte a képet?

Irvine holttestét tehát nem lelték meg, 2010-ben Tom Holzel amerikai történész behatárolta a területet, ahol rábukkanhatnak. 2001-ben egyébként megtalálták az utolsó táborhelyüket, egy japán kutató pedig azt állítja, a képeket elő lehetne hívni még most, csaknem száz év után is.

Egy viszont biztos, Mallory legendája akkor is tovább élne, ha megkapnánk a válaszokat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!