Touché? – Szöllősi György publicisztikája

Sokan még mindig kapkodják a fejüket a Magyar Olimpiai Bizottság körül kialakult botrányt látva, nem értik, mi történhetett az amúgy – főleg két olimpia között – általában unalmas hétköznapokat élő szervezetnél. Mások azt gyanítják, bizonyára politikai hátterű támadások próbálják ellehetetleníteni a magyar sportot kiemelten segítő kormányhoz valóban nem kifejezetten lojális, a kívül-, sőt felülállásukat gyakran hangoztató MOB-vezetőket. Netán valaki szemet vetett a nagy presztízsű pozícióra. Pedig ha megnézzük, hogy mi mindennel indokolták a bizalomvesztést a Kulcsár Krisztián elnökkel és Vékássy Bálint főtitkárral szembeforduló elnökségi tagok, s hozzávesszük, hogy a vezetők kétharmada, kilenc tag sorolható ide, köztük öt olimpiai bajnok, akkor a hosszú „bűnlajstrom” a legkevésbé sem a politikán, sokkal inkább a szakmai, emberi nézeteltérések sorozatán és leginkább a szemléletbeli különbségeken alapul.

Wladár Sándorék ezt írják a MOB-tagokhoz intézett körlevelükben: „Ahhoz, hogy felismerjük, nem jó irányba megy a MOB, tulajdonképpen elég magát az elnököt idéznünk. Egy interjúban büszkén beszélt arról, hogy a MOB, megszabadulva korábbi feladataitól, most »már csak egy utazási iroda«, ami szerinte rendben van, míg mi úgy gondoljuk, hogy meg kellett volna maradnia a magyar sport parlamentjének, a teljes magyar sportvilágot lefedő szervezetnek. Egy másik Kulcsár-nyilatkozat csak néhány napos: »Nem a MOB-ot képviseljük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, hanem a MOB feladata, hogy a NOB-ot képviselje Magyarországon.« Nos, mi ezzel szemben olyan MOB-ot szeretnénk, amelyik a magyar sport érdekeit képviseli itthon és külföldön is.”

Talán itt érhető tetten leginkább a fent említett szemléletbeli különbség. Hogy Kulcsár Krisztiánnak minden mondatából, gesztusából, döntéséből az sugárzott, leghőbb vágya bekerülni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai közé, és akárhányszor ütközött ez a törekvése a magyar sport, a magyar versenyzők, sportági szövetségek érdekeivel, olyankor neki mindig az volt a legfontosabb, csak nehogy a nemzetközi megítélésén csorba essen. A magyar szövetségek elnökei számos történetet sorolnak arról, amikor – félve a nemzetközi konfliktustól – nem emelte fel értük a szavát, és a már idézett körlevél meg is említ egy friss esetet: a magyar sportban általános felháborodást keltett a lovaglás törlésének szándéka az öttusából, és aki csak tehette, felemelte a szavát e törekvés ellen.

Kivéve éppen a MOB elnökét, akinek a szava talán a legerősebb lehetett volna, de hát ő még véletlenül sem konfrontálódott a nemzetközi szövetség német elnökével, pláne az ugyancsak német NOB-főnökkel, a volt vívó Thomas Bachhal. Ebben az ügyben Kulcsár állítólag még a legszorosabb szövetségeseként számontartott, sőt egyik mentorának tekintett Szalay-Berzeviczy Attilával is összekülönbözött, de nagyon jellemző az az eset is, amikor egyetlen estére sem volt hajlandó otthagyni a magyar szempontból azért nem létfontosságú lausanne-i ifjúsági téli olimpiát azért, hogy személyesen adhassa át a MOB életműdíját a nagy beteg Wichmann Tamás kenus legendának. Sőt, inkább megszüntette a kitüntetést a MOB számos más, hagyományos díjával együtt. A felsorolás hosszan folytatható, és Kulcsár tíz esetből tízszer a nemzetközi reprezentációt, lobbizást és smúzolást választotta. S hogy messze nem egyedi esetről van szó, arra megannyi sportág sok képviselője emlékszik keserűen: a MOB elnöke és főtitkára – messze a teljesség igénye nélkül – akár Székely Éva sírkőállításáról, akár a Kammerer Zoltánról készülő életrajzi könyvről, akár a legendás bajnokokat tömörítő Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete kéréseiről volt szó, és meg még ki tudja, hány hasonló esetben, újra és újra fölényesen kioktatott mindenkit, hogy a MOB-nak nem feladata ilyesmivel foglalkozni.

