Jövőre még élesebb lesz a verseny az edzők között: az MSÚSZ elnöksége úgy döntött, hogy az épekkel és a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzőket nem külön, hanem a közös, az Év edzője kategóriában jelöli, ezáltal is hangsúlyozva edzői munkájuk egyenrangúságát. |
Az elmúlt évek tapasztalata, hogy már a jelöltszűkítést is nagy izgalommal kísérik figyelemmel a sportolók és persze az újságírók, szurkolók is, hiszen a legjobb három között lenni és megjelenni a színpompás gálán már önmagában is óriási rangot, megbecsülést jelent. Évről évre emlékezetes pillanatokkal gazdagodnak a jelenlévők, emlékezzünk például a tavalyi gáláról a férfiaknál Liu Shaolin Sándor, a nőknél Kozák Danuta vagy a pjongcsangi hősök, a rövid pályás gyorskorcsolyaváltó győzelmére, miközben a Nemzeti Színház színpadán díszvendégként és díjátadóként feltűnt a kilencszeres olimpiai bajnok amerikai atléta, Carl Lewis, az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Hunyady Emese, Rúzsa Magdi pedig énekhangjával kápráztatta el a közönséget.
Akik 62 esztendővel ezelőtt bábáskodtak a gála megszületésénél, talán maguk sem gondolták, hogy egyszer ilyen elegánssá, ünnepélyessé és olykor már-már drámaivá váló kezdeményezést hívnak életre, noha erre az adott kor technikai feltételei mellett többnyire törekedtek a szervezők az évek során.
A sportvilág számos remek kezdeményezéséhez – a modern kori olimpia életre hívása, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a futball Európa-bajnokság vagy az Aranylabda – hasonlóan az ötlet francia eredetű, a neves sportlap, a L'Équipe 1946-tól már évente megrendezte saját szavazását, s megnevezte a „Champions des champions français”-t, vagyis a francia bajnokok bajnokát. A kezdeményezést a Népszabadság híresen frankomán beállítottságú, „Monsieur” becenéven is ismert sportrovatvezetője, Lukács László ültette át a hazai viszonyok közé az 1950-es évek második felében, de már a két háború között is – nem kis részben a Nemzeti Sport jóvoltából – kialakult hagyományok felélesztése céljából is.
Az első Év sportolója választást 1958-ban tartották, magára a díjátadó ünnepségre pedig 1959. március 22-én került sor az újságírókat, szerkesztőket a soraiban tudó sportklub, a Sajtó SC éves sportbálján. Pataky Károly, a MÚOSZ sportújságíró-szakosztályának elnöke, valamint Kéri János titkár adta át a sportújságírók szavazatai alapján odaítélt díjakat. Az első győztes az 1958-os Roland Garrost a hölgyek között első – és azóta is utolsó – magyarként egyéniben megnyerő Körmöczy Zsuzsa teniszező volt, a férfiaknál a Budapesten világbajnoki címet szerző későbbi olimpiai bajnok birkózó, Polyák Imre, míg a csapatok között a szintén Budapesten, az Európa-bajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válogatott nyert.
A hagyomány újjászületett, és azóta is él. A helyszínek gyakran változtak (lásd keretes írásunkat), a kategóriák pedig idővel bővültek. Elsőként 1985-ben az edzők kategóriájával, 1995 és 2014 között pedig a tagság megszavazta az év szövetségi kapitányát is. Az idén már 11 (plusz három) kategóriában választják meg a győztest.
Az egyéni rekorder Egerszegi Krisztina úszó, aki 1988 és 1993 között sorozatban hatszor, összesen hétszer nyerte el a címet. A hölgyeknél mögötte szintén két úszó következik: Hosszú Katinka hat, Kovács Ágnes négy elsőséggel. Hármat szerzett Pap Kornélia evezős és Gyarmati Andrea úszó. A sportágak rangsorát is az úszók vezetik (21 elsőség), megelőzve a kajakosokat (9), valamint az atlétákat és a vívókat (7). A hölgyeknél egyébként 2008 óta csak „vizes” sportág képviselője győzött: úszó vagy kajakos. Figyelemre méltó, hogy az eddigi 59 elsőségből 21-et szerzett úszónő, kilencet kajakos – ez az összes győztesnek csaknem a fele.
A férfiak közül is egy úszó, Darnyi Tamás győzött a legtöbbször (5), míg négyen is háromszor végeztek az élen: Balczó András öttusázó, Magyar Zoltán, Berki Krisztián (mindkettő tornász) és Gyurta Dániel úszó. Tizenkét sportág képviselői nyertek, a legtöbbször az úszók (13), őket követik az öttusázók és a tornászok (9).
Ha a csapattagként kiérdemelt elsőségeket is beszámítjuk, akkor viszont senki sem nyert többször Balczó Andrásnál, aki háromszor lett az év férfi sportolója és ötször volt tagja az év csapatának megválasztott öttusa-válogatottnak is.
Ami a csapatokat illeti, a magyar vízilabda háromszoros olimpiai bajnokai közül Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás hatszor is tagja volt az év csapatának, és ugyancsak hatszoros első a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund és Steinmetz Barnabás is.
Az egyéni győztesek közül mindössze ketten, Török Ferenc és Storcz Botond nyertek később edzőként vagy szövetségi kapitányként. Sőt: Török Ferenc az egyetlen, aki három kategóriában (egyéniben, csapatban és edzőként) is az élen végzett.
Az immár ötödik éve M4 Sport – Az Év Sportolója Gála néven futó és a Nemzeti Színházban helyet kapó esemény legelső helyszíne – mint említettük – a Sajtó SC sportbálja volt. Aztán a hatvanas évek második felében a Magyar Televízió Sportturmix című adásában adták át a díjakat, a hetvenes-nyolcvanas években pedig a televízió egyéb műsoraiban. Az esemény 1987-ben került ki a steril stúdióból, és a Budapest Sportcsarnokban tartották meg, immár több ezer néző előtt. Volt rá példa, hogy a szilveszteri tévéműsorban adták át a kitüntetéseket, máskor az öttusázók gáláján vagy éppen különböző patinás szállodákban, például a Duna-korzón, az akkori Intercontinentalban vagy a Kempinskiben. Jellegzetes helyszín volt évekig a Budapesti Kongresszusi Központ, és volt, hogy a Madách Színházban tartották a gálát, sőt egy ízben a köztársasági elnök szabadság-hegyi rezidenciája is helyszínül szolgált. Ezután költözött az akkor már Sportcsillagok Gálaestje néven futó rendezvény a Syma-csarnokba, amely ugyan teljesen megfelelt a követelményeknek, de onnan anyagi okokból az Akvárium klubba szorult ki. A Nemzeti Színház immár ötödik éve valóban méltó helyszíne a rangos eseménynek. |