F1: jövőre feloldhatják a motorfejlesztési tilalmat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 15:15
A Mercedes ellenállása ellenére feloldhatják a motorfejlesztési tilalmat a Formula–1-ben. Ezt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke és Marco Mattiacci, a Ferrari irányítója is megerősítette pénteken Szocsiban, az Orosz Nagydíj helyszínén.

Az F1-ben az idén jelentek meg a V6-os turbómotorok, amelyek valójában csak a részei egy komplikált hibrid hajtóműnek. A hajtásláncra vonatkozó szabályok eredetileg úgy szóltak, hogy a fejlesztését 2014. március 1-jén le kellett zárni, és a 2020-as szezon végéig csak a megbízhatóság javítása érdekében lehet módosítani, évről évre egyre szigorúbb keretek között.

Ám a Mercedes teljesítménybeli fölénye miatt a Renault és a Ferrari is lobbizni kezdett a szezon közben a tilalom feloldásáért. A Mercedes, amíg tudott, ellenállt, de a csapatfőnökök pénteken közölték, hogy a szabályalkotó testület végül is elfogadta a módosítási javaslatot, így ha az FIA motorsport világtanácsa jóvá hagyja (itt még a Mercedes beleszólhat), a 2015-ös szezonra lehet fejleszteni a motorokat.

A motorfejlesztési tilalmat eredetileg 2006-ban vezették be a V8-as motorokon, költségkímélés céljából.

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
6 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
14 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38
Ezek is érdekelhetik