WTCR: legyőzte Michelisz, de Guerrieri szerint 2020 az ő éve lesz

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.01.13. 14:23
null
Guerrieri 2020-ban végre a bajnoki trófeát is a magasba emelné (Fotó: fiawtcr.com)
Esteban Guerrieri hiszi, hogy 2019-hez hasonlóan idén is a bajnoki címért harcolhat a túraautó-világkupában (WTCR). Az argentin pilóta magabiztosan és nagy célokkal vág neki az új idénynek.

 

Néhány nappal ezelőtt jelentette be a Honda, hogy 2019-hez hasonlóan a 2020-as idényben is az Esteban Guerrieri, Néstor Girolami, Tassi Attila és Tiago Monteiro négyessel indul a versenyeken. A pilóták közül Guerrieri volt a legeredményesebb tavaly, hiszen egészen az utolsó versenyig harcban volt a bajnoki címért.

A trófea Michelisz Norberté lett, de az argentin rivális biztos abban, hogy 2020-ban vissza tud vágni, és ismét harcba szállhat a bajnoki diadalért.

„Nagyon örülök, hogy a Hondával maradhatok 2020-ban – mondta Guerrieri.Egyértelműen úgy érzem, hogy a bajnoki címért versenyezhetünk, amiről ismét csak egy hajszállal maradtunk le tavaly. Az autónk sokféle értelemben fantasztikus, és alig várom, hogy ismét a volán mögé ülhessek a tesztek kezdetekor.”

Legfrissebb hírek

A Honda „küszködik" a 2026-os motor fejlesztésével

F1
2025.01.29. 14:45

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

Összesen egymillió dolláros büntetést kapott a Honda és az Alpine

F1
2024.10.29. 19:57

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06

MotoGP: viszlát, Honda! Végre lezárult a hónapok óta húzódó Márquez-HRC kálvária

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 16:32

F1: Alonso üzent, csapata profitálna Pérez monacói hibájából

F1
2023.05.29. 17:21

F1: 2026-tól a Honda lesz az Aston Martin motorgyártója

F1
2023.05.24. 09:36

F1: az Aston Martin oldalán tér vissza a Honda – sajtóhír

F1
2023.05.23. 12:53
Ezek is érdekelhetik