Kamion Eb: Kiss második hellyel zárta a mogyoródi hétvégét

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 17:45
A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája második lett a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjének utolsó, vasárnapi második futamán.

A szombathelyi pilóta így 119 pontra növelte előnyét az összetettben a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnal szemben, aki a mostani negyedik helyével átvette a pontverseny második helyét a cseh Adam Lackótól.

A hétvége záró viadalát a spanyol Antonio Albacete nyerte meg, a harmadik helyen a cseh David Vrsecky végzett. A fordított rajtrács szabálya miatt nyolcadikként startoló Kiss az első kanyarban belekeveredett a középmezőnyben folyó ütközetekbe, s csak a felső lassítónál szerezte meg a hetedik helyet, az agresszív manőverért azonban figyelmeztetést kapott a versenybíróságtól. Ez büntetéssel nem járt, így a címvédő aztán egy újabb helyet javított, majd a negyedik körben egy fantasztikusan kivitelezett előzéssel feljött ötödiknek.

Kiss hat körrel a leintés előtt már negyedik volt, egy körrel később a harmadik pozíciót is megszerezte, majd elképesztően látványos csatát vívott és nyert meg Vrseckyvel szemben, így a hajrának másodikként vágott neki. Az élen haladó Albacetének 8.5 másodperc előnye volt Kiss-sel szemben, s a magyar Európa-bajnoknak a hátralévő három körben már nem volt ideje felzárkózni, és harcba szállni a győzelemért.

„A mai első futam éppen olyan jól alakult, mint a tegnapi, bár a piros zászlós szünet kicsit váratlanul ért, de az újraindítás után sikerült ismét kihoznom a maximumot a kamionból” – nyilatkozta Kiss Norbert, s hozzátette, a második versenyen az első körökben volt a legnehezebb a dolga.

„A rajtnál egy picit veszítettem a sebességemből, mert azt hittem, gyorsabban mentem, mint ami megengedett, így aztán elég nagy forgalomba kerültem. Utána meg kellett vívnom néhány nagy csatát, hogy felérjek a dobogóra, de azt hiszem, mindegyik sportszerű volt, és bemutatta a kamionversenyzés javát.”

A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint vasárnap 22 ezer néző látogatott ki a mogyoródi pályára, így a szombati 10 ezer fős közönséggel együtt a kétnapos versenyhétvégén összesen 32 ezer szurkoló volt ott a helyszínen.

A kamion Eb két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik.

Az állás:
1. KISS NORBERT 441 pont

2. Jochen Hahn (német) 322
3. Adam Lacko (cseh) 321

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik