Zemplén rali: csaknem 110 páros áll rajthoz az idényzáró futamon

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 13:18
null
Négy kategóriában csaknem 110 páros áll rajthoz a jövő hétvégén sorra kerülő Zemplén ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idényzáró futamán.

Az esemény sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint az élvonalban, azaz ORB1-ben 46, a klasszikus versenyautókat felvonultató Historic mezőnyben 17, a másodosztályban (ORB2) 21, az ORB3-ban pedig 25 duó indul a viadalon.

A szezonzáró futam központja Szerencsen lesz, a város volt cukorgyárának területén a szervizpark, a Rákóczi-várban pedig a rajt- és céldobogó, valamint a versenyigazgatási központ kerül elhelyezésre. A versenyen megszerzett bajnoki pontok másfélszeres szorzóval bírnak, és a versenytáv is több, mint egy átlagos futamon. A viadal 17 gyorsasági szakaszon át zajlik majd, a mezőny több mint 160 versenykilométert teljesít.

A bajnoki címért négy páros küzd még, közülük egyiknek sem volt korábban abszolút elsősége: a pontverseny élén a Csomós Miklós, Nagy Attila páros áll, ugyanakkor matematikai esélye a második Turán Frigyes, Zsiros Gábor, a harmadik Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt, valamint a negyedik Német Gábor, Németh Gergely duónak is van még a végső sikerre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik