F1: Ezt a versenyt meg kellett volna nyernünk – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.25. 20:28
Fernando Alonso szerint az Azeri Nagydíjat normál körülmények között meg kellett volna nyernie. Ám a McLaren-Hondánál versenyezni nem normális körülmény…

„Ezt a verseny normális körülmények között meg kellett volna nyernünk. Amikor először kijött a biztonsági autó, Ricciardóval csatáztam – mondta Alonso. – Hamilton fejvédőjét meg kellett igazítani, Vettelt megbüntették, a Force Indiák kiütötték egymást, Kimi kiesett, ilyen esetben automatikusan dobogós vagy, de sajnos nem vagyunk ebben a helyzetben.”

Az utolsó sorból rajtoló Alonso a fenti, számára szerencsés körülmények ellenére kilencedik lett.

„Minden a mi kezünkre játszott. Ez az eset, amikor az öledbe hullanak a pozíciók, nagy kár, hogy a nyilvánvaló hiányosságaink miatt képtelenek vagyunk kihasználni – folytatta a spanyol, aki képtelen volt ellenállást tanúsítani a hátulról érkező Mercedesekkel és Vettel Ferrarijával szemben. – A legszebb álmainkban sem szerepelt, hogy két pontot szerzünk ezen a versenyen, ennek azért örülünk.”

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
7 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
9 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
11 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
16 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik