Olimpiai játékok: jobb, békésebb jövő – Henry Kissinger publicisztikája

Az olimpiai mozgalom szempontjából fontos nap a mai: Pierre de Coubertin báró elképzelései nyomán éppen 125 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg Párizsban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A történelmi eseménynek magyar vonatkozása is van, mert bár Kemény Ferenc nem volt jelen, az alapító tagok őt is beválasztották a testület tizenhat tagú vezetőségébe, amely elhatározta, hogy az olimpiai eszme újjáélesztésének jegyében 1896-ban, az ókori játékok helyszínén Athénban megrendezi a modern kori ötkarikás játékokat. A történelem viharai időnként ugyan gátat szabtak a folytonosságnak, az olimpia azonban mindent túlélt, olyannyira, hogy a világ legjobb sportolói a következő hónapokban már a XXXII. nyári játékokra készülnek, amelyeknek 1964 után 2020-ban ismét Tokió ad otthont. A NOB megalapításának 125. évfordulója alkalmából különleges szerzőt köszönthetünk lapunk hasábjain, ugyanis a korábbi amerikai külügyminiszter, a NOB tiszteletbeli tagja, a 96 éves Henry Kissinger által papírra vetett gondolatok a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából Magyarországon kizárólag a Nemzeti Sportban, illetve az nso.hu portálon olvashatók.Az olimpiai mozgalom szempontjából fontos nap a mai: Pierre de Coubertin báró elképzelései nyomán éppen 125 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg Párizsban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A történelmi eseménynek magyar vonatkozása is van, mert bár Kemény Ferenc nem volt jelen, az alapító tagok őt is beválasztották a testület tizenhat tagú vezetőségébe, amely elhatározta, hogy az olimpiai eszme újjáélesztésének jegyében 1896-ban, az ókori játékok helyszínén Athénban megrendezi a modern kori ötkarikás játékokat. A történelem viharai időnként ugyan gátat szabtak a folytonosságnak, az olimpia azonban mindent túlélt, olyannyira, hogy a világ legjobb sportolói a következő hónapokban már a XXXII. nyári játékokra készülnek, amelyeknek 1964 után 2020-ban ismét Tokió ad otthont. A NOB megalapításának 125. évfordulója alkalmából különleges szerzőt köszönthetünk lapunk hasábjain, ugyanis a korábbi amerikai külügyminiszter, a NOB tiszteletbeli tagja, a 96 éves Henry Kissinger által papírra vetett gondolatok a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából Magyarországon kizárólag a Nemzeti Sportban, illetve az nso.hu portálon olvashatók.

Az emberiség sohasem élt egységes világrendben. A rend – ha meg is valósult – csak adott régiók változó határain belül jött létre. Ma a világunkat meghatározó rendszerek egyre nagyobb hatással és egyre gyakrabban kerülnek kapcsolatba egymással.

Az olimpia testesíti meg a modern világ példátlan összekapcsolódásának pozitív lehetőségeit. A kulturális és történelmi különbségek ellenére, amelyek meghatározzák a különböző rendszereket, a nemzetek örömmel ragadják meg az alkalmat, hogy összegyűljenek az olimpia égisze alatt. Az ötkarikás eszme és a béke szellemében vívott versenyek eredményei inspirálóan hatnak minden részt vevő nemzet erőfeszítéseire, ami így új magasságok elérésére készteti az emberiséget.

Amikor Pierre de Coubertin báró 1894-ben felélesztette az ősi olimpiai hagyományokat, a politika világát a gyanakvás uralta. Európa térképét átrajzolták, a földrajzi változásokat azonban nem kísérte, nem is kísérhette azonnali szellemi, társadalmi elfogadottság. A nagyhatalmi törekvések konfliktusokat generáltak szerte a világon, és ugyan a kontinenst stabilitás jellemezte, érezhető volt, ez átmeneti és törékeny – és valóban így is lett. Coubertinnek azonban a jóakarat és a bizalom víziójával sikerült felülemelkednie ezeken a viharos időkön, pedig az eszme, amely őt megihlette, még a saját koránál is sokkal féktelenebb időkből táplálkozott.

