F1: nem büntetik meg Vettelt az Azeri Nagydíj miatt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 20:10
null
Vettel megúszta (Fotó: AFP)
A nemzetközi szövetség (FIA) nem bünteti meg Sebastian Vettelt az ütközés miatt, amely közte és Lewis Hamilton között történt a június 25-i Formula–1-es Azeri Nagydíjon.

 

A futam másnapján a FIA azt közölte, hogy újravizsgálja az esetet, hétfőn azonban – Vettel bocsánatkérését követően – bejelentette: az ütközés nem von magával további szankciókat.

A világbajnoki pontversenyben vezető német Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett a futamon. Előbbi az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd a brit mellé hajtott, és oldalról is meglökte, miközben mindketten hevesen gesztikuláltak.

Vettel később azzal vádolta Hamiltont, hogy hirtelen lassításával fékezésre kényszerítette őt, de az FIA szerint a brit pilóta nem tett ilyet, és a helyzetnek megfelelően haladt.

A német számára kedvező döntésben szerepet játszhatott az is, hogy Vettel a szabadidejét feláldozva fiatal versenyzők oktatásában vesz majd részt.

Jean Todt, az FIA elnöke finoman megjegyezte, hogy ha ismét előfordul ehhez hasonló kihágás, akkor egyből az International Tribunalhoz (Nemzetközi Döntőbíróság) utalja az ügyet.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák kézbe került Ecclestone 69 versenyautós gyűjteménye

F1
3 órája

Red Bull: nincs pánik, de a McLaren a favorit

F1
12 órája

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
Tegnap, 17:37

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
Tegnap, 13:48

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
2025.03.04. 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
2025.03.04. 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
2025.03.04. 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
2025.03.04. 07:51
Ezek is érdekelhetik