Mackónadrág, laptop – Csinta Samu publicisztikája

A kérdés már jó ideje nem kérdés: a digitalizáció millió szállal szövi át a sport világát, és kész. Az adatgyűjtés özöne – és talán kényszere – elől nincs menekvés, okos ember inkább megpróbálja azonosítani a maga potenciális nyereségforrásait olyan folyamatban, amelynek mindenképpen alanya. Ha másként nem, telefonhasználóként, amelyek okosabb fajtájában is vannak „butábbak”, illetve zavarba ejtően mindentudók. Mondhatnám azt is, hogy idegesítően, de tisztában vagyok vele, hogy már a témafelvetéssel is darázsfészkekkel övezett útra lépek.

A téma ugyanakkor nem ismer határokat, az informatika szinte bárhol, bármilyen körülmények közepette képes „dübörögni”, állítólag nem kell hozzá egyéb, mint egy hokedli, megfelelő szintű számítógép és széles sávú világhálós hozzáférés. Belátom, ez így meglehetősen leegyszerűsítő megközelítés, legfeljebb attól a fázistól érvényes, amikor már feldolgozásra készen hemzsegnek az információk, amelyeket csipek, különböző érzékelő kütyük, a pulzusszámtól, az izmok savasodásától a bőr kipárolgásáig mindent regisztrálni és számok nyelvére lefordítani képes eszközök szállítanak. Ugyanakkor annak képzetét kelthetik, hogy mindezek birtokában pofonegyszerű egy sportoló felkészítése, egy csapat optimális összerakása. De a formáció szerkezetébe belenyúlás ideális pillanatának megtalálása is, amitől mérkőzés közben egy csapásra megváltozik a játék képe, és mindenkinek egyértelművé válik egy szakvezető zsenialitása.

Az észbontó edzői inspirációról árulkodó csere persze már egy későbbi fázis, a népszerű labdajátékok élcsapatainál az egyik elsődleges szempont a játékosok teljesítményének sérülésmentes – és persze legális – fokozása. Ehhez folyamatosan nyomon kell követni a szereplők mozgását, mérni, elemezni és feldolgozni az eredményeket. Egy másik új módszer a sportolók álmát is letapogatja: alvás előtt egy tapaszt kell felhelyezniük a testükre, amely valamennyi élettani adatot továbbítja az erőnléti stábnak. Számos egyéb, a sportolók által viselt, részben az öltözetbe integrálható okoseszközökkel működtethető alkalmazást fejlesztettek ki, amelyek segítségével mérhető a teljesítmény és a fizikai állapot. Ezek a mozgás közben is egyre könnyebben viselhető miniszámítógépek folyamatosan küldözgetik valahová a begyűjtött adatokat, amelyek feldolgozása ma már nemcsak a későbbi „sötétkamrás” elemzések műfaja.

Több nyugat-európai csapatnál is megforduló edzőismerősöm elmondta, hogy az egyik klubjánál edzések közben is állandó kapcsolatban állt egy másik országban lévő munkatárssal, aki a gyakorlatok során is jelezte, ha egyik-másik játékosnál már nem tanácsos növelni az intenzitást, esetenként ajánlatos azonnal kivonni a forgalomból, olyannyira nagy a sérülés kockázata. És az informatika jelenlétének szükségességét amúgy nem tagadó, de életkorából fakadóan mégiscsak egy másik világban szocializálódott szakember máris nehéz döntéshelyzetbe került. Mert miközben a szenzorokat nemigen lehet becsapni, a közösségnek meglehetősen nehezen kommunikálható, miért vonul öltözőbe a társ a tréning közepén minden látható előzmény nélkül. Közben pedig előfordult, hogy az informatikus „távkolléga” értesítésének figyelmen kívül hagyása miatt bekövetkezett a fáradásos sérülés.

Természetesen a futballisták mérkőzéseken mutatott teljesítményét is folyamatosan kontrollálják: a GPS-jeladóval felszerelt mellény minden mozgásadatot rögzít, méri a többi között a futóteljesítményt, a játékosok hogyan gyorsulnak, illetve lassulnak, mennyiszer váltanak irányt. A sportolókat egyenként követő kamerával azt is rögzítik, hogy valaki hány párharcot nyer meg a mérkőzés során, milyen a passzhatékonysága, a támadások során hány kulcsátadás fűződik a nevéhez. A videoalkalmazások, különböző egyéb mutatószámok elemzése alapján személyre szabott edzésterveket dolgoznak ki, sőt, a személyre szabás kiterjed a megfelelő étrend összeállítására, bizonyos enzimek szinten tartására is.

Ezzel együtt a felkészülési periódus támasztja a legkevesebb kérdőjelet az IT-s segítséggel kapcsolatosan. Az alapteljesítményt meghatározó fizikai paramétereken túl azonban meccs, verseny közben is egyre nagyobb teret követel magának a számítástechnika. Abban a felfokozott ideg- és izgalmi állapotban, amelyben – eddig úgy tudtuk – az egy találkozó alatt hozott számtalan döntés alakítja a végeredményt. Csakhogy ma már a cuccosabb helyeken a szünetben falnyi kivetítőn láthatja a futballedző, melyek voltak az első félidő legfontosabb tanulságai. A számok szigorúak, szinte bármikor képesek elbizonytalanítani az embert, s bizonyára sokszor előfordult már, hogy a saját meggyőződésével öltözőbe vonuló szakember a számítógép „véleményével” tért vissza a kispadra. A nézők meg csak hüledeztek a cserélései láttán, amelyeket a kívülállónak érzékelhetetlen, ám a számítógép által könyörtelenül feltárt helyzet indukált. Vagy nem.

Ennél kevésbé hat tudományosan, de a kosárlabdázásban ma már meglehetősen sűrűn előforduló állapot – kisebb termekben néha hallható is –, amint a tréner megkérdezi laptopos segítőjét: az elmúlt öt percben melyik támadásvariációt játszották a legnagyobb hatékonysággal? A hármast, jön a válasz, ötből háromszor kosár lett a vége. És máris süvölt az edzői ukáz: megy a hármas! Az sem az emberi elmagányosodás veszélyének csökkentését célozza, hogy a jégkorongedző körül négy-öt segítő is feszít, feladatuk meglehetősen szerteágazó az ellenfél rotációinak követésétől a saját hokisok meccs közbeni pulzusszámának méréséig. Számítógépes segítséggel, persze.

Még sorolhatnánk egy ideig a bizonyító erejű példákat, néhány szót azonban a digitáliának a sportszerfejlesztésben játszott szerepe is érdemel. És itt nem a súlypontemelkedést fokozni képes kosárlabdacipőkre tessenek gondolni, vagy úszásban az úgynevezett fecske fürdőruhát rövid időre felváltó cápadresszre. Utóbbi olyannyira hangsúlyos szerepet kezdett játszani a jobbnál jobb időeredmények elérésében, hogy a nemzetközi szövetség szabályzatot volt kénytelen alkotni az egyenlő versenyfeltételek érdekében. Az viszont a szakavatottabb nézőknek is újdonságként hathat, hogy a legújabb karbonszálas hokiütők az úgynevezett pattintásos lövés technikáját is alapjaiban átalakították. Úgy tetszik, lassan ebben a sportágban is csak az olyasmi bizonyul időtállónak, mint mondjuk a kapus teljesítményét minősítő, „úgy fog, mint a kokojzadzsem” típusú, némi székelyföldi regionalizmust sem nélkülöző örökzöld.

Nem tudom, van-e összefüggés a melegítőruhás edzők egyre fogyatkozó száma és a digitalizáció sportbeli térhódítása között, de valóban kevésbé kompatibilis a mackónadrág a laptoppal. Persze lehet, hogy ez csak látszat, arra viszont őszintén kíváncsi lennék, milyen mértékben gyűrűznek be az új trendek az edzőképzésbe. Abban nem kételkedem, hogy ma már IT-guruk is szerepet kapnak az oktatási folyamatban, sokkal inkább az foglalkoztat, hogyan elegyedik a régi metódust reflexből megkérdőjelező fiatalokban a számítógépek lenyűgöző szerepe az ódon elméleteket valló szakemberek módszereivel. Mert miközben az adatfelhalmozás és -elemzés irigylésre méltó dimenziókat tár fel a felkészítésben, én változatlanul jelentős pontszámot adok az emberi inspirációnak. Jürgen Klopp, Pep Guardiola vagy Rátgéber László edzői zsenialitásának, amibe nálam bőven belefér az oldalvonal mentén zajló álcirkusz is.

Apropó: tud valaki a játékvezető pszichéje folyamatos ostromlásának következményeit mérő számítógépes programról? Na, az lenne az újabb fontos áttörés az edzői feladatok digitális támogatásában...