F1: sajtóhírek szerint elkelt az Audi egyik ülése

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 14:14
Fotó: Getty Images
A német sporttelevízió, a Sport1 értesülései szerint a Formula–1-es Sauber istálló helyét 2026-ban átvevő és saját motorral induló Audi közel áll ahhoz, hogy három évre szóló szerződést kössön a jelenleg a Haasnál szereplő Nico Hülkenberggel.

 

Mint ismert, az Audi az új motoréra kezdetén, 2026-ban csatlakozik a Formula–1-hez a Sauber oldalán, és gyári csapatként saját erőforrást is fejleszt, amelyen már hosszú hónapok óta dolgozik a neuburgi bázisán. Tavaly júniusban azt is bejelentette az Audi, hogy a svájci Neel Jani lesz a csapat fejlesztőversenyője.

Arról eddig nem szóltak a hírek, hogy kik lesznek az istálló pilótái, ám eddig elsősorban arról szóltak a pletykák, hogy a Ferrarinál Lewis Hamilton érkezésével 2025 után létszám fölöttivé váló Carlos Sainz lehet az első számú versenyző a csapatnál. Most azonban a német Sport1 új nevet dobott be a köztudatba: a televíziós csatorna úgy értesült, hogy Nico Hülkenberget, a jelenleg a Haasnál szereplő, 36 éves németet gyakorlatilag már csak a szerződés aláírása választja el attól, hogy az Audi versenyzője legyen 2026-tól.

A 208 Formula–1-es futamon szereplő Nico Hülkenberg a legutóbbi Kínai Nagydíjon egyébként egy kétes értékű rekordot is beállított: 208. versenyén vett részt, s egy futamot sem nyert – ezzel beérte a 1980-as, 90-es évek olasz versenyzőjét, Andrea de Cesarist. Igaz, még dobogón sem állt Hülkenberg – ebben a „műfajban” már 80 futam óta egyedüliként tartja a rekordot, amit minden egyes versenyhétvégén átír.

F1
2022.10.26. 11:20

F1: az Audi a Sauber oldalán száll be az F1-be – hivatalos

A 2026-os idény lesz az együttműködés első éve – a német vállalat gyári istállót indít.

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
17 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25
Ezek is érdekelhetik