Olimpia: új sportágak? A bújócskánál úgysem találnak ki jobbat!

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 19:55
Folyamatos változásban van az, hogy milyen sportágakban indulhatnak sportolók az olimpiákon. A legújabb hírek szerint a 2028-as Los Angeles-i játékokon bekerülhet a programba a krikett, a flag football, a lacrosse, a fallabda és a baseball, illetve softball. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol az új sportágak bevezetésétől, vagy éppen jelenlegiek kivezetéséről, felevelenítünk egy régi ötletet: a BBC a '70-es évek elején a bújócska olimpiai döntőjéről „közvetített.”

A brit Monty Python komédiacsoport Repülő Cirkusz című sorozatának egyik, először 1972-ben sugárzott részében az olimpiai bújócskaverseny oda-visszavágós döntőjének második körébe nyerhetünk betekintést.

A történet szerinti első összecsapást a paraguayi Francisco Huron nyerte, akit a brit Don Roberts 11 év, 2 hónap, 26 nap, 9 óra, 3 perc, 27 másodperc alatt talált meg. A visszavágón a dél-amerikai versenyző a hunyó, neki kevesebb idő alatt kell megtalálnia ellenfelét.

A startpisztoly London belvárosában dördül el, Huron ekkor elszámol ezerig, ám addigra ellenfele már Szardínia szigetén jár. Az izgalmasan induló verseny folytatása kiderül a videóból...

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik