Sakkpalotával, kiállításokkal és amatőr versenyekkel is készülnek a 45. sakkolimpián

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 13:42
Fotó: Magyar Sakkszövetség/Facebook
A sakkolimpia a sportág legnagyobb világversenye, amelynek az idén Budapest ad otthont szeptember 10. és 23. között. Az eseményen legendás játékosok és ifjú titánok egyaránt megméretnek. A BOK Sportcsarnokban rendezett esemény megannyi kísérőprogrammal várja az érdeklődő közönséget. A Polgár Judit Sakk Alapítvány különleges utazásra hívja a verseny helyszínére kilátogatókat Sakkpalota programjával, a Nemzetközi Sakkszövetség kiállítást szentel a FIDE elmúlt 100 évének, a Magyar Sakkszövetség pedig többek között versenyeket és sakk-kvízt szervez a helyszínre.

A 45. sakkolimpia programja teljesen ingyenesen biztosít programlehetőséget a sakk szerelmeseinek és a sportággal ismerkedőknek – derült ki többek között a szerkesztőségünkhöz eljuttatott szombati sajtóközleményből. A verseny helyszíne a BOK Sportcsarnok, amelyben versenynapokon a játszmákra 15 és 21 óra között kerül sor. Ezek látogatása teljesen ingyenes, de létszámkorláthoz kötött: lehetőség lesz lelátókról figyelni az olimpiai fordulókat, amihez a kilátogatóknak a helyszínen regisztrálniuk szükséges. A játszmák zavartalanságának biztosítása érdekében a lelátókra tilos felvinni bármilyen elektronikai eszközt. 

Mint a sajtóközleményben írják, az esemény szeptember 10-én egy ünnepélyes megnyitóceremóniával veszi kezdetét, az olimpiai fordulók 11-én kezdődnek el. A megnyitó az eseményhez méltó programot kínál a résztvevőknek. A Napoleon Boulevard-ból is ismert magyar énekesnő, Vincze Lilla és a francia származású zongoraművész, énekes, zeneszerző Jason Kouchak közös repertoárral lép fel az eseményen. Kouchak munkáival, jótékonysági tevékenységével világszerte ismert az Egyesült Királyságtól kezdve Franciaországon, Japánon és Szingapúron át Hongkongig. A 45. sakkolimpia megnyitóján egy sakk tematikájú daluk debütál. A Royal Game című dal a sakkjátszmákból inspirálódva mesél emberi kapcsolatokról és az azokban zajló játszmákról. Vincze Lilla és Jason Kouchak e dalon túl három nyelven, magyarul, angolul és franciául énekel és ad elő dalokat, rámutatva arra a kulturális sokszínűségre, amely a sakktársadalmat jellemzi. A duó sakkos választása nem véletlen: Jason Kouchak amatőr sakkozó, s bár nem versenyez, életének meghatározó részét teszi ki a játék.  

A nyitóceremónia a premierek eseménye: nemcsak a Royal Game debütál a rendezvényen, hanem a sakkolimpia hivatalos dalát is itt adják elő először élőben. A Trojan War című dalt az Artisjus és a zeneszöveg.hu dalszerzőtáborában alkotta meg  Rose May és Raul. A nyitóceremónia tehát nemcsak kultúrák és nemzetek, hanem generációk találkozásának is teret ad. 

A nyitóceremónia az esemény sportolói és a sajtó képviselői számára látogatható. De nemcsak nekik, hanem a nagyközönségnek is rengeteg izgalmas programmal készülnek a szervezők. Szeptember 11-től a C-csarnokban található Expo területén ingyenes programok várják a kilátogatókat. A résztvevők megtekinthetik az éppen futó mérkőzéseket kivetítőn, meghallgathatják az előző napi, kiemelt mérkőzések szakértői elemzését. A programok mellett számos, sakkal kapcsolatos kiállító standját lehet megtekinteni. Kitelepül például a Women in Chess és a DGT. Utóbbi standnál a legmodernebb Bluetooth funkcióval ellátott sakktáblákkal találkozhatunk – a versenyteremben is ilyen táblát használnak. Akik pedig ajándéktárgy formájában szeretnék magukkal vinni a 45. sakkolimpia emlékét, azok az eseményre készített ajándéktárgyak közül válogathatnak a merchandise-standnál.

A Polgár Judit Sakk Alapítvány a Sakkpalota varázsvilágába invitál kicsiket és nagyokat egyaránt. A sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit álmodta meg a Sakkpalotát, amelyben egy sakkos fantáziavilág lakóit ismerhetjük meg. Lehetőség lesz dedikáltatni a Polgár lányokkal, Zsuzsával, Zsófiával és Judittal is. 

Az idén ünnepli századik születésnapját a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE). A jeles alkalom tiszteletére a sakkolimpián egy kiállítást rendeznek, amely a szövetség és a sakkélet elmúlt 100 évét mutatja be. Emellett a Capture című városi installációval is készül a FIDE, amely a világ minden táján sakkozókról készült fotókat gyűjt egybe. A kiállítás a Vigadó téren lesz megtekinthető szeptember 17. és 22. között.

Nemcsak a Nemzetközi, hanem a Magyar Sakkszövetség is széles programlistával készül az eseményre. Sétáló sakk-kvízen vehetnek részt a kilátogatók, csatlakozhatnak versenyekhez vagy megtekinthetik a rendezvény területén zajló szimultánokat. További információk itt!

Mindezeken túl a Nemzetközi Sakkszövetség megannyi szakmai konferenciát is hoz az eseményre. További információ ide kattintva érhető el!

A 45. sakkolimpiát a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség a Magyar Sakkszövetséggel és a Nemzetközi Sakkszövetséggel együttműködésben szervezi.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik