A sérülések pszichológiája: hogyan épüljünk fel mentálisan?

A SÉRÜLÉS ÉS A SPORTOLÓ KAPCSOLATA

Varga Dénes (Idézi: Gyömbér & Kovács, 2012) olimpiai bajnok vízilabdázó szerint a sérülés egy következmény, amely segít ráébredni arra, hogy a személy milyen, az élsporttal össze nem egyeztethető tevékenységet végzett a sérülést megelőzően, valamint megmutatja, mit kellene másként csinálni.

Hermann (2003, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012) szerint asérült sportoló figyelme teljes mértékben a problémára irányul, ez korlátozza a mentális kapacitást, ami pedig gátolhatja a racionális döntések meghozatalát.

A sérült sportolót kevésbé érdeklik a mindennapos dolgok, emellett csökken az önszabályozás és az érzelmi kontroll, ami megnyilvánulhat agresszívebb viselkedésben és negatív jövőképben is. Akár még énközpontúvá is válhat, és ezáltal a személyes kapcsolatai is megváltozhatnak. Mindemellett a sérülés időszakára jellemző lehet, hogy a sportember csodát vár, és nem vállal felelősséget.

UGYANAZON SÉRÜLÉS MÁS-MÁS SPORTOLÓBÓL ELTÉRŐ REAKCIÓT VÁLTHAT KI

Egyesek betegségként élik meg a sérülést, mások egy újabb kihívást látnak a felépülésben, és akadnak olyanok is, akik számára megkönnyebbülést okoz. Utóbbi csoportba tartozó személyek általában nem lelték örömüket a folyamatos edzés általi erőfeszítésben, vagy a gyenge eredmények frusztrálttá tették őket (Gyömbér & Kovács, 2012).

Láttunk már olyan személyt is, aki a sérülés után új terület felé nyitott és vált sikeressé. Ilyen például Julia Carpenter DJ, aki egy teniszsérülés után kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével.

Több szerző is kiemeli annak fontosságát, hogy a sportolónak – és nem csak a karrierje végéhez közeledőnek – a sporton kívül más területeken is fejlesztenie kell magát. Sokszor egy sérülés kell ahhoz, hogy a sportoló erre rádöbbenjen (Gyömbér & Kovács, 2012).

A SÉRÜLÉS AKÁR EDZÉSFÜGGŐSÉGET IS OKOZHAT

A sérülés tulajdonképpen egyfajta krízisállapot, amelyet befolyásol a sérülés súlyossága, a következmények, az időzítés, a személyiségjegyek és a környezet jellemzői (Gyömbér & Kovács, 2012).

Sérülés hatására kialakulhat több negatív pszichés hatás is: szorongás, stressz, düh, depresszió, koncentrációs és engedelmességgel kapcsolatos probléma vagy akár edzésfüggőség is (Moran, 2004, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012).

Chirban (2016) szerint a sportoló visszatérését elsősorban az befolyásolja, hