Shane Tusup: A futballistának is napi nyolc órát kell dolgoznia!

Amikor kinyílik az edzésre bekészített táska, a színes gumikötelek, a műanyag pántok és a rugalmas szalagok egyből megvillannak, majd egy labda is kigurul belőle. A mérete a kézilabdáéra, a festése inkább a futball-labdáéra emlékeztet.

„A sportolok imádják, két gyakorlat között sokszor játszanak vele. A bemelegítésnél is hasznos, és néhány gyakorlatnál is felhasználhatjuk” – avat be a részletekbe Shane Tusup, aki Magyarországon úszóedzőként robbant be a köztudatba, ám az utóbbi években több magyar labdarúgó fizikai és mentális felkészítésében is szerepet vállalt. Az amerikai szakember korábban az RB Leipzig és a magyar válogatott középpályásának, Szoboszlai Dominiknak írt edzéstervet, a DAC és a nemzeti csapat támadója, Hahn János és a jelenleg a Budaörsben futballozó Horváth Roland szintén bízik a módszereiben, Bogdán Ádám és Dzsudzsák Balázs tavaly kereste fel, míg Ugrai Roland idén nyáron fordult hozzá segítségért. Amikor fotóriporter kollégámmal megérkeztünk a XIII. kerületi edzőterembe, az amerikai tréner éppen az olimpikon úszóval, Holoda Péterrel pacsizott az egyéni edzés végén, és ezzel el is érkeztünk az első sarkalatos ponthoz: hogyan kerül az úszóedző a labdarúgás világába, és miért kellene megbízniuk a futballistáknak egy olyan szakemberben, aki legnagyobb sikereit az uszodában érte el?

MINDEN SPORTÁGBAN A TESTÉ A FŐSZEREP

„A múltam miatt a külvilág szemében úszóedzőből olyan trénerré váltam, aki labdarúgókkal foglalkozik. De nem teljesen ez a helyzet – vágott bele a beszélgetésbe az edzőterem egyik kényelmes emeleti foteljében Shane Tusup. – Az egyetemi éveim alatt pszichológiát és kineziológiát tanultam. Eleinte a sportpszichológia vonzott, később azonban rájöttem, jobb, ha a fizikai és a mentális oldallal is tudok foglalkozni. Az a felkészítő szerettem volna lenni, aki a ring sarkában várja a bokszolót: fogom a törülközőt és a vizesflakont, kiabálok neki, hogy mennyire jól csinálja, és ha fel akarja adni, a biztatásomra visszamegy a kötelek közé. A tanulmányaim alatt közelről figyeltem az amerikaifutball-játékosokat, olykor kosárlabdázókkal is dolgoztam együtt. Minden sportágat igyekeztem megismerni, az MMA küzdelmeit is követtem, az motivált, hogy megértsem, mit csinálnak a sportolók és miért. Hogyan edzenek a különböző sportágakban, és melyek a fő eltérések. Nem úszóedzőként, hanem a teljesítményt növelő szakemberként tekintek magamra, aki eddig az uszodában érte el a legnagyobb sikereit. Persze tudom, hogy az emberek fejében a sportágak élesen elkülönülnek: a futball az futball, az úszás az úszás. Én viszont azt mondom, legyen szó bármilyen sportágról, a főszerepben az emberi test áll. Minden közegben ebből kell kihozni a legtöbbet. A sportágspecifikus edzések elengedhetetlenek, ugyanakkor tény: minél koordináltabb a sportoló mozgása a vízben, és minél jobb teljesítményre képes az uszodában, annál jobb lesz a szárazföldi sportágakban. Képzeljenek el egy hosszú, egyenes utat, amely egy idő után elágazik: jobbra a futball, balra az úszás, ám az addig vezető hosszú egyenes megegyezik. Annak az egyenes útnak atletikusság a neve. Nem véletlen, hogy az úszó Holoda Péter és a velem dolgozó labdarúgók gyakorlataiban bőven van átfedés.”

A korábban a III. Kerületi TVE-nél is dolgozó szakember labdarúgóit más és más motiváció hajtja. Akad, aki azért szeretne pluszmunkát végezni, hogy kirobbanó formában futballozzon és az idény végén külföldre szerződjön, míg más szeretné súlyos sérülés nélkül lejátszani a bajnokságot, hogy utána klubja új szerződést kínáljon neki. Emiatt nyilván a pluszmunka mennyisége is eltérő, ám mielőtt elmerülünk a közös munka részleteiben, felvetődik az újabb kérdés: mit tud kezdeni a húsz vagy éppen harminc év feletti futballistákkal, ha az általános vélekedés szerint a keringés, a vázszerkezet és a tüdőkapacitás egyaránt kialakul a tinédzserévék végére?

„Sokak szerint a sportoló hasonlít a legós maketthez: az alapoktól kezdik építeni, és szépen rakódnak egymásra a darabkák, amelyeket ragasztóval rögzítünk egymáshoz. Az én szememben viszont a húsz év feletti sportoló is olyan »makett«, amelyben a részecskék nincsenek összeragasztva, csak szorosan tapadnak egymáshoz. Olykor erősen meg kell rántani, sokat kell szenvedni azzal, hogy a rosszul rögzített részeket megbontsunk, de a legtöbb terület igenis javítható. Hahn János sokat bajlódott a hátsó combizmával, amely néhány évvel ezelőtt sérült meg. A magasságát és a testalkatát nem tudom megváltoztatni, a biológiai struktúrája már kialakult, izmot is csak bizonyos mértékig pakolhatok rá, és a technikai képzettsége sem az én asztalom. Ám ha keményen dolgozik, a hátsó combját újra »felépíthetjük«. Nem magát a sérült izmot, mert azzal nagyon óvatosan kell bánnunk, de a körülötte lévő részt megerősíthetjük annyira, hogy játék közben semmiben se hátráltassa, és megelőzzük az újabb sérülést.”

AZ ELSŐ HETEK RUTINJA: EDZŐTEREM ÉS BESZÉLGETÉS

Az első telefonhívást mindig a hosszú, személyes beszélgetés követi, amelynek lényege, hogy a 33 esztendős edző minden információt összegyűjtsön a sportolóról.

„Iszunk egy csésze kávét, a beszélgetésre eljöhet a legjobb barát vagy a barátnő is, a lényeg, hogy nyugodt környezetben nyíljon meg az illető. Minél többet tudok, annál jobban össze tudom rakni a képet. Minden részlet számít. Az információk alapján aztán összeállítom a tervet, ezt megbeszéljük, majd irány az edzőterem. Tapasztalatom szerint a futballisták többsége nincs tisztában azzal, mennyire fontos az edzőtermi munka, milyen gyakorlatokat érdemes végezni, és hogy hogyan kell szabályosan végrehajtani. Minden játékosnak másra van szüksége, de a három alapgyakorlatból nem engedek: fekvenyomás, guggolás, felhúzás. Ennél a háromnál az egész testre szükség van, ám ez csak az alap, később erről lépünk tovább a különböző variációkkal és az egyéb »finomságokkal«, emellett nagy hangsúlyt fektetünk a robbanékonyságra. Az első néhány hétben általában az edzőterem–beszélgetés–edzőterem–beszélgetés a rutin.”

Bár a modern labdarúgásban már szinte minden klubnál erőnléti edzők felelnek a labdarúgók fizikai felkészítéséért, az amerikai tréner szerint nem véletlen, hogy a kilencvenes években a bajnoki címeket halmozó Chicago Bullsnál Michael Jordan külön edzővel, Tim Groverrel dolgozott együtt, ahogy az sem, hogy Cristiano Ronaldo az Európa-bajnok rövidtávfutóhoz, Francis Obikweluhoz fordult, hogy a sprintjei első lépését még dinamikusabbá tegye.

