A Mercedes és az RB is egyedi festéssel készül a Szingapúri Nagydíjra – képek

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 13:35
Zöldes fényezést kapott a Mercedes (Fotó: X/MercedesAMGF1)
A Formula–1-es Mercedes és az RB is egyedi autófestéssel vág neki a most hétvégén rendezendő Szingapúri Nagydíjnak.

A különleges autófestés, valamint annak hiánya jelentheti az egyik beszédtémát a soron következő Szingapúri Nagydíjon, hiszen miközben a címvédő Red Bull bejelentette, hogy az előzetes tervekkel ellentétben most hétvégén, illetőleg Austinban sem változtat a dizájnján, mert az többletsúllyal, és így időveszteséggel járna, a Mercedes és az RB arról adott hírt, hogy egyedi fényezéssel készül az idény tizennyolcadik állomására.

Az „ezüstnyilak” a kenő- és üzemanyagukat beszállító Petronas 50 éves fennállásának ünneplése jegyében viselik majd a Petronas-zöldet, míg az RB a Hugo Boss-szal együttműködve álmodta meg az új megjelenését, melynek középpontjában a farmer áll. Az autók mellett a versenyruházaton, illetve a garázsban is visszaköszön a dizájn. 

A Mercedes a konstruktőri tabella negyedik, míg az RB a hatodik helyét foglalja el, előbbi a senki földjén tanyázik, hiszen az őt megelőző Ferrari, valamint a mögötte érkező Aston Martin is messze van tőle, a faenzaiakat viszont szorosan követi a Haas. 

Az RB új külseje: 

Fotó: X/visacashapprb
visacashapprb

A Mercedes új külseje: 

Fotó: X/MercedesAMGF1

 

Fotó: X/MercedesAMGF1


 

15. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés11.30–12.30
2. szabadedzés15.00–16.00
SZEPTEMBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.143 km) rajtja:14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
6 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
11 órája

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
13 órája

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
18 órája

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24
Ezek is érdekelhetik