Mérlegen az eddigi érmeink öthatodát szerző magyar úszók

Nos, jelentjük: nem rossz. De kezdjük a számokkal, hisz azok a legbeszédesebbek, nekik lehet a leginkább hinni. Összesen 34 alkalommal veselkedett neki magyar úszó a pekingi paralimpián annak, hogy az előfutamából kivívja a nyolcas döntőben való szereplést, tehát hogy még egyszer versenyezhessen aznap – mert a mozgás- és látássérültek ötkarikás játékokán ebben a sportágban egyetlen számot sem nyújtottak kétnaposra, délelőtt az előfutamok, délután a döntők, szóval egyszerű és könnyen követhető volt a lebonyolítás –, és 20-szor, tehát több mint az esetek felében sikerrel is járt.

Éremig pedig hárman jutottak: Sors Tamás háromszor (egy arany, két bronz), míg Vereczkei Zsolt (bronz) és Ráczkó Gitta (bronz) egyszer-egyszer állhatott fel a dobogóra. Az összmérleg így egy arany- és négy bronzérem, azaz átlagban minden negyedik fináléban sikerült bekerülni a legjobb háromba.

Az élre mindenképpen a még mindig mindössze a 17. életévében járó Sors Tamás kívánkozik: a pécsi fiú volt a legtöbb számban érdekelve, ötben is elindult, és mind az ötben bejutott a döntőbe! Ez már önmagában sem semmi, hát még, ha idevesszük, hogy a fentebb említett három érmes helyezése mellett kiharcolt magának egy negyedik és egy ötödik pozíciót is kevésbé erős számaiban.

Ja, és nem mellesleg úszott három világcsúcsot! Korábbi rekordja révén azzal mindenki tisztában lehetett, hogy fő számában, 100 pillangón jók az esélyei az S9-es kategóriában, a többiben ő maga mondta, hogy a döntőt célozza meg – teljesítette vállalásait. Pedig ritka az ilyesmi egy ilyen rangos viadalon. Miként az is, hogy valaki ennyire tisztában legyen a saját képességeivel: azt is megmondta jó előre, az első nap az első helyért hajt. Megcsinálta, tán mert félt bosszúságot okozni ifjú edzőjének, Petrov Ivánnak.

A folytatásban egy olyan versenyzőt emelünk ki, aki – szokásával ellentétben – ezúttal nem szerzett érmet. A szintén pécsi Kovács Ervinről van szó, aki 2000-ben Sydneyből három bronzzal, míg 2004-ben Athénból három ezüsttel tért haza, most tehát a harmadik és második helyek után a számmisztika szerint az elsőknek kellett volna következniük.

Nem következtek, mégis le a kalappal a 30 esztendős családapa előtt, mert négy számban indult, és mind a négyben negyedik lett. Vagyis előszöris ő is mindig döntős volt, amit egyedül Kovács mondhatott el magáról Sorson kívül a magyarok közül, másodsorban pedig az egyre nagyobb konkurencia ellenére megőrizte helyét a világ élvonalában. Kár, hogy most elhatározta, leáll, de szavaiból azt lehetett kivenni, hogy nem zárta ki a visszatérés lehetőségét. Egyelőre azonban szeretné végre egy műtéttel meggyógyíttatni fájdalmakat okozó ínszalagszakadását.

A többiek…? Senki se lógott ki lefelé a csapatból, még a két szabadkártyás, Baka Dorottya és Bencsura Zoltán sem, akik csak egyetlen számban indulhattak. Abban azonban mindketten megjavították egyéni csúcsukat, és mindketten éppen csak lemaradtak a fináléról, mert egyaránt az előfutamok kilencedik legjobb idejét úszták.

A 11 fős paralimpiai úszóválogatott többi tagja közül viszont mindenki más megízlelhette legalább egyszer a döntő ízét, még az egész küldöttség legfiatalabbja, a 16 éves Illés Fanni is. A még nem említettek közül Zámbó Diánának a hatodik, a rutinos Becsey Jánosnak és Engelhardt Katalinnak, valamint az ifjú Csúri Ferencnek a hetedik helyezés volt a legjobbja, azaz nem érheti szó a ház elejét, mindenki megtette és hozzátette a magáét a nagy egészhez. A nagy egészhez, amely – rögzítsük még egyszer – egy arany és négy bronz, az eddigi magyar érmek öthatoda.