A kispesti művész, akinek a felüljárón túl már honvágya van

„Neked nincs más, csak a fotózás, a kézmosás, a fogmosás meg a hülyeségeid...”

Nemrég került elő egy régi fecnin az ákombákomos kézírással papírra vetett mondat, Kristóf Lajos képzőművész lányának gyermeki őszinteséggel megfogalmazott szemrehányása. Az 1989-ben született Tímea szülői kézben rugdalózó babatalpai is felbukkannak az egyik fényképen a kispesti Nagy Balogh János Kiállítóteremben rendezett életmű-kiállításon, amelyet értékelhetünk a 75 éves alkotó szobrászművész és fotográfus munkásságának méltó összefoglalásaként. És az apai büszkeséggel és szeretettel felemlegetett házi dorgálás cáfolataként a teremben szétnézve az is rögtön kiderül, azért a papa gondolatai nem csak a kézmosás és a fogmosás körül keringtek...

Ott vannak például a fából készült nonfiguratív domborművek, amelyekből sugárzik a lassú, elmélyedt, gondos alkotómunka alázatos szelleme. Mert ez talán a kulcsszó Kristóf Lajos munkáit elnézve: az alázat. Egyrészt az anyag iránt, amint azt az évszázados elbontott erdélyi kapuból kimentett diófa kilincs művészeti tárggyá komponálása példázza, másrészt a téma iránt, hiszen itt a legerősebb pillanatképek is türelmes szemlélődés gyümölcsei, harmadrészt és nem utolsósorban pedig a teremtő munkához szükséges idő iránt. Megint eszünkbe juthat egy Tímeától idézett aranyköpés: édesapja mosolyogva meséli a réges-régi délután emlékét, amikor a kerti hintaágyon himbálózó kislánya bosszúsan fogadta a szülői szót, méltatlankodva, hogy megzavarták az unatkozásban. Az unatkozás persze relatív fogalom, a hintázó Tímea szájából valószínűleg a gondtalan, szabad ábrándozást jelentette, valami nagyon hasonló állapotot, amelyből a Kristóf Lajos-féle alkotások születnek. Sietség nélküli, szinte maguktól kibontakozó művek, még akkor is, ha adott esetben megrendelésre készülnek, mint mondjuk az eddigi négy nyilvánosan látható Puskás Ferenc-szobor. A Puskás Ferenc Általános Iskolánál, a KÖKI-terminálnál és az Isztambulban elhelyezett egy-egy mellszobor, illetve a Magyar Futball Akadémia kispesti bejáratánál emelkedő háromalakos, Puskást két gyerekkel ábrázoló szoborcsoportot követően saját elmondása szerint most készül a művész eddigi legjobb Puskás-szobra. Azért is fűz nagy reményeket a hetvenszázalékos állapotban lévő munkához, mert szerényen és kritikusan megjegyzi: ő még nem látott igazán jól sikerült Puskás-szobrot, a sajátjait is beleértve.

A fényképészeti pálya emblematikus darabjait a szobrászati művekkel kombináló tárlaton olyan személyes ihletésű munkák is szerepelnek, mint a művész édesanyjának emléket állító fa szoborkompozíció. „Ott álltam mellette, amikor behunyta a szemét. Kereken nyolc óra volt. Elkértem az orvosoktól utólag a karóráját, visszatekertem nyolcra, majd megállítottam. Később a koporsójába tettem. Az álló időt itt egy másik óra szétnyitott belsője érzékelteti, a háttérben a nagy óra nyolcat mutat, mellette édesanyám, Cserjés Erzsébet portréja. Mellesleg mindkét öccse futballozott a Honvédban, István még Puskásékkal játszott együtt a bajnokcsapatban a negyvenes-ötvenes évek fordulóján, József pedig Tichy Lajosékkal tíz évvel később.”

Kispestinek lenni Kristóf Lajosnak elszakíthatatlan, személyiségét, életét, munkásságát meghatározó kötődés. A régi kispesti pálya mögött, az úgynevezett városi házakban, a Puskás és a Bozsik család egykori otthonának tőszomszédságában nevelkedett, a magyar futballtörténelem talán leghíresebb lakóházait hamarosan saját szobra örökíti meg a Bozsik Aréna bejáratánál. A lokálpatriotizmus egyik legszebb vallomását halljuk a kispesti Nagyboldogasszony-templom szomszédságában fekvő galériában: „Ha átmegyek a Sibrik Miklós-felüljárón Kőbányára, negyedóra után honvágyam lesz...”

Kispest persze egy futballvilágban otthonosan mozgó művésznek egyet jelent a Honvéddal, ahogyan néhány lenyűgöző felvétel is bizonyítja a falon látható fotóanyagból. Személyes kedvencünk a kétezres évek közepi omladozó Bozsik Stadionban elkapott jelenet, amely a kispad előtti tengernyi tócsát festékfoltos rövidnadrágban és pólóban, rossz cirokseprűvel eltüntetni igyekvő fiatalembert ábrázolja. De kispesti vonatkozású az a fényképpár is, amely a szurkolói botrányba torkolló 1994-es Kispest-Honvéd–Ferencváros (1–2) Magyar Kupa-döntő brutális eseményeit idézi fel – az egyik kockán egy rendőr izomból üti gumibotjával a földön fekvő Fradi-szurkolót, akinek Simon Tibor és Nyilasi Tibor siet védelmére. A számos különleges kép egyike az 1991-es ESMTK–Veszprém Magyar Kupa-mérkőzés rendhagyó körülményeit rögzíti, az erzsébeti pálya menti gondnoki ház tetején létesített alkalmi tudósítóállással és a legendás riporter, Kopeczky Lajos alakjával. Felbukkan a fényképeken szokatlan környezetben vagy meghökkentő pillanatban mások mellett Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Albert Flórián, Mészöly Kálmán és Farkas Bertalan, a futballrajongó űrhajós is, akinek portréját hatalmas mellszoborban is megformázta az alkotó. Amikor a szívéhez legközelebb álló fotóról kérdezzük Kristóf Lajost, a Turu István és Csikós Ábel bokszmérkőzésén készült dupla fényképet említi, amelynek első darabján éppen egy arcba vágó ökölcsapás előtti momentumot látunk, a másodikon pedig a két ökölvívót fejjel lefelé, amint egymásba kapaszkodva zuhannak ki a ring kötélkorlátján.

A társadalmi témájú fényképek jellemzően egy-egy abszurd látványt rögzítenek, amilyen például az „Önnek egy új Corsája érkezett” felirattal futó autós reklámplakát előtt kuporgó hajléktalané, a Reménysugár Bt. temetkezési iroda üzlettáblájáé vagy a Festő utca sarokházának telegraffitizett faláé. A tokaji borvidéken biciklistől, kosarastól, kacsástól felborult fiatalember komikus-szomorú fényképe után a fotófal záróképe következik, rajta első ránézésre lóistállóban őrzött zebra pihen az éles napfényben. Aztán közelebb lépve kiderül, semmi sem az, aminek látszik – de a rejtély feloldását már meghagyjuk a kiállítás látogatóinak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. november 12-i lapszámában jelent meg.)