Árva gyermekből szent dimenzió – Hans Ulrich Gumbrecht esszékötetéről

 

 

Egy régebbi és egy új esszét tartalmazó kötet került a magyar könyvpiacra az elmúlt évben, szerzője a nemzetközi hírű német irodalmár, a Stanford Egyetem professzora, Hans Ulrich Gumbrecht, aki az ősz utolsó napjaiban Budapestre jött, és november 30-án előadást is tartott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Miután nem tudtam róla, nem lehettem jelen, ugyanakkor rovatszerkesztőnk nemrégiben felvetette, mi lenne, ha a Szépség a sportban – Tömeg a stadionban című kötetről írnék néhány gondolatot. Tény, régóta érdekel a sport fizikai valón túli oldala, így a 2006-ban keletkezett Szépség a sportban című esszét olvastam el, pláne, hogy a fent említett program ajánlójában szerepelt: Gumbrecht „az esztétikai tapasztalat kategóriáinak újragondolásával és kiegészítésével többek között arra kérdez rá, milyen kölcsönviszony jön létre a sportoló teste és a sportot nézők között”.

A szerző rögtön kedvet csinál a magyar olvasónak, az előszóban elárulja, hogy sportrajongása hatéves korában kezdődött, amikor egy esős délután vadonatúj rádiókészülék előtt ülve hallgatta a labdarúgó-világbajnoki döntőt, és nem a német, hanem a magyar válogatottért szorított, olyannyira, hogy a vereség után visszavágóban reménykedett, és a bírót okolta a 3:2-es kudarcért. Sajnos mindjárt az előszó második sorában 1954. június 4. szerepel július 4. helyett a finálé időpontjaként, nem sokkal később szintén zavaró az „1989-ben az Egyesült Államokba emigráltam” mondattöredék, mert hát Gumbrecht egyszerűen áttelepült Kaliforniába, miután elfogadta a Stanford Egyetem ajánlatát.

De lássuk a tartalmat...

A sport iránti rajongása okait keresve arra jutott, hogy esztétikai tapasztalatként is leírható, ami odaláncolja a nézőt, a hallgatót a sporteseményekhez. A részleteket megismerve ugyanakkor azt éreztem, hogy Gumbrecht már 2006-ban nyitott kapukat döngetett. Akkorra már rengeteg tanulmány, könyv született a sport és társadalom kapcsolatáról, a sport és identitás kérdéséről, hogy mely társadalmi réteg, melyik korosztály milyen arányban képviselteti magát nézőként vagy versenyzőként a sporteseményeken, lehet-e esztétikai fogalom, művészeti, netán filozófiai ág a sport... A szerző kevés újdonsággal szolgál, vagy ha igen, a rajongói romantika vezeti. Például igazságtalanul kéri számon a sport mai tolmácsolóin, miért nem tudnak úgy dicsőíteni, mint az ókori görög irodalom jelese, Pindarosz az ódáiban (a vallási kultusz, az istenek tisztelete hívta életre a nagy versenyeket, így Zeuszé az Olümpiában megtartott játékokat, míg a modern sport gyökere a testkultusz, valamint a szórakozás iránti igény), nem valós, hogy Amerikán kívül a világ más tájain a sport marginális téma mint társadalmi és kulturális jelenség, és furcsa meglátása, hogy a – groteszk, természetellenes mozgást végző – gyaloglók viadalának tévéközvetítése üde színfolt, mert „lelkesítheti az egészségük megőrzéséért sportolók százezreit”.

Gumbrecht definíciói idegenül hatnak, egyúttal faramuci, „szögletes” mondatokban mutatkoznak meg. Néhány példa: „az időzítés az az ösztönös képesség, amellyel a testet éppen abban a pillanatban juttatjuk el a megfelelő helyre, amikor annak jelentősége van”; „az erőszak nem más, mint az az aktus, amely során testünkkel elfoglalunk egy teret, vagy testi ellenállással megakadályozzuk, hogy azt mások foglalják el”, vagy a francia Roger Caillois-ra hivatkozva: „a sport speciális játék, és minthogy a játék a szent szertartásokhoz hasonlóan a mindennapi élettől bizonyos távolságban zajlik, következésképpen a sport szükségszerűen a szent dimenziójába tartozik”. Hát, ez talán már túlzás...

A bölcsészettudományokon szocializálódott (ő maga fogalmaz így) Gumbrecht Szépség a sportban című esszéje nem hat a reveláció erejével, így ha valaki a sport metafizikáját, művészi aspektusát keresi, közelebbi társra lel David Foster Wallace (Roger Federer mint vallási élmény, 2006), gróf Révay József (A sport metafizikája, 1931) vagy Szveta Lukics (A sport mint művészet, 1965) esszéjében. Ha meg a sportviadalt minden sejtjével átélő néző bőrébe akarna bújni, jó szívvel ajánlom Szabó Lőrinc 1927-ben megjelent, Futballversenyen – A 61. magyar–osztrák mérkőzés győztes Tizenegyének, taps helyett című versét.

(Hans Ulrich Gumbrecht: Szépség a sportban – Tömeg a stadionban, Kijárat Kiadó, Budapest, 2022)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 7-i lapszámában jelent meg.)