Túl tízezer keresztszalagműtéten – Dr. Béres György és a sport

– A sport, majd a sportsebészet főszerepet játszik az életében. Hogyan került az érdeklődése középpontjába?
– Az orvosi hivatás édesanyám vágyának beteljesítése. Fiatalkoromtól úsztam, öttusáztam, vívóként eljutottam a juniorválogatottságig. Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán is a klubtársam volt az OSC-nél, tizenhét évesen bejutottam a felnőtt Budapest-bajnokság döntőjébe. Az orvosi diplomám kézhezvételének napján azonban úgy döntöttem, hogy a hivatásra koncentrálva lemondok a vívásról. Később a korosztályos versenyzéshez még éreztem kedvet, de a szakmai elfoglaltságaim miatt ez is elmaradt. A sport szeretetét otthonról hoztam, édesapám főosztályvezető volt az akkori sportirányításban az emlékezetes MHK-mozgalom gondozójaként, szervezőjeként, én pedig a Rákóczi gimnáziumban voltam diáksportköri vezető. Egyetemi éveim alatt a Sportkórházban műtéteknél asszisztáltam, közelebb kerültem az élsporthoz, a sportolók egészségügyi problémáihoz. A diploma megszerzése után négy éven át általános és sportsebészeti osztályon dolgoztam.

– Milyen tapasztalatok alapján született meg 2003-ban az itthon még fehér hollónak számító, vegyes finanszírozású Kastélypark Klinika?
– Külföldi tanulmányutakon szerzett ismereteimet felhasználva alakítottam ki a Tatán megvalósított betegellátási rendszert. Már a rendszerváltás környékén terveztünk pénzintézet számára kórházat, a szabályrendszer akkori változása miatt nem valósult meg. Később alaposan áttekintve az egészségügyi rendszer járható útjait, magánkórházra gondoltam, de gazdasági számítások szerint még nem lehetett reális cél. A belügyminisztérium központi kórházában azonban rám bízták a sportsebészeti részleg vezetését, ott sportolók mellett a munkájukat hasonló fizikai követelmények között végző rendvédelmi dolgozókat, főleg az elit alakulatok tagjait gyógyítottuk. Későbbi munkatársam, Berkes István professzor a Sportkórházban, a Péterfy Sándor utcai kórházban pedig én voltam ismert az artroszkópos térdműtétekről. Akkor már megjelent az igény a fejlesztésre, egy közfeladatot ellátó létesítményre, így a BM-mel megállapodtunk a tatai Kastélypark Klinika felépítéséről, kihelyezett közfinanszírozott ágyakkal, ez adta a gazdasági működés biztonságát. A megvalósítás nem állami költségvetésből, hanem banki finanszírozással történt.

– Milyen előnyök származtak az intézmény működéséből?
– Állami beruházás nélkül került az egészségügyi rendszerbe magas színvonalú szolgáltatás, amelyben az orvosi csoport tagjai szerződésben vállalták a hálapénz nélküli munkát. A betegnek ez a forma azért volt szimpatikus és megfizethető, mivel kezdetben például egy térdszalagsérülés kórházi ellátásáért huszonötezer forint emelt szintű szolgáltatási díjat fizetett – az emelésére azért volt szükség, mert az egészségügyi dolgozók béremelése az állami kórházakban bérkompenzációval történt, de ezt a kompenzációt a magánkórházak nem kapták meg. Az orvos szakemberek vonzónak érezték, hogy minőségi fejlesztésekkel jobb körülmények között dolgozhatnak, szerződésben rögzített díjazásért. Fontos állomás a klinika életében, hogy szerepet kapott az olimpiai kereteket ellátó tizenegy intézmény között: a sportsebészeti tevékenység, ezen belül az élsportolók ellátása lehetőséget teremtett a saját jogon megszerzett közfinanszírozott betegellátásra. Az egészségpénztár pedig úgy jutott azonos tevékenységért színvonalas szolgáltatáshoz, hogy a központi költségvetésnek nem kellett befektetéssel kockázatot vállalnia.

– Ezzel megelőzték korunkat a hálapénz elleni küzdelemben?
– A 2020-ban megszületett központi rendelkezés előtt tizennégy évvel megvalósítottuk a hálapénz nélküli ellátást. Modell értékű példával mutattuk meg, hogy paraszolvencia nélkül is működőképes lehet egy egészségügyi intézmény, és ebben a rendszerben is motiváltak lehetnek a szakemberek.

– Öt olimpián vett részt, tagja és vezetője volt sportszakmai, sportorvosi testületeknek, jó néhány sportág válogatottját segítette orvosként, szerepet vállalt az orvosképzésben, szakmai konferenciák, kurzusok szervezésében. Honnan volt, van minderre energiája?
– Ez nálam nem energia, hanem idő kérdése. Meggyőződésem, hogy amivel az ember érdeklődve foglalkozik, az kevésbé fárasztja, mint a rutinfeladat. A bizottságokban képviseltem a delegáló sportágat, és az évek során a testületekben a sporttal foglalkozók sokat tanulhattak egymástól.