Tulajdonképpen azt szerette volna, hogy a MOB kizárólag az ő NOB-tagságán dolgozzon (amely egyébként a széles körben elterjedt tévhit ellenére nem jár Magyarországnak, sőt nagyobb eséllyel adják másnak a jövőre 80 éves, 1983 óta MOB-tag Schmitt Pál kényszerű visszavonulása után). Ekként valóban fölösleges koloncnak tűnt a népes hazai közgyűlés, amelyben – még a Schmitt Pál-féle filozófia alapján – képviseltette magát a magyar sport minden fontos szervezete, szereplője. A régóta túlfeszített húr ekkor pattant el, amikor a MOB-ot sokáig ellenállás nélkül leépítő Kulcsár megpróbálta végleg maga alá gyűrni, ami még a szervezetből maradt. Vagy félszáz MOB-tagnak küldött – ebben a lélektani helyzetben – cinikusnak érezhető levelet: Mocsai Lajostól Kovács Ágnesig, Novotny Zoltántól Jónyer Istvánig vagy Kemény Dénesig sportlegendák és elismert szakemberek sora kapta meg, hogy Kulcsár Krisztián sok sikert kíván nekik a jövőben is, de már a MOB-on kívül.

Kisöpörte a nagy múltú szakmai szervezeteket, az edzők testületét, a sportorvosokat, de például a Ferencvárost vagy az MTK-t is. Utóbb ráadásul kiderült, hogy a Kulcsár szájából igazán hihető ideológia, miszerint minderre a NOB-kompatibilitás miatt van égető szükség, egyszerűen blöff volt. A fellengzősen hangoztatott „NOB-charta” szolgai követését az égvilágon senki sem várta el a magyar szervezettől. Bizonyos kötelező szabályokon túl nagy a MOB önállósága, amelybe bőven belefért volna, hogy egyik sikersportágunk, a vízilabda önálló képviselete megmaradjon, vagy az elnökségi tagok automatikusan MOB-tagok legyenek, a létszám szabad alakításáról nem is beszélve.

Emlékezetes, hogy Kulcsár Krisztián a Borkai Zsolt elnök, Szabó Bence főtitkár, Siklós Erik sajtófőnök hármas által irányított, sok szempontból rettenetes MOB-korszak után lett elnök 2017-ben, és szinte mindenki nagy reményeket fűzött a Nemzetközi Vívószövetség svájci központjából hazatérő, korábban sportolóként is ismert és sztársportolók között nevelkedő olimpiai ezüstérmes párbajtőröző elnökségéhez. Amit nem ért el kezdetben a jó megjelenésével, nagyvilági stílusával, nyelvtudásával, kapcsolatrendszerével, abban kisegítette őt a vívócsalád valamelyik nagy öregje: nagybátyja, az azóta elhunyt párbajtőrgéniusz, Kulcsár Győző, az ő testi-lelki jó barátja, Schmitt Pál vagy a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Kamuti Jenő. Nem véletlen, hogy a legtovább éppen ők, a vívók tartottak ki mellette, bár sokatmondó, hogy a Kulcsár-érában most először nem Schmitt Pál, hanem a híreink szerint Baráth Etele lesz a közgyűlés levezető elnöke, sőt amikor már a barátok is az elegáns távozásra, a lemondásra akarták rábeszélni az elnököt, már senkitől sem fogadott el tanácsot Vékássy Bálint főtitkáron és Gundel Takács Gábor sajtófőnökön kívül.

A MOB-mércével mérve a semmiből jövő, mégis határtalan önbizalommal fellépő Vékássyra egyébként a magyar sport szereplői legalább annyira haragszanak, mint Kulcsárra. Az ő főtitkári pályafutása jószerével azzal kezdődött, hogy kinevezése után nem sokkal teljes körű akkreditációt adott a téli olimpiára a lányának és a feleségének, s azzal végződhet, hogy kiderült, nem akarta kiengedni Tokióba Milák Kristóf edzőjét, Selmeci Attilát.

Kulcsár Krisztián persze bízhat a titkos szavazás kiszámíthatatlanságában, abban, hogy jogi trükközéssel sikerült távol tartania a voksolástól több, rá nézve veszélyes szavazót, de a csütörtökön 11 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlés előtt rendelkezésünkre álló információk alapján a többség bizalmában nemigen. Az ugyanis az egyre szélesebb körben megnyilvánuló olimpiai bajnokok, sportvezetők táborában mára alighanem elfogyott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!