A ravasz, az agy és két beljebb rugdalt kapufa – emlékezetes csalások a sportban

Ugyan Hans Niemann tagadja a vádakat, a 19 éves amerikai sakkozó a szaklapok elemzése szerint nemcsak a Magnus Carlsen elleni partit csalhatta el, hanem eddigi pályafutása közel száz mérkőzésén vehetett igénybe külső segítséget. A nem hétköznapi eset (noha egyelőre az állítás vád, nem bizonyosság) kapcsán írt összeállításunk felidézi a sporttörténelem néhány hasonlóan bizarr esetét.

MARATONI SZEKÉREN…

Közismert történet, de éppen ezért kihagyhatatlan: az első újkori olimpiai játékokon hármas görög győzelemmel ért véget a „klasszikus” – igaz, akkor még csak nagyjából 38 kilométeren át tartó – maratoni futás, hogy aztán nem sokkal később már skandalumot kiáltva zárják ki a harmadikként célba érő Szpiridon Belokaszt. A diszkvalifikálást a mind­össze öt másodperc hátránnyal a negyedik helyre szoruló magyar Kellner Gyula reklamálása eredményezte, merthogy honfitársunk a saját két szemével látta, amint Belokasz a verseny egy szakaszán felkapaszkodott egy görög paraszt szekerére, és a táv jelentős részét nem futva, hanem gurulva tette meg. Az óvásnak helyt adtak, Kellner pedig mind a mai napig a versenyszám egyetlen magyar éremszerzője. Igaz, görög sem nyert többet.

…AUTÓN…

A két lába helyett négy keréken közlekedő maratoni futó az 1904-es ötkarikás játékokról sem hiányzott, ráadásul Athén után St. Louisban is egy hazai versenyző esett a kényelem csapdájába. Történt, hogy egy bizonyos Frederick Lorz gyomra 14.5 km megtétele után görcsölni kezdett, s az irgalmatlan meleg miatt egyébként is teljesen kimerült futó így a verseny feladására készült, úgyhogy beszállt edzője automobiljába. Mentek, mendegéltek, pontosabban suhantak, száguldottak közel 18 kilométeren át, amikor a jármű váratlanul lerobbant. A magát addigra összeszedő Lorz ekkor úgy döntött, a vicc kedvéért folytatja a futást. Beért a stadionba, átszakította célszalagot, a nézők őrjöngve ünnepelték a honfitárs sikerét, Theodore Roosevelt elnök lánya, Alice még a győzelmi babérkoszorút is a fejére tette. Persze a csalás (Lorz olvasatában: tréfa) gyorsan kiderült, a szervezők egyből kizárták az önjelölt mókamestert, és örökre eltiltották a versenyzéstől, amit aztán persze a sportoló bocsánatkérése miatt hamar visszavontak: 1905-ben már legálisan nyerte meg a bostoni maratonit.

…ÉS METRÓN TELJESÍTVE

A kubai születésű, de amerikai színekben versenyző Rosie Ruíz torkossága ellenben már nem érte be holmi autóval, ő metróra szállva gyorsította fel a (maratoni) futását. Mi ellenben még ne szaladjunk ennyire előre! Ruíz 1980-ban megnyerte a bostoni maratonit, 25 percet (!) javítva egyéni legjobbján, nem mellesleg minden idők akkori harmadik legjobb eredményét elérve. Már ez is éppen elég szenzációt keltett, ám az akkor 27 esztendős versenyzőn még csak meg sem látszott a kimerítő fizikai igénybevétel – nem lihegett, nem izzadt, még csak a pulzusa sem vert szaporábban. „Nagyon energikusan ébredtem fel ma reggel” – hangzott a kissé suta magyarázat, ám nem elsősorban ezzel ültetett bogarat a versenybírók fülébe. Hanem hogy senki, egyetlen versenyzőtársa sem emlékezett arra, hogy látta volna futni. Mint ahogy az átvizsgált csaknem 10 ezer, a maratoniról készülő fotón sem szerepelt. De Ruíz sem emlékezett a verseny útvonalára, a város nevezetességeire, sem a saját részidőire. Két harvardi diák ellenben látta, amint nagyjából 700 méterrel a cél előtt kiugrott a nézők közül és futni kezdett. Ahogy említettük, Ruíz közel fél órával „futott” jobbat, mint az addigi egyéni csúcsa, amit az 1979-es New York-i maratonin állított fel, és amit úgy ért el, hogy a táv jelentős részét metrón utazva teljesítette, miután néhány kilométer megtétele után megrándult a bokája… Utólag mindkét eredményétől megfosztották.

A NYÚL MEG A SÜN – AFRIKAI MÓDRA

Ha nem dél-afrikai futókról beszélnénk, még azt is megkockáztatnánk, Sergio és Fika Motsoeneng gyerekkora jelentős részét a Sündisznó meg a nyúl című népmese töltötte ki. Motsoenengék egyébként testvérek, sőt ikrek, ami a történet szempontjából kulcsfontosságú jelentőségű. A fiúk 1999-ben azzal a szándékkal neveztek a 90 kilométeres versenytávú Comrades maratonira, hogy „okosban” lefutva megnyerik, és osztoznak a 10 ezer dolláros pénzdíjon. A forgatókönyv rém egyszerű volt: a táv egyik részét Fika teljesítette, aki aztán megállt egy mobil WC-nél, amelyből már ikertestvére, Sergio jött ki ugyanazzal a rajtszámmal a mezén, ugyanabban a szerelésben, mondhatni, ugyanúgy kinézve. Illetve, csak majdnem… Sergio ugyanis a másik csuklójára tette fel a karóráját, és még egy seb is volt a lábán, amit kiszúrtak a viadalról készült fotókon, így lebuktak. Ráadásul nem is futottak elég gyorsan – „felesben” is csak a kilencedik helyet tudták megszerezni.

