Verstappent nem hatotta meg a büntetés, de Norris kissé csalódott benne

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.28. 14:03
Max Verstappen és Lando Norris a mexikóvárosi versenyen is „egymásra talált" (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. nyerte meg a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat. A Ferraritól az idény végén távozó spanyol nagyon vágyott egy utolsó sikerre jelenlegi csapatával, míg Charles Leclerc már a konstruktőri világbajnoki címre koncentrál. A duplán büntetett Max Verstappen elmondása szerint nagyobb problémája is akadt a mexikói versenyen az ellene hozott ítéleteknél. A háromszoros világbajnok kemény manővereiről Lando Norris is elmondta (természetesen nem túl pozitív) véleményét.

Bár a rajtot követően elveszítette az első helyet Carlos Sainz Jr., később sikerült visszavágnia Max Verstappen ellen, és miután ismét az élre állt – illetve az egyéb tényezők is a kezére játszottak –, viszonylag sima győzelmet aratott Mexikóban.

„Őszintén szólva nagyon akartam ezt a győzelmet – mondta pályafutása negyedik diadaláról a spanyol versenyző. – Szükségem volt a sikerre, hiszen egy ideje már mondtam, hogy szeretnék egy utolsó győzelmet a Ferrarival. Hihetetlen, hogy ezt egy ilyen nagyszerű közönség előtt értem el. Négy versenyem maradt a csapattal, amiket szeretnék a lehető leginkább kiélvezni, és ha lehetőségem adódik egy újabb győzelemre, élni fogok vele. Igazából nem készültem az előzésre Max ellen, csak ideges voltam az elrontott rajt és az elveszített pozíció miatt. Azt mondtam magamnak, hogy valamilyen módon meg kell lepnem Maxot, hiszen őt nagyon nehéz megelőzni, ezt már sokszor bizonyította. Kicsit lemaradtam tőle, de úgy gondoltam, hogy nincs mit veszítenem, így megpróbálkozom ellene a belső íven.”

Újabb fordulójához érkezett a világbajnoki aspiránsok összecsapása Mexikóban, ami ezúttal szerencsére nem úgy végződött, mint Ausztriában, ám ez nem éppen Verstappenen múlt. Lando Norrist nem lepték meg a kemény manőverek, ám kicsit csalódott ellenfele vezetési stílusában.

„Tudtam, mire számítsak, bár nem akartam, hogy erre kelljen számítanom, hiszen nagyon tisztelem őt versenyzőként – kommentálta a McLaren-pilóta az eseményeket a leintést követően. – Nem vezetett éppen zökkenőmentesen, de elkerültem az ütközést, és jól alakult a versenyem. Én a legjobb formámat nyújtottam, és csapatként is remek munkát végeztünk. Ennek a futamnak a végére valószínűleg mi lettünk a leggyorsabbak. Leszegett fejjel megyünk tovább, hiszen jelenleg csak ezt tehetjük. Magunkra koncentrálunk, és továbbra is keményen nyomjuk.”

Közel volt a Ferrari az újabb kettős győzelemhez, ám Charles Leclerc-nek végül be kellett érnie a 3. hellyel. A monacói versenyző így is elégedetten távozik Mexikóvárosból – főleg az után, hogy csapata feljött a konstruktőri tabella második helyére, és nincs nagy lemaradásban a listavezető McLarenhez képest.

„Nehéz futam volt. Az első etapom arról szólt, hogy figyeljek a gumik hőmérsékletére, de nem volt könnyű dolgom – árulta el Leclerc. – A végén megpróbáltuk a legjobb formánkat hozni, de egész hétévégén kisebb lemaradásban voltam, szóval a harmadik helynél aligha lettem volna képes többre. Carlos lenyűgöző versenyt teljesített, és a csapat számára ez egy nagyon jó hétvége volt, ami pozitívnak mondható. Az elmúlt néhány futamon kezdtünk visszatérni arra a szintre, ahol lennünk kell. Nagyszerű ezt látni, és nyilván a konstruktőri vb-cím a célunk. Ilyen hétvégékkel egyre közelebb kerülhetünk hozzá, és remélhetünk sikerült tovább haladnunk ezen az úton. Nagyon fontos lenne számunkra a csapatbajnoki cím.”

Igen nehéz futamon van túl Max Verstappen, akit kétszer is megbüntettek a sportfelügyelők, ám a háromszoros világbajnok elmondása szerint nem ez aggasztotta leginkább a vasárnap történtekkel kapcsolatban. 

„Legközelebb majd kiugrom egy italra a bokszutcában ilyen esetekben. Ha az autó húsz másodpercig áll, bőven lesz rá időm – viccelődött Verstappen. – Végső soron nem számít, hogy egyetértek-e a döntéssel vagy sem, a büntetéseket már megkaptam. Őszintén szólva nem ez jelentette a legnagyobb problémát számomra ezen a versenyen, hanem az, hogy egyszerűen nem volt meg a tempónk. Sokat szenvedtem a gumikkal is, és nem tudtam lépést tartani a Ferrarival és a McLarennel. Tisztában voltam vele, hogy kemény verseny vár rám, és egyáltalán nem éreztem magam jól közben, szóval azt is tudtam, hogy nehéz lesz magam mögött tartani a többieket.”

  1.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:40:55.800
  2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes4.705 mp h.
  3.Charles LeclercmonacóiFerrari34.387 mp h.
  4.Lewis HamiltonbritMercedes44.780 mp h.
  5.George RussellbritMercedes48.536 mp h.
  6.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT59.558 mp h.
  7.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:03.642 p h.
  8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:04.928 p h.
  9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
10.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
11.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
12.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1 kör h.
13.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Liam Lawsonúj-zélandiRB-Honda RBPT1 kör h.
17.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes15
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes0
 Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT0
a mexikóvárosi nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    711192362
  2.Lando Norris    311184315
  3.Charles Leclerc    310181291
  4.Oscar Piastri    2719-251
  5.Carlos Sainz Jr.    27171240
  6.Lewis Hamilton    23182189
  7.George Russell    14172177
  8.Sergio Pérez    -3153150
  9.Fernando Alonso    --111  62
10.Nico Hülkenberg    --8-  31
11.Lance Stroll    --5-  24
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Kevin Magnussen    --5-  14
14.Alexander Albon    --4-  12
15.Daniel Ricciardo    --41  12
16.Pierre Gasly    - -5-    9
17.Oliver Bearman    --2-    7
18.Franco Colapinto    --2-    5
19.Esteban Ocon    --41    5
20.Liam Lawson--1-    2
a világbajnokság állása

 

  1.McLaren-Mercedes566
  2.Ferrari537
  3.RB-Honda RBPT512
  4.Mercedes366
  5.Aston Martin-Mercedes  86
  6.Haas-Ferrari  46
  7.RB-Honda RBPT  36
  8.Williams-Mercedes  17
  9.Alpine-Renault  14
10.Sauber-Ferrari    0  
komstruktőrök

 

4. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:17.998
2. szabadedzés1. Sainz 1:17.699
OKTÓBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:16.492
Időmérő1. Sainz 1:15.946
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Norris, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik