Olimpia: már az 1972-es játékokon is ott volt, most visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.01. 22:40
Bejelentette visszavonulását a tíz olimpiai részvételével rekorder Ian Millar díjugrató. A 72 éves sportember már 1972-ben, a müncheni olimpián is indult, azóta csak az 1980-as és a legutóbbi, 2016-os játékokról hiányzott.

„Kanadát képviselni a karrierem során a legnagyobb megtiszteltetést jelentette. Bármikor magamra öltöttem a piros zakót, különleges volt számomra” – búcsúzott a 72 éves sportember, akinek beceneve Captain Canada volt.„Kanadát képviselni a karrierem során a legnagyobb megtiszteltetést jelentette. Bármikor magamra öltöttem a piros zakót, különleges volt számomra” – búcsúzott a 72 éves sportember, akinek beceneve Captain Canada volt.

Millar először az 1972-es, müncheni olimpián indult, azóta csak az 1980-as, moszkvai és a legutóbbi, riói játékokról hiányzott. Előbbi alkalommal Kanada a nyugati országok bojkottja miatt nem vett részt a szovjet fővárosban rendezett eseményen, míg 2016-ban azért nem állhatott rajthoz, mert a lova nem épült fel időben a lábműtétje után.

A lovas legjobb eredményét a 2008-as, pekingi olimpián érte el – 61 esztendősen –, amikor a csapatversenyben ezüstérmes lett, míg egyéniben éppen az utolsó, londoni fellépésén bizonyult a legjobbnak azzal, hogy a legjobb tíz között zárt. A Pánamerikai Játékokon négy aranyérmet nyert, ebből kettőt egyéniben.

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
47 perce

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Díjugratás: Jármy Vince kijutott a világkupa-döntőre

Egyéb egyéni
2025.02.23. 15:25

McDavid hosszabbításos góljával Kanada nyerte a Négy Nemzet Tornát

Amerikai sportok
2025.02.21. 07:32

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik