Lógunk a szeren – Malonyai Péter publicisztikája

Bevallom, továbbra sem tudok mit kezdeni az e-sporttal, de foglalkoztat, mert folyamatosan szembejön velem. Ellenérzéseim nem végzetesek, elvégre a világgal szembemenni lehetetlen. Egyrészt nem érdemes, másrészt nem szokásom.

Meg aztán vannak olyan jegyei az e-sportnak, amelyeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Komoly foglalatosság, hiszen – idézem – a profik már nem viccelnek, napi tíz-tizenkét órát gyakorolnak, az igazi klasszisokkal edzők, orvosok, pszichológusok dolgoznak, s még a fizikai felkészülésük is szigorúan tervezett.

Van értelme, hiszen az elmúlt esztendőben a Fortnite nevű játék világbajnoka, a 16 esztendős amerikai Kyle Giersdorf hárommillió dollárral lett gazdagabb a sikerével. Ami több, mint amennyit a Wimbledonban győztes Novak Djokovics kapott (2.9 millió) vagy a golfozó Tiger Woods egy-egy Masters-sikerért (2 millió).

Ezek után nem csodálkozom, hogy már az olimpia lebeg az e-sport jelesei előtt, főként, hogy a nemzetközi szövetség (IeSF) tárgyalásokat folytatott arról, hogy 2024-ben Párizsban bemutatóként szerepeljen a sportág. Más kérdés, hogy Thomas Bach NOB-elnöknek akadnak fenntartásai, főként azért, mert az e-sportok egyikében-másikában az erőszak uralkodik, ami ellentétes az olimpia szellemével. Ezek a hírek korábbiak, nem tudni, mi zajlik a kulisszák mögött, s főként, hogy mi lesz a végeredmény. Mindenesetre az említett Fortnite nevű játéknak lényege az erőszak, az ellenfelek megsemmisítése a cél, a területek elfoglalása, tehát messze áll a coubertin-i gondolattól („A béke vagy te, Sport! A népeket egymáshoz fűző szép szalag...”), ami fontos, de nem feltétlenül lényeges, hiszen ha nyer az e-sport, aligha az lesz az első eltántorodás az ötkarikás elvektől.

Jelentős sportágról beszélünk, a veszélyei például már igazán nagykorúak. Ezt az elmúlt év legjobb magyar e-sportolójától is tudom. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által díjazott Kiss Tamásnak van beceneve is (hivatalosan: nickname), mint mindenkinek a sportágában, de engedelmükkel kihagyom, mert a nevekkel nem illik viccelni, még akkor sem, ha a viselője teszi. A lényeg úgyis az, amit mond, tehát: nem veszélytelen az e-sport, főként az ízületek sínylik meg, meg a kéz csontjai, porcai s a hát- és a vállizmok sincsenek biztonságban.

És akkor még nem beszéltünk a függésről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly mentális zavarnak minősítette a videojáték-függőséget, kérdés, hogy a napi 10-12 órányi edzés káros-e vagy sem, mindenesetre tény, hogy az addikció a mentális és a fizikai egészséget egyaránt fenyegeti. Az alapkérdés, hogy valakinél a játék elsőbbséget élvez-e egyéb elfoglaltságaival szemben, vagy sem, befolyással van-e az alvására, az evésére, a társasági életére. Ha a napi tíz-tizenkét órát veszem alapul, a napjuk felét elviszi az e-sport. Hogy ez jó-e, döntsék el szakemberek, nekem legfeljebb fenntartásaim lehetnek.

És akkor még ott van a dopping is. Simon Parkin az Eurogameren megjelent cikkében már öt esztendeje felhívta a figyelmet arra, hogy az e-sport profijainál egyre inkább bevett az ajzószerek használata. Mondhatjuk, ez is jelzi, hogy igazi sportról van szó, ám ennél azért súlyosabb a helyzet. Parkin szerint a legfőbb gondot az Adderall jelenti, ami egy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedők kezelésére szolgáló pszichostimuláns. Hozzáértők szerint a csodaszer hatása nincs ingyen, mellékhatásai közt szerepel a súlyvesztés, az álmatlanság, a szívritmuszavar és olyan mértékű személyiségtorzulás, hogy a hozzá legközelebb állók sem ismernek rá az illetőre.

