Torna: jövőre is rendezhet vk-versenyt Szombathely

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 13:52
null
Magyar Zoltán hozta a jó hírt (Fotó: Török Attila)
Címkék
A magyar szövetség hétfői hírlevelében Magyar Zoltán elnök jelezte a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) erre vonatkozó döntését.

„Eredményes együttműködés alakult ki a Magyar Tornaszövetség és a Pannonsport között. Ez a munka a nemzetközi versenyek szervezését tekintve a 2000-es évek közepétől tart. Az idei vk az egyik legszínvonalasabb volt, hiszen 32 országból érkeztek tornászok” – jegyezte meg Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója.

A szövetség elnöke kiemelte, nem csupán népes volt a mezőny, hanem színvonalas is.

„Olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat láthattunk az Aréna Savariában. A mi versenyzőinknek is kiváló felkészülési lehetőség volt a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagyon fontos lesz, hiszen olimpiai kvóták sorsa fog eldőlni Antwerpenben” – tette hozzá.

A 2024-es vk az olimpiát követően, október elején lesz. A tapasztalatok szerint szerekhez léphetnek majd azok a fiatal versenyzők, akik az azt megelőző olimpiai ciklusban még nem jutottak szóhoz felnőtt nemzetközi versenyeken.

A múlt heti szombathelyi vk-n a magyarok három arany-, két ezüst- és három bronzérmet szereztek. Az olimpiai kvalifikációs vb-t szeptember 30. és október 8. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Három érmet nyertek a magyar tornászok a Gymnasiade szerfináléiban

Torna
2025.04.07. 22:19

Ezüstérmet szerzett a fiú tornászcsapat a Gymnasiadén

Torna
2025.04.06. 23:02

Makai Lilla nyert egyéni összetettben a Matolay Elek-emlékversenyen

Torna
2025.04.06. 15:40

A kilenc bukfenctől az olimpiai ezüstig – interjú Schmittné Makray Katalinnal

Képes Sport
2025.04.05. 08:28

Torna: a vb-n már szeretne ott lenni Bácskay Csenge

Torna
2025.04.03. 09:25

Súlyos könyöksérülést szenvedett a tornász Bácskay Csenge

Egyéb egyéni
2025.04.02. 11:20

Exkluzív: „Mélyen megérint, hogy az édesanyám újra megismer és a nevemen szólít” – Ónodi Henrietta lánya a Nemzeti Sportnak

Torna
2025.03.28. 06:59

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
2025.03.25. 11:21
Ezek is érdekelhetik