NOB: Kuvait ismét teljes jogú tagja a szervezetnek

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 19:53
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megszüntette Kuvait felfüggesztését, így az arab állam ismét teljes jogú tagja a NOB-nak.

Kuvaitot azért diszkvalifikálta a NOB 2015-ben, mert az ország kormánya nem biztosította a sportszervezetek, köztük a nemzeti olimpiai bizottság függetlenségét, hanem beleavatkozott tevékenységükbe.

A felfüggesztésen később – a kuvaiti sporttörvény módosítása nyomán – részlegesen enyhített ugyan a NOB, feltételesen hozzájárulva az ország sportolóinak indulásához a 2016-os riói nyári játékokon, ahol azonban a kuvaiti sportolók – összesen kilencen – csak olimpiai zászló alatt, független versenyzőként vehettek részt.

Tavaly további engedményt tett a NOB, igent mondva arra, hogy Kuvait is küldjön versenyzőket a 2018-as Ázsiai Játékokra, továbbá a Buenos Airesben rendezett ifjúsági olimpiára, ezzel honorálva a kuvaiti kormány ígéretét, hogy a jövőben nem avatkozik be az ötkarikás mozgalom ügyeibe.

A múlt héten az arab ország olimpiai bizottsága új, megfiatalított vezetést választott, ezt követte a NOB mostani bejelentése Kuvait teljes körű tagságának visszaállításáról.

Legfrissebb hírek

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

A korábbi ezüstérmessel is játszik a magyar válogatott a kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 22:08

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Kuvait ellen győzni tudott a futsalválogatottunk

Minden más foci
2024.11.06. 19:17

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

A kiemelt szponzornak számító Toyota sem támogatja tovább az olimpiákat

Párizs 2024
2024.09.28. 08:50

NS-exkluzív: „Becsülöm Thomas Bach döntését” – Fürjes Balázzsal értékeltük a párizsi olimpiát

Párizs 2024
2024.08.13. 08:58
Ezek is érdekelhetik