NEM SZÚRT, MÉGIS TALÁLT

Csalással akart győzni az 1976-os montreali játékokon a négy évvel korábban csapatban olimpiai aranyérmes, ötszörös világbajnok szovjet öttusázó Borisz Onyiscsenko. Egy kis leleménnyel, no meg némi technikai bravúrral úgy alakította át párbajtőre markolatát, hogy egy rejtett gomb megnyomásával bármikor képes volt rövidre zárni az áramkört, amely így akkor jelzett találatot az ellenfelénél, amikor a fifikás öttusázó akarta. Aztán viszont már akkor is, amikor nem akarta, s ez szemet szúrt – no, nem szó szerint – a brit csapat tagjainak, és a magyar zsűrielnök, Székely Tibor elé vitték az ügyet, aki persze kizárta a versenyből Onyiscsenkót. A teremből már három civil ruhás KGB-tiszt kísérte ki, a sporttól örökre eltiltották, hazatérve állítólag maga Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár is elbeszélgetett vele, hogy aztán évekig tartó kijevi taxizás után a megenyhülő rendszer legalább azt megengedje neki, hogy edzősködhessen.

KAPUZSUGORÍTÓ FUTBALLKAPUS

Nem akármilyen módszerrel csökkentette az ellenfél gólszerzési esélyét Kim Christiansen. A dán futballkapus, mint ahogy lebukása után bevallotta, nem egyszer, nem kétszer élt a trükkel, pechjére 2009-ben, amikor a svéd IFK Göteborgban védett, egy Örebro elleni mérkőzésen a televíziós közvetítés mindent látó kamerái leleplezték a csínytevését. Christiansen egyszerűen befelé rugdosta a kapuja két oldalfáját, néhány centit lecsalva csupán a gólvonal hosszából, de nyilván úgy volt vele, ez is több, mint a semmi. Kapus olvasóink kedvéért megjegyeznénk: a módszer csak hordozható kapuknál működik, földbe rögzített cölöpűeknél nem.

HALÁLOS (?) KESZTYŰBUHERÁLÁS

1983-ban a New York-i Madison Square Gardenben rendezték meg a Billy Collins–Luis Resto kisváltósúlyú profi ökölvívó-mérkőzést, amelyen az addig még veretlen amerikai Collins az esélytelenebbnek tartott Puerto Ricó-i Restóval nézett farkasszemet. Ehhez képest a favorit csak szenvedett a ringben, s a menetek közötti szünetekben arra panaszkodott, hogy olyan érzése van, mintha téglával püfölnék a fejét. Szó se róla, a fizimiskája is éppen úgy nézett ki. A meccset követően aztán kiderült, hogy Resto edzője, Carlos „Panama” Lewis eltávolította tanítványa kesztyűjéből a bélését, sőt, hogy biztosra menjen, még egy kis gipsszel is „felerősítette” Resto bandázsát. És a csalás itt kap drámai fordulatot, merthogy szegény Collins a „megbuherált” kesztyű ütéseitől súlyos szemsérülést szenvedett, élete hátralévő részében folyamatosan látászavarokkal küzdött. A ringbe már nem térhetett vissza, a magánélete is válságba került, ő maga pedig háromnegyed évvel a meccset követően halálos autóbalesetet szenvedett. Sokan vannak, akik úgy gondolják, Collins önszántából vetett így véget a szenvedéseinek…

ALJAS IDIÓTÁK

Az ellenfél meze alá szórt viszketőpor és damillal vontatott kerékpáros a Tour de France-on, jégkorongkapus, aki „pakkfogó” zsákot varrt a két lábvédője közé, egyezményes jelekkel manipuláló bridzsezők, seprűvel trükköző curlingesek a világbajnoki döntőben – napestig sorolhatnánk a kisebb-nagyobb sportolói stikliket. Van azonban egy eset, ami annyira alattomos és embertelen, hogy muszáj ezzel zárni az összeállítást – hogy ahogy mondani szokás, örök tanulságul szolgáljon. 2000-ben, a sydney-i paralimpián a spanyol válogatott nyerte meg az értelmi fogyatékosok kosárlabdatornáját, csakhogy utólag kiderült, a két, valóban sérült játékos mellé tíz kevéssé ismert, alacsonyabb osztályban játszó, viszont szellemileg ép versenyzőt neveztek be. Mindez talán sohasem lát napvilágot, ha a csapat egyik tagja, az újságíró Carlos Ribagorda nem leplezi le a csalást egy oknyomozó cikkben, amelyben bizonyítani tudta, a spanyol szövetség állította ki a részvételhez szükséges hamis igazolásokat. A bűnösök végül meglakoltak: első helyüktől megfosztották őket, a jutalmat is vissza kellett fizetniük, sőt azóta a versenyszám sem szerepel a paralimpia programján. Csak a bizalom, csak az nem állítható helyre már sohasem.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 15-i lapszámában jelent meg.)