Torna-vk: a férfiaknál minden szeren lesz magyar döntős Mersinben

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 20:44
null
Szilágyi Nikolett három szeren is bejutott a fináléba (Fotó: Getty Images)
A férfiaknál minden szeren lesz magyar döntős a törökországi Mersinben zajló tornavilágkupán, melyen a nőknél Szilágyi Nikolett felemás korláton, gerendán és talajon is fináléba jutott.

A hazai szövetség szombati tájékoztatása szerint a második selejtezős napon Szilágyi gerendán 12.400 ponttal másodikként került a legjobb nyolc közé, talajon 12.300 ponttal pedig hatodikként, míg pénteken első számú tartalék volt felemás korláton, de ezt végül fináléra váltotta, mivel egy finn tornász sérülés miatt nem tudja folytatni a viadalt.

„Szilágyi Nikolettnek nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie, a versenynap során volt olyan óra, amikor a pontozórendszer hibája miatt nem történt semmi, de végül ez sem zökkentette ki” – mondta Kisiván István, a női válogatott edzője.

A férfiaknál Mészáros Krisztofer (13.900) és Tomcsányi Benedek (13.725) bejutott az ugrás döntőjébe. Gyűrűn Kiss Balázs (13.450), nyújtón pedig Balázs Krisztián (13.050) került be a vasárnapi fináléba.

Pénteken talajon Tomcsányi, lólengésben Kiss, korláton pedig Mészáros harcolta ki a döntős szereplést.

A jövő héten Szombathelyen rendeznek Challenge világkupát, amelyen több mint harminc nemzet képviselteti magát.

A vb-re szeptember 30. és október 8. között kerül sor Antwerpenben.

Legfrissebb hírek

Három érmet nyertek a magyar tornászok a Gymnasiade szerfináléiban

Torna
2025.04.07. 22:19

Ezüstérmet szerzett a fiú tornászcsapat a Gymnasiadén

Torna
2025.04.06. 23:02

Makai Lilla nyert egyéni összetettben a Matolay Elek-emlékversenyen

Torna
2025.04.06. 15:40

A kilenc bukfenctől az olimpiai ezüstig – interjú Schmittné Makray Katalinnal

Képes Sport
2025.04.05. 08:28

Torna: a vb-n már szeretne ott lenni Bácskay Csenge

Torna
2025.04.03. 09:25

Súlyos könyöksérülést szenvedett a tornász Bácskay Csenge

Egyéb egyéni
2025.04.02. 11:20

Exkluzív: „Mélyen megérint, hogy az édesanyám újra megismer és a nevemen szólít” – Ónodi Henrietta lánya a Nemzeti Sportnak

Torna
2025.03.28. 06:59

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
2025.03.25. 11:21
Ezek is érdekelhetik