A nemzetközi bizalom élénkítő szelleme ellenállt a társadalmi megosztottság, a politikai kimerültség és a teljes felfordulás időszakainak. Napra pontosan ma ünnepeljük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításának 125., s idén az „olimpiai fegyverszünet” első alkalmazásának 25. évfordulóját (az ENSZ közgyűlése első alkalommal 1993-ben sürgette a tagállamokat, hogy a játékok idején tartsanak fegyverszünet, majd a következő évi lillehammeri téli olimpia megnyitóján a NOB akkori elnöke, Juan Antonio Samaranch – a boszniai polgárháború és az 1984-es olimpiai házigazda Szarajevó ostroma kapcsán – szenvedélyes beszédben azt mondta: „Kérjük, hagyják abba a harcokat! Kérjük, hagyják abba a gyilkolást! Kérjük, dobják el a fegyvereket!” – a szerk.). Ünnepeljük, hogy a sportvilág nemzetközi összefogása megerősített mindannyiunkat az olimpiai játékok eredeti céljának, a sport béketeremtő erejének eszményében.

Már negyvenhat olimpiát éltem meg. Nemcsak azért tarthatom magam szerencsésnek, mert számos játékokon személyesen is ott lehettem, hanem megadatott az az öröm is, hogy megoszthatom az élményeimet a gyermekeimmel és az unokáimmal. A majd' négy tucat olimpia mindegyikének megvolt a maga jelentősége, amely az adott pillanat sikerei és kihívásai közt teljesedett ki.

Történelme során az olimpia megmutatta, hogy képes közelebb hozni egymáshoz az embereket még akkor is, ott is, ahol a politikai szándék már csődöt mondott. A játékok számos esetben igazolták létjogosultságukat és küldetésüket, a legkülönlegesebb az a nyolc esztendő volt, mely során Kelet és Nyugat egyesült német csapatként versenyzett, még akkor is, amikor a hidegháború elérte a tetőpontját, a világ pedig a nukleáris háború szélére sodródott. A játékok időről időre azt is bizonyították, hogy a világ nemzetei képesek egymás felé fordulni és életre hívni a coubertini eszmét. Ilyen nagyszerű pillanat volt az 1992-es olimpia megnyitója. Azon a júliusi éjszakán a barcelonai stadion gyepén az éppen csak függetlenné váló közép-európai nemzetek büszkén emelték magasba lobogójukat, a németek ismét egy zászló alatt vonultak, Dél-Afrika pedig az apartheid sötétségét maga mögött hagyva, három évtizedes távollét után tért vissza az olimpiára.

De nem kell ilyen messzire visszautazni az időben: emlékezzünk csak a pillanatra, amikor a 2018-as téli olimpia megnyitóján a két Korea közösen, kéz a kézben vonult fel.

Igaz, a történelem során előfordult, hogy az erőszak belemart a sport világába is – izraeli sportolók estek áldozatául a terrornak, Szarajevóban a sport színterei egyenesen csatamezőkké váltak. A világ folyton mozgásban lévő történelme azonban nem zárja ki a jobbá válás lehetőségét, és az olimpiai szellem értékeit sem csökkenti.

Az olimpia rálátást ad a tágabb igazságra: a verseny jelenléte nem teszi szükségessé a konfliktus megjelenését. A játékok rávilágítanak arra a közös képességünkre, hogy a nemzetközi cselekvés alapvető előfeltételét a közösség ereje adja, nem pedig a köztünk lévő különbségek. Ez ad módot arra, hogy nemzeti és regionális érdekeinket szétválasszuk, miközben egy területen versenyzünk, míg egy másikon együttműködünk egymással. A megfelelő keretrendszer lehetővé teszi a küzdelem és az együttműködés közös létezését, és lehetőséget adhat a konfrontáció alternatíváinak keresésére is. Természetesen az olimpia önmagában nem akadályozza meg a háborúkat és nem vet véget a konfliktusoknak. Ugyanakkor az olimpiai eszme erősíti és inspirálja az egyetértés és együttműködés lehetőségét kereső nemzeteket.

Ellentétben a múlt korszakaival, a mai világrendek egymással elválaszthatatlanul összefonódtak, így természetesen elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken versenyezzenek egymással. Egyesek tartanak ettől, az olimpia azonban már számos esetben bizonyította: megtestesíti az egymással való békés versengés eszméjét. Hiszem, hogy nagy lehetőség előtt állunk, mert ha előre tekintünk, olyan jövőképet láthatunk magunk előtt, amelyben hálózataink erős kötelékekké formálódnak, amelyek erősítik a kölcsönös egyetértést, elősegítik a békét, és ösztönzik az emberi nagyság minden formájának megnyilvánulását.