Birkózás: Karelin klubjával működik együtt a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.23. 18:51
Együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a birkózósport ikonjának számító háromszoros olimpiai bajnok orosz Alekszandr Karelin a Vasas Sport Club elnökével, Markovits Lászlóval.

A felek a birkózó-világbajnokság utolsó napján, vasárnap látták el kézjegyükkel az egyezményt – közölte az angyalföldi klub hétfőn az MTI-vel.

A szerződésben rögzítették, hogy a jövőben a Dinamo Novoszibirszk és a Vasas szakosztálya szoros szakmai együttműködést alakít ki, amely elősegítheti az idén 90 éves orosz és 102 éves magyar egyesület sportszakmai fejlődését.

„Az alapokat az aláírással megteremtettük, magát az együttműködést a gyakorlatban pedig többek között egy közös edzőtáborozással tervezzük elindítani – jelentette ki Markovits László. – Mindkét fél számára egyértelmű, hogy a műhelyek fejlesztése, a szakmai továbbképzés elengedhetetlen ahhoz, hogy sportolóink fejlődjenek, és mindenki a saját válogatottjában is minél sikeresebb legyen."

Hozzátette: e célok megvalósításához biztosan segítséget adhat az a több száz millió forint, amelyet az állam a sportági szakszövetségeknek – ezen belül a birkózásnak is – nyújt a sportágfejlesztési program keretében.

„Hiszem azt, hogy a Vasas minden szempontból nagyon sokat profitálhat ebből az együttműködésből" – mondta a Vasas-elnök.

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik