Örökös csapatember – Cseke Péter és a sport

 

– Április elsején, Puskás Ferenc születésnapján az interneten volt látható a Puskás, a musical. Ön olyan sikerdarabokban játszott korábban, mint a Macskák, a Doktor Herz vagy az Isten pénze. Hogyan érezte magát újra a zenés műfajban?
– A darab középpontjában egy csodálatos ember, fantasztikus személyiség, Puskás Öcsi és egy legendás alakulat, az Aranycsapat áll. Boldogság, hogy ebben a nagyszerű produkcióban részt vehetek. Remek a darab, kiváló a zene, látványos a koreográfia, nekem pedig hálás szerep jutott: a szövetségi kapitányt, Sebes Gusztávot alakítom. Az Erkel Színházban megtartott előbemutató fergeteges sikert aratott, a többi előadást a vírushelyzet miatt nem lehetett megtartani, de bízom benne, hogy nyártól újra játszhatjuk a darabot.

– Mi az aktualitása ennek a több mint fél évszázados történetnek?
– A sport kihagyhatatlan szelete az emberi életnek. Iskolásként mindenki kipróbálhatja magát valamely sportágban, s függetlenül attól, megmarad-e lelkes amatőrnek vagy feljut a csúcsra, sok mindent megtanulhat a sport jóvoltából: sikert, bukást, elfogadást, szolidaritást, odaadást, egymásra figyelést, csapatjátékot. Lehetőséget teremt, hogy önnön határainkat feszegessük, önmagunkat legyőzhessük, s mindebből sok mindent megmutat ez a darab is. Hangsúlyosan megjelenik a család szerepe és a hazaszeretet fontossága, ezek különösen aktuális témák. Ráadásul a produkció illeszkedik abba az egyre népszerűbb és üdvözlendő trendbe, hogy magyar embereknek magyar történeteket mesélünk korszerűen. A legendáink megőrzése a mi feladatunk, és ennek remek módszere a musical. Érzelmekkel és akciókkal tudunk értékes történetet mesélni a színpadon, a zene varázsával felpezsdítve. Ez szerintem fantasztikus!

– Milyennek látja Sebes Gusztáv figuráját?
– Nehéz korszakban volt szövetségi kapitány. A mai fiatalok talán elképzelni sem tudják, hogy volt olyan időszaka a magyar történelemnek, amelyet az egypártrendszer uralt és mindent az ideológia határozott meg. Sokat elmond a korról az az apró részlet, hogy a magyar válogatott csapatorvosa az 1954-es vb-n a delegációba megbízható elvtársként bekerülő Pollatschek Gyula volt, aki fogorvosként persze nem tudott mit kezdeni a németek elleni csoportmeccsen csúnyán megrúgott Puskás sérülésével... Sebes ellentmondásos figura, hiszen kiszolgálója volt a rezsimnek, ugyanakkor önmagáért beszél a tény, hogy felépítette ezt a fantasztikus csapatot és képes volt az élére állni. Jól tudjuk, hogy a sikerhez szükség van karizmatikus vezetőre is, aki összefogja és animálja a társaságot, célt ad neki, és eléri, hogy a játékosok egymást segítve harcoljanak a győzelemért.

– Talán nem túlzó párhuzamot vonni a szövetségi kapitány és a színigazgató között.
– Sok a hasonlóság, ahogy a sport és a művészet között is fellelhető számos egyezés. A tehetség mindkét területen fontos, de önmagában nem elég. A talentum érvényre juttatásához sok egyébre is szükség van: odaadásra, erőfeszítésre, rengeteg munkára, önfeláldozásra, hitre. Kulcsszerep a vezetőé, fontos, miként tudja megszervezni és felépíteni a csapatát, képes-e a kudarcok után életet lehelni a társaságba, illetve a sikert követően – s ez a nehezebb – két lábbal földön tartani a művészeit, a játékosait.

