Rájött, nem csak magáért úszik – Konkoly Zsófia megvilágosult és Tokióban csúcsra ért

Konkoly Zsófia és az úszás kapcsolata egy aranyos történettel kezdődött Pécsen: 2008-ban bátyja, a nála két évvel idősebb József, azaz Joci az asztmája miatt kezdte el űzni a sportágat, és ha ügyes volt, lufit kapott, amit a kishúga is szeretett volna megkapni, ezért ő is úszni akart.

A kislány úgy született, hogy rövidebb a jobb karja és csak három ujja van rajta, de mivel így tanult meg mindent elvégezni, ma már semmilyen hátrányt sem érez belőle. Mint mondta, nem tudja, milyen két egészséges karral élni, és inkább nem is kér segítséget, ha nehézségbe ütközik, szereti maga megoldani.

„Már kiskoromban megnéztek az emberek, de sohasem értettem, miért. Csak ahogy idősebb lettem, úgy tizenhárom évesen tudatosult bennem, hogy más vagyok, mint a többiek  – mondta Konkoly Zsófia, aki 2008-ban az iskolában teniszezni is elkezdett, járt is versenyezni, de a gimnáziumban már döntenie kellett a két sportág között. – Egyrészt az úszás közelebb állt hozzám, másrészt, mivel a tenisz egykezes sportág, nem akartam, hogy később egészségügyi nyomai legyenek.”

Sokáig ép társakkal versenyzett együtt, a parasporttal csak 2012-ben találkozott, amikor tévén nézte a londoni paralimpián Sors Tamás címvédését 100 méter pillangón, és akkor érezte először, hogy ő is bajnok szeretne lenni. Összekötötte őket, hogy mindketten pécsiek, mozgáskorlátozottságuk hasonló természetű, és személyesen is megismerték egymást, amikor 2017-ben egy ideig egy helyen edzettek. Zsófinak az is példaértékű volt, hogy Sors mindig szépen és összeszedetten nyilatkozott az újságíróknak.

De igazán közel csak néhány év múlva került a parasporthoz, amikor a versenyek révén megismerték és megkeresték, sőt, az édesanyja még a kétszeres paralimpiai bajnok úszóval, Becsey Jánossal is beszélt a lánya jövőjéről, aki felvázolta a Zsófi előtt álló új lehetőségeket. És valóban minden gördülékenyen haladt, itthon több versenyen is elindult, mire 2015-ben, Berlinben rajtkőre állt az első nemzetközi paraúszó-viadalán, amelyen megtörtént a klasszifikáció, és hivatalosan is az S9-es kategóriába került.

„Bevallom, kissé furcsa volt annyi hátrányos helyzetű embert látni egy helyen, hiszen Pécsen hasonlót nem tapasztaltam. Meglepődtem, de rögtön úgy éreztem, otthonra találtam, mert nem lógtam ki a sorból” – emlékezett vissza Konkoly Zsófia, aki akkor 14 éves volt, így nem is reménykedett abban, hogy kijuthat a 2016-os riói paralimpiára.

Azonban nem sokkal előtte Funchalban, a májusi Európa-bajnokságon három bronzérmet is szerzett 400 gyorson, 100 háton és váltóban, így fiatal kora ellenére helyet kapott a magyar utazó csapatban, a kapitány szerint megharcolt azért, hogy megkapja az esélyt.

„Rióban mindenki olyan nagydarabnak tűnt nekem, rettenetesen izgultam, de minden percét élveztem  – mesélte a sportoló. – Nem volt velem szemben elvárás, és bár nem akartam üres kézzel hazajönni, nem volt reális éremben gondolkodnom. Hihetetlen volt, hogy mégis sikerült!”

Fő számában, 100 pillangón ugyanis harmadikként ért célba a döntőben, egyetlen századdal megelőzve a nála hat évvel idősebb amerikai Elizabeth Smitht. Mindenki idősebb volt nála a mezőnyben, a magyar csapatból pedig a 16 éves Pap Bianka volt korban legközelebb hozzá, Rióban egy szobába is kerültek, ami a mai napig így van a közös versenyeken.

