„Bármilyen autóval is érkezem ide, győzni jövök”

– Mint a sivatagban…
– Ugye? Otthon is érzem magam! – viccelődött Nasszer al-Attijah, aki eddig háromszor nyerte meg a magyar tereprali-világkupafutamot, a HunGarian Baját, a hétvégén pedig a negyedik elsőségért is harcba száll a Veszprém környékén tartandó viadalon. – Egyébként a viccet félretéve, ez tényleg igaz, és nem a meleg miatt az egyik kedvenc versenyem ez. Mások itt a pályák, mint bárhol másutt a világon, dobálósak, technikásak, végig koncentrálni kell, ha az ember nem akarja eldobni a „vasat”. De éppen ez tetszik benne…

– A kihívás?
– Igen. Kedvelem a nagy feladatokat, és a magyar világkupafutam mindig rejt néhányat – főleg azért, mert az ellenfelek is mindig erősek. Sajnáltam, hogy a riói olimpia miatt ki kellett hagynom, de az idén nem is volt kérdés, hogy jövök-e. Tesztelés szempontjából is megfelelő, itt aztán tényleg jó sok információt gyűjthet az ember az autóról! Amúgy meg – és nyilván ez sem elhanyagolható – a világkupa-elsőségért harcolunk.

– Mire emlékszik legszívesebben a magyar versenyekről?
– A győzelemre.

– Na jó, de melyikre? Háromszor nyert itt…
– Tényleg? Az nem is olyan rossz, ugye?! Na jó, csak viccelek ám, mindegyikre pontosan emlékszem, és az volt bennük a nagyszerű, hogy különböző autókkal tudtam nyerni, különböző módokon. Ez azt jelenti, bármilyen autóval is érkezem ide, győzni jövök. Tavalyelőtt például egy 2012-es fejlesztésű autóval jöttünk, és meg kellett mutatni a világnak, hogy azzal is lehet nyerni. Az utolsó szakaszt hét másodperccel nyertük meg – jó csatákat vívtunk.

– Említette a riói olimpiát. A maximalizmusát ismerve csalódott lehetett, hogy 2012-vel szemben ezúttal nem harcolhatott a dobogóért sportlövészetben. Hogyan tette túl magát rajta?
– Persze csalódott voltam, és az sem vigasztalt, hogy az esélyesek közül másoknak sem nagyon ment. Talán a körülmények miatt, nem tudom…

– Mit ért körülményeken?
– Biztonsági okokból nem lakhattunk szállodában, testőrök kísértek minket, ami azért elég szokatlan, de hát sok hajmeresztő sztorit hallottunk emberrablásról, ilyesmikről. A játékok előtt eldöntöttük, hogy az olimpiai faluban fogunk lakni, de ez azt jelentette, hogy bezártuk magunkat oda huszonöt napra, olyan volt, mint egy katonai tábor, ez is meghatározta nemcsak a hangulatot, hanem a szereplésünket is.

– Mennyi idő alatt tette túl magát a csalódáson?
– Azonnal.

– Tényleg?
– Persze! Ebből a szempontból én másként működöm, mint az átlagember, egy hónappal később ugyanabban a mezőnyben második lettem a Katar Openen. Ettől persze még idegesebb lettem, hiszen azt jelentette, hogy amint gondoltam is, jó formában voltam abban az időszakban, esélyes lettem volna az olimpiai dobogóra. De túl vagyunk rajta, már keményen dolgozom Tokióért.

– Sosem fogja befejezni, ugye?
– Nem, nem hiszem. Olimpiai bajnok akarok lenni! Kell az az arany.

– Hogy bővüljön vele az önéletrajza, amelyet már amúgy is tanítanak a katari iskolában?
– Nem, nem azért, de tény, hogy abban is jól mutatna az olimpiai arany.

– Kihagyhatatlan a kérdés: milyen az élet ma Katarban?
– Tökéletes.

– Mindenfélét hall az ember…
– Tudom, de ezek a hírek nagyrészt nem igazak. Tudja, az a helyzet, hogy amikor egy kis országban magasabb színvonalon élnek, mint a környező államokban, és a szomszédok azt látják, hogy a katariak nem fizetnek a vízért, az áramért, az iskoláért, ráadásul háromszor akkora fizetést kapnak, mint a térség országaiban, akkor az nyilván nem tetszik nekik. Ez azonban nem változtat azon, hogy Katarban jó élni, és a történtek további fejlődést eredményeztek az országban.

– Ha azt mondjuk: Dakar?
– Peruból rajtol, és Bolívián keresztül érkezik meg Argentínába.

– És önnel vagy ön nélkül?
– Még szép, hogy velem! A Toyotával már beszéltünk a folytatásról, de a marokkói világkupafutam előtt még egyszer leülünk, hogy mindent megbeszéljünk.

– Milyen esélyeik vannak? A mezőny nagyon megerősödött.
– Mi sem vagyunk gyengék! Az idén is vezettem a versenyt, oké, hibáztam, és kitört a hátsó kerék, de versenyben voltunk, csakúgy, mint egy évvel korábban, amikor egy bukás ellenére másodikak lettünk. A szabályváltoztatásoknak köszönhetően az új Toyota ráadásul még jobb lesz, mint az elődje volt.

– Tegyük hozzá, akkor sem esett pánikba, amikor gyengébb autója volt, mint az ellenfeleknek.
– Nem vagyok az a pánikba esős fajta. Mindig is erős voltam mentálisan, és mindig is csak a győzelem volt elfogadható számomra. Egyszerűen utálok veszíteni!

KÉPEK A CSÜTÖRTÖKI TESZTRŐL