– Ezzel együtt az olyan elismerés, minta Kossuth-díj fontos visszajelzés, s ön nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a kecskeméti színház további nyolc tagja kapott rangos állami kitüntetést március tizenötödike alkalmából.
– Mert valóban ez a lényeg, hiszen nem kaphattam volna Kossuth-díjat a kollégáim munkája nélkül. Kilencünk kitüntetése jelzi, hogy a kulturális kormányzat odafigyel minden olyan műhelyre, amelyben valóban alapos, kitartó, értékes művészi munka folyik. Enélkül ugyanis nincs eredmény.

– Ha ennyire hisz a csapatjátékban, nyilván nem véletlenül nyilatkozta, hogy nem az úszás vagy a futás a kedvenc testedzése, inkább azokat a sportágakat szereti, amelyekben benne vannak a barátok, beszélgetések, a zrikálódások.
– Az ember néha rákényszerül, hogy fusson néhány kört, leússzon egypár hosszt, de valóban annak örülök, amikor csapatban kell gondolkodni. Amikor létre lehet hozni egy közösséget, s aztán győzelemre lehet vinni. Bátran mondhatom, csapatjátékos vagyok az élet minden területén. A színházban ezt nem is lehetne máshogyan, ott mind azok vagyunk.

– Milyen emlékei vannak az Újpesti Dózsánál töltött időszakáról?
– A Ganz Villanyban játszottam a Marczibányi téren, ott figyelt fel rám Balogh Sanyi bácsi, és vitt át a Dózsához. Göröcs Titi, Bene Ferenc, Dunai Antal neve fémjelezte akkoriban a felnőttcsapatot, de a fakóban már játszottak azok a tehetségek, akik később e legendák örökébe léptek. Ifiként igazoltam Újpestre, olyan játékostársaim voltak, mint például a későbbi európai ezüstcipős Fekete László, Schumann Péter, illetve a két remek bekk, Harsányi László és Horváth József. Utóbbiakkal már a fakóban futballoztam együtt. Balösszekötőt játszottam, s nekem az volt a kérdés, hogy a tartalékgárdába kerülés kedvéért hagyjam-e félbe a középiskolát, s érettségizzek-e estin. Ezt édesanyám nem engedte, s utólag már látom, igaza volt, mert ez volt az én utam. Akkoriban persze nagy fájdalmat jelentett, hogy egyik napról a másikra abbahagytam a focit. A futball szeretete azonban megmaradt, s bár mérkőzésre járni nincs időm, a vérem ma is lila.

– Ha nem is a Dózsa, a színészválogatott tagjaként legendás játszótársai voltak, például Bujtor István, Fülöp Zsigmond, Garas Dezső, Juhász Jácint, Zenthe Ferenc, Suka Sándor vagy Szirtes Ádám. Milyen emlékei vannak a SZÚR-okról?
– Életre szóló élményt jelentett nyolcvanezer néző előtt futballozni a Népstadionban, s átélni a gólokat kísérő lelátói fiesztát. Öröm volt a sok-sok nagyszerű színészkollégával találkozni, akik közül többen kiválóan futballoztak. A hetvenes évek elején kerültem be a csapatba, s akkoriban lehetőségünk volt rá, hogy sztárvendéggel erősítsünk. A választás Pécsi Ildikó férjére, Szűcs Lajosra esett. Vékonydongájú srác voltam, szerettem cselezgetni, ha lehetett, kötényt adni. Az egyik SZÚR-on a driblizésem azzal ért véget, hogy az újságírók közül valaki csúnyán felrúgott. Fájdalmas arccal feküdtem a gyepen, amikor Lajos fölém hajolt, s annyit kérdezett: „Kicsi, ki volt?” „A tízes” –- feleltem. Szegényt – hogy ki volt, arra már nem emlékszem – a folytatásban Lajos „vette kezelésbe”, s alaposan megbűnhődött az ellenem elkövetett a szabálytalanságáért...

– A SZÚR már csak emlék; mennyire sportos mostanság a színház Kecskeméten?
– Annak idején részem volt az OlimpiART nevű, művészeknek kiírt sportverseny életre hívásában. Kezdetben Budapest volt a házigazda, majd kecskeméti igazgatóként én élesztettem fel a kezdeményezést. Fővárosi és vidéki társulatok, sőt külhoni színházak csapatai is képviseltették magukat. Kilenc sportágban vetélkedtünk három napon át, a kecskeméti színház művészei jó eredményeket értek el: az első három évben rendre második és harmadik helyen zártunk az összesített éremtáblázaton. Egy időben az előadások után eljártunk focizni a Katona József Gimnázium tornatermébe, de miután a fő szervezőnk elkerült a társulattól, elmaradtak a meccsek. Ezzel együtt manapság is sokan sportolnak a társulatból.