– Csaknem ötvenévnyi sebészi, traumatológiai, ortopédiai munkája alatt sok emlékezetes esettel találkozhatott. Melyiket emelné ki?
– Annak idején ügyeletvezető baleseti sebészként súlyos állapotú sérültekkel is foglalkoznom kellett – az az ellátás minden orvosnak jó iskolát jelent. A jelenlegi munkám része a komplikáltabb sérülések megítélése, szükség szerinti kezelése, ezek során sok ismert emberrel kerültem kapcsolatba, de neveket nem mondanék. Igyekeztem minden betegemet a legjobb tudásom szerint ellátni. Pályafutásom alatt csak keresztszalagműtétből több mint tízezret végeztem. A londoni olimpiára tizenhét általunk operált sportoló utazott ki, közülük tizenegy keresztszalagpótláson esett át. Helytálltak, érmeket, helyezéseket szereztek. Az élsportolóknál amúgy örök dilemma, hogy a sportág, az edző, a versenyző, a szponzorok és az egészség érdekei nem mindig esnek egybe.

– A vívás befejezése után mennyire tartotta fontosnak a rendszeres mozgást?
– A mai napig sportolok, bár nem könnyű összeegyeztetni a szakmai életet az egészséges magánélettel. Negyvenévesen vállalkoztam az első maratoni futásra, és mivel ilyen távra készülni nem volt időm, szakaszos intenzitású edzésekkel értem el a kellő erőállapotot. Kondícióm megőrzése érdekében mostanában hetente nagyjából hat-nyolc órát tudok futásra és más mozgásra fordítani. Persze a fizikailag megterhelő operációk sem rossz edzések…

– A fitneszvilágbajnok Béres Alexandra mennyire számíthatott pályafutásában szülői segítségre?
– Az eredményeit saját erőből érte el. Szándékait, terveit a család mindig támogatta, de saját maga felépítéséhez megvolt az önálló karaktere, s ebben a tehetsége és szorgalma mellett jó természete is segítette. Alexandra egészségvédelemmel foglalkozik, a sport a munkája, így mégiscsak találkozik a hivatása az enyémmel. A családi összetartás a kevés időnk ellenére is megvan, összesen hat unokám szeretetét kell megtartanom.

– Melyik a nehezebb feladat: az orvosi vagy a menedzseri?
– Fiatalként nem foglalkoztam vezetéssel, viszont a műtétek fizikailag és mentálisan jobban megviseltek, mint a tapasztalatok megszerzését követően. Ma viszont lényegesen több a nehézség a saját egészségügyi rendszerünk szervezése során. Az ortopédiai centrum minden orvosára büszke vagyok, megtisztelő, hogy hozzám csatlakoztak. A munkacsoportom tizenhat kiemelkedően képzett szakorvosból áll, közülük hárman tíz évnél hosszabb külföldi tevékenység után választották munkahelyül a Kastélypark Klinikát. De a többi munkatársam is értékes külhoni tapasztalatokkal felvértezve járul hozzá a napi feladatok ellátásához. Közülük hárman ott voltak a tokiói olimpián, heten válogatott szintű sportolókkal foglalkoznak, az olimpiai bizottság orvosi testületének korábbi és jelenlegi elnöke is tőlünk került ki Balogh Péter, illetve Tállay András személyében.

– Príma Primissima-díjas, volt az év vállalkozója, Tata díszpolgára. Elégedett az életútjával?
– Az életvezetésem nem fiatalkori álmokra épült, hanem az egymást követő lehetőségek megragadására. Nincs is hiányérzetem semmilyen tekintetben. Hivatásomnak éreztem mindazok szakmai karrierjének támogatását, akiknél láttam ambíciót, orvosi tisztességet, becsületet. Néhány aspektusban a sebészi és rendszerfejlesztői céljaim eltértek a megszokottól – ilyen volt a közfeladatok ellátására törekvés –, valamint több sebészeti technika fejlesztését, oktatását hamarabb alkalmaztam, mint ahogy az aktuális időszak gyakorlatában működött.

– A tatai klinika értékesítése után az új konstrukció miben hoz újat az egészségügynek és miben önnek?
– A cégeladással egy időben megállapodást kötöttünk az ortopédiai program fejlesztéséről. A Doktor 24 Multiklinika fekvőbetegrészlegének egy héttel ezelőtti megnyitásával a cég Magyarország vezető privát ortopédiai centrumát is létrehozta. Két helyszínen, Tatán és a budapesti Multiklinikán hat műtőben ötvenegy ágyon évi ötezer végtagsebészeti műtétet tervezünk. Az ortopédiai centrum főigazgatójaként dolgozom a sportsebészeti rész fejlesztésén, és jelentős számú műtéttel veszünk részt a várólisták csökkentésében. Az indulás előtt azt mondtam, nekem ez már jutalomjáték lesz, de most már teljes erővel dolgozom azon, hogy a Kastélypark szellemisége az új telephelyen is érvényesüljön.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 25-i lapszámában jelent meg.)