„A közös munka elején rendre felteszem a kérdést, hogy a klubja tud-e arról, hogy megkeresett. Semmit sem szeretnék az egyesület háta mögött csinálni, éppen ellenkezőleg, a jó viszonyra törekszem. A Leipziget irányító Jesse Marschsal a mai napig jó a kapcsolatom, a DVSC erőnléti edzőjével is gyakran beszélünk. Persze akadt olyan élvonalbeli vezetőedző is, aki közölte, hogy semmi kifogása az ellen, ha a játékosával dolgozom, de ő személy szerint nem hisz ebben az egészben. Semmi gond, ő a taktikáért felel, én a futballista fizikumáért.”

Bár a kérdés kényes, mégis megkerülhetetlen: az eddigi tapasztalatok alapján miben látja a legnagyobb problémát a fizikai felkészítés során?

A KLUBOK SZERINT A TÚL SOK MUNKA SÉRÜLÉSVESZÉLYES

„A szülő, az edző vagy az ügynök kiszúrja a tehetséget, és azt mondja: megtaláltuk a csiszolatlan gyémántot. Ettől kezdve a technikai képzésre, a rúgótechnika fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, illetve arra, hogy minél jobban egyengessék a karrierjét, és tizenhat évesen már abban a klubban futballozzon, amelyet megálmodtak neki. Ám közben elfelejtik, hogy az emberi testtel és a mentális felkészítéssel is foglalkozni kell. Gyakran azt kérik a játékosoktól, ne menjenek konditerembe, ne végezzenek pluszmunkát, mert emiatt megsérülhetnek. Tény, megfelelő segítség nélkül ez megtörténhet, de ha valóban képzett szakember felügyeli a gyakorlatokat, hosszú távon rengeteget segíthet a pluszmunka. Egy konkrét példa: olyan gyakorlatokat végzünk az edzőteremben, amivel megerősítjük a térdkalács körüli részt. Az ügynök, az edző, a szülő azt mondja: ne csináld kisfiam, mert megsérülsz. Emiatt a térdkalács körüli izomzat nem lesz kellően erős, azután a meccsen »érkezik« egy elkésett becsúszás, és a futballista kiesik egy évre. Persze nincsenek csodák, ha az ellenfél méterekről rácsúszik a másik játékos térdére, szinte biztosan megsérül, nem számít, milyen remek munkát végzett a felkészítő edző. Ám ha nem ennyire durva az elkésett szerelési kísérlet, akkor az egyéves kihagyást néhány hétre csökkenthetjük. Ezzel szemben a kluboktól az az elvárás, hogy a futballista ne végezzen sok pluszmunkát, mert túl fáradt lesz és emiatt sérülékenyebb. Az ilyen hozzáállás miatt viszont nem lesz kellően felépítve a játékos izomzata.”

Az amerikai szakember szerint nem igaz az a labdarúgókról terjesztett sztereotípia, miszerint kevés edzéssel keresnek sok pénzt, ám az is igaz, hogy a különböző sportágak más és más munkamorált hoznak magukkal.

„Ha az úszónak azt mondják, hogy reggel hatkor a konditeremben kezdünk, aztán vizes edzés következik, a szeme sem rebben. Ha a futballistáknak a másfél–két órás edzés után még további két órát kellene dolgozniuk az edzőteremben, a többség húzná a száját. Pedig miért ne lehetne bármelyik sportolónak napi nyolc órát készülnie? Ebben természetesen benne van a regeneráció, a nyújtás, a masszázs, a jégkád, az edzőterem és az edzés. Megjegyzem, az úszóknál csak az edzőterem és a vizes edzés kitesz napi nyolc órát... Egyébként is, miért ne lehetne elvárni a labdarúgóktól, hogy ugyanúgy napi nyolc órát foglalkozzanak a »munkájukkal«, mint azok, akik reggel nyolctól négyig az irodában ülnek? Hozzáteszem: az irodai munkások többsége hiába dolgozik napi nyolc órát, ők sohasem lesznek multimilliomos szupersztárok.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 27-i lapszámában jelent meg.)