– Igazgató úr szokott-e még futballozni?
– Újabban csak a két fiúunokámmal a kertben. Olivér kilencéves, nagyon ügyesen bánik a labdával, már a tizenegy évesek között szerepel. Dani tizenegy, ő is sokat focizik, de beleszeretett a kézilabdázásba, s jelenleg arra fókuszál. A hétesztendős Léna a ritmikus gimnasztikában jeleskedik.
Nekem pedig az el nem múló nagyapai büszkeség jut, hogy szeretik és értékelik a sportot. Mi, a család igyekszünk erre nevelni őket.

– A már említett Puskás, a musicalt Szente Vajk állította színpadra, aki 2014 óta Kecskeméten is rendszeresen rendez. Mit szólt hozzá, amikor először állt elő azzal az elképzelésével, hogy a János vitéz díszlete egy futballpálya lenne, és a szereplőket sportfelszerelésbe öltöztetné?
– A szívemhez kaptam. De nem ijedtemben, hanem örömömben: fantasztikus ötlet volt! Vajktól előzetesen azt kértem, porolja le az egyébként gyönyörű történetet, hogy közelebb hozhassuk a mához, a fiatalokhoz. Nemcsak az én tetszésemet nyerte el, a közönség is vevő volt az újításaira, sorban álltak a nézők, hogy láthassák az előadást. A víziója azért is telitalálat volt, mert a bemutatóra 2016-ban került sor, nem sokkal a magyar szempontból nagyon sikeres labdarúgó Európa-bajnokság után, és akkoriban futballeufóriában élt az ország. Azóta Vajk a színházunk főrendezője, s talán kevesen tudják, de nagyszerűen focizik. Igazi nyerő ember.

– Ha már Eb: mit vár a magyar csapattól az idei, részben hazai rendezésű kontinensviadalon?
– Optimista vagyok, úgy látom, hogy ez az együttes remek közösség, a játékosok tudatában vannak annak, hogy egy nemzetet szolgálnak a pályán, nagyon akarják a sikert, és mindent meg is tesznek érte. Ennél több nem várható, hiszen vannak olyan válogatottak, amelyek előttünk járnak. A felzárkózás nem megy egyik napról a másikra, türelmes, hosszú távú munkát feltételez. Ezért is értékelem nagyra a miniszterelnök úr döntését, hogy megújultak a hazai sportlétesítmények, mert ez befektetés a jövőbe, aminek néhány évtized múlva látjuk majd igazán az eredményét.

– A 2021-es év nemcsak a futballvilágnak lesz ünnep, hanem a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház életében is, hiszen százhuszonöt éve adták át a teátrum épületét. Mi az, ami már elárulható
az ünnepi kínálatból?
– Amikor 1893-ban kiírták a pályázatot a kőszínház megtervezésére, a város vezetősége Ferenc József és felesége, Erzsébet házasságának évfordulóját megtisztelve ajánlott fel kétszázezer pengőt az építkezéshez. Az épület az idők során elöregedett – legutóbb harminchat éve újították fel –, így az ünnepség jegyében elindul a rekonstrukciója, amelynek tervét a napokban mutatták meg: lenyűgöző. Lesz természetesen ünnepi bemutatónk is október tizennegyedikén, mégpedig – stílszerűen – a császár és Sisi történetét feldolgozó Elisabeth című musical, amelynek zeneszerzője Lévay Szilveszter, rendezője pedig Szente Vajk. Büszke vagyok rá, hogy olyan kitűnő művészek alakítják a főszerepeket, mint Szemenyei János, Orth Péter, Koltai-Nagy Balázs és Varga-Huszti Máté – a címszereplő nevét viszont még nem árulhatom el…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 17-i lapszámában jelent meg.)