Akkor azonban változások következtek be Zsófi életében, nehezen tudott visszatérni az egy hónapos pihenőből, és egyre kevésbé élt úgy, mint egy sportoló. Elkezdte tanulmányait a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban, edzés helyett sokat lógott az osztálytársaival, és mintha elfelejtette volna a korábbi céljait. Egy idő után maga is észrevette, hogy ez így nem mehet tovább, előbb edzőt, majd annak tanácsára iskolát is váltott: 2017-ben Jancsik Árpád vette át az edzései irányítását, aki az Apáczai Csere János Gimnáziumot javasolta neki, amelyben van uszoda is. Az is a terv része volt, hogy a váltás miatt nem esett volna egy évre a tokiói paralimpia és az érettségi, azaz elkerülték volna a dupla terhelést, más kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt végül mégis egy évre csúszott a kettő.

„Emlékszem, az új edzőm azzal kezdte, hogy elmondta: akkor megyek le, amikor akarok. Ezzel éreztette velem, csak akkor vesz komolyan, ha én is komolyan veszem az úszást  – mondta Konkoly. – Kicsit mintha megvilágosodtam volna, rájöttem, hogy neki is az a célja, mint nekem, egy irányba kell mennünk. Ha meg akarjuk valósítani, nekem is ugyanúgy kell akarnom. Nagyon jó volt a korábbi edzőm is, szép eredményeket értünk el együtt, de nyolc év után új ingerre volt szükségem, mert talán éppen az volt az egyik gond, hogy ő jobban akarta, mint én.”

Ugyanakkor nem volt könnyű újra megtalálnia a motivációt, ezzel a 2017-es és 2018-as évben is küzdött, és csak 2019-ben úszott újra olyan időeredményeket, mint Rióban. Amikor már minden kezdett újra összeállni, újabb probléma vetődött fel, 2020-ban egy vérvételnél kiderült, hogy vashiánnyal küzd. Edzője felkereste a Synlab labordiagnosztikai szolgáltatót, aminek az lett az eredménye, hogy tanítványa elkezdett dolgozni a dietetikus Utassy Dominikával.

„Addig szinte mindig probléma volt a testsúlyommal, ugyan sohasem voltam duci, de kissé telt voltam a sporthoz – fogalmazott Zsófi. – Akkor azonban bekattant valami, elkezdtem szigorúan betartani az étrendet, a szárazföldi edzéseket pedig már a Doboz Mozgásközpontnál végeztem. Összeállt mögöttem egy csapat, és emiatt egyre inkább úgy éreztem, hogy nem csak magamért dolgozom és versenyzek, hanem értük is.”

A pandémia miatt egy évvel elhalasztották a tokiói paralimpiát, de ez nem viselte meg az úszót, úgy fogta fel, hogy még fiatal, és ez a plusz egy év még jól is jöhet. Jól is jött annak ellenére, hogy tavaly év végén beteg lett, és ki kellett hagynia egy hónapot, ami miatt kétségbe is esett, hogyan sikerül majd visszaállnia a munkába.

Idén márciusban nyugodott csak meg, amikor az épek felnőtt országos bajnokságán mind az öt versenyszámában egyéni csúcsot úszott, amire 2016 óta nem volt példa. A májusi madeirai Európa-bajnokságon még az érettségire tanult, de így is összehozott három aranyat és egy ezüstöt, úgy nézett ki, minden sínen van. Azon is lett volna, ha a paralimpia előtti utolsó verseny, az olaszországi világkupa előtt nem esik el a lépcsőn és nem szenved részleges bokaszalag-szakadást...

„Az edzéseken igyekeztem bepótolni azt, ami kimaradt, de kissé bizonytalan voltam, amikor megérkeztem Tokióba. Úgy voltam vele, hogy vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz – fogalmazott. – A négyszáz gyorson szerzett ezüst után hatalmas teher került le a vállamról, mert kiderült, elég jó az állóképességem. Akkor már készen álltam a többi versenyszámra is.”

Nem várta el magától az érmet, a ranglista alapján a döntőbe kerülés volt reális cél, és egyébként sem akarta, hogy mások nyomást helyezzenek rá, mert az nincs ösztönző hatással rá. Jó versenyzőnek tartja magát, de jobban szereti, ha ő maga határozza meg a céljait az úszásban és a mindennapi életben, és nem mások. Nem szeret hosszú távra tervezni, inkább az motiválja, ha kisebb célok kijelölésével és elérésével piramisszerűen éri el a nagyobb célokat. Az adott napra pedig mindig azt tűzi ki maga elé, hogy jobb legyen a tegnapi Konkoly Zsófiánál.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 30-i lapszámában jelent meg.)