Parkin egy Steven álnéven megnyilatkozó informátorát idézi, aki elmondta, hogy egy-egy piruláért tíz és negyven dollár között lehet hozzájutni. Sokaknak megéri, mert hatására a játékos szinte teljesen ki tudja zárni a külvilágot, és csak a monitorra figyel. Steven – mint elárulta – még szerencsés volt, „mindössze” huszonkét és fél kilót fogyott három hónap alatt, tönkrement a gyomra, mert alig evett. De tűrte, egy jó negyedév kellett neki ahhoz, hogy elhatározza: elég! Az ok hétköznapi, túl sok pénzt keresett a játékkal ahhoz, hogy kiszálljon.

Steven története ötéves, ismerve a gyógyszergyártók újra való „érzékenységét”, képzelhető, mi minden lehet még közkézen az e-sportban. A feltételes mód oka, hogy hiába a világsiker, kötelező doppingvizsgálat még nincs a sportágban. Tavaly történt meg először, hogy szúrópróbaszerűen ellenőriztek, a legrangosabb liga (ESL) és a Német Doppingellenes Ügynökség (NADA) határozott el közös fellépést. Nem teljesen önszántából, hiszen a Cloud9 csapat egyik tagja beszélt az Adderallról, ami segített neki, gyorsította a reakcióidejét, különlegesen éberré tette, élesítette az érzékeit.

Természetesen a tiltott szerek mögött itt is a siker, a pénz áll, a világversenyek összdíjazásai milliós nagyságrendűek, a csapatokat neves hardvergyártók támogatják, tehát minden olyan, mint a bevett világsportoknál. Ahol ugyebár a veszélyek szintén nem kicsinyelhetők le, de inkább előtérben vannak.

Egyébként – igyekszem igazságos lenni – nem csupán az e-sport függősége veszélyes, hanem a bevett, „rendes” sportágakon csüngés is. A sport káros szenvedély – szoktam mondogatni, megszenvedve azt, hogy már több mint öt évtizede futok: ízületek, porcok, szalagok, nem folytatom. Ugyanakkor még úgy is képtelen vagyok lemondani a futásról, hogy jó ideje már inkább csak „haladok”. Talán a felszabaduló endorfin, a jó levegő, a természet közelsége, el nem tudom dönteni, de talán nem is kell. A szenvedély a lényeg.

Hogy hol a határ, mikor lesz függőség a mániából, fogalmam sincs. Mindenesetre jó tudni, hogy nem olyan nehéz eljutni az exorexiáig, ami a sportfüggőség hivatalos elnevezése. A leggyakrabban azzal indul, hogy egészségesek, fittek akarunk lenni, megszabadulni a plusz kilóktól, aztán – végső esetben – az edzés válik az életünk értelmévé, egyértelműen uralja a hétköznapjainkat. A környezetünk meg rájátszik erre, a reklámok, a különféle bejegyzések azt sugallják, hogy jól kell kinéznünk, kockahas meg a többi látványelem. A jó megjelenésű munkavállaló előnyt élvez a többiekkel szemben, a boltban is hamarabb kiszolgálják, jobban figyelnek rá. A belénk oltott szépségideál teljesítménykényszert szül. A felmérések szerint egyre több fiatal viszi túlzásba a diétát, egyre csak növeli és növeli az edzések számát. Öngerjesztő folyamatról van szó, amely a végén pszichés zavarokhoz, testi károsodáshoz is vezethet. Hivatalosan az exorexia egy testképzavarral kapcsolatos betegség, leginkább a megváltozott társadalmi normák következménye, amelyek irreális terhet raknak az egyénre, miközben eltorzítják az értékrendjét és az ítélőképességét.

Eljuthat odáig, hogy kórosan figyeli magát, edzhet akármennyit, nem vesz észre magán változást, kórosan kövérnek hiszi magát. Ha egy nap nincs ideje edzeni, elvonási tünetei támadnak, jön a szorongás, az ingerlékenység, nincs megállás.

Persze ez sem általánosítható, mint annyi mindenben, itt is a mérték a lényeg. És itt kötök vissza az e-sporthoz. A játék fantasztikus dolog, még számítógépen is, olyan adomány, amely értéket teremt, felszabadultsággal, örömmel jár. Legalábbis normális esetben, márpedig az e-sportot figyelve elképzelni sem tudom, hogy egy-egy profi azzal áll fel a gép mellől, hogy milyen jót játszottam. A siker vagy a kudarc járhat a fejében, esetleg az, hogy megtett-e mindent a felkészülés során.

Persze tévedhetek is, hétköznapi észjárással nem könnyű beleilleszkedni a „nagyok” gondolatmenetébe, de talán nem is kell. A veszélyeket ugyanis éppen a hétköznapiság segít leginkább felismerni. A józan ész. Divat még egyáltalán?