Jerezi teszt: Hamilton első, Alonso harmadik

Vágólapra másolva!
2006.12.15. 18:31
Címkék
Jól zárta a McLaren-Mercedes a Formula-1-es csapatok jerezi tesztelésének pénteki napját: a következő szezont újoncként kezdő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, míg leendő csapattársa, a kétszeres világbajnok spanyol klasszis Fernando Alonso a harmadik időt autózta.
Fernando Alonso és autója
Reuters
Fernando Alonso és autója
Fernando Alonso és autója
Reuters
Fernando Alonso és autója

A spanyolt klasszist az év végéig még szerződés köti a Renault-hoz, most egyedi alkalomhoz jutott az érintett vezetők döntésének következtében.

Alonso kocsija mindenféle szponzori feliratot nélkülözött, a versenyző pedig hófehér versenyoverallban és bukósisakban jelent meg. A wokingi csapat olyannyira titkolózott, hogy az autóra nem tett fel transzpondert, így a sajtóközpontban nem is követhették figyelemmel az eredményeit. A rangsorban a McLaren adatai szerepelnek a kétszeres világbajnok és Hamilton esetében is.

A fiatal brit pilóta elsősorban a beállításokat és a Bridgestone-abroncsokat tesztelte, s ismét bizonyította tehetségét, hiszen nem először volt a leggyorsabb.

A Renault új reménysége, a finn Heikki Kovalainen úgy lett a második Jerezben, hogy műszaki hiba miatt kétszer is megállt a pályán, így rövid időre piros zászlóval le is állították a száguldást.

JEREZ, TESZT

1. L. Hamilton brit McLaren 1:19,493 100 kör
2. H. Kovalainen finn Renault 1:19,586 92
3. F. Alonso spanyol McLaren 1:19,750 95
4. G. Fisichella olasz Renault 1:19,798 109
5. C. Klien osztrák Honda 1:19,835 121
6. R. Kubica lengyel BMW 1:19,894 125
7. L. Badoer olasz Ferrari 1:19,889 38
8. S. Vettel német BMW 1:20,069 117
9. V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso 1:20,191 72
10. T. Szato japán Super Aguri 1:20,854 114
11. M. Gené spanyol Ferrari 1:21,015 98
12. S. Bourdais francia Scuderia Toro Rosso 1:21,277 100
13. A. Wurz osztrák Williams 1:21,368 64
14. M. Andretti amerikai Honda 1:21,888 67
15. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso 1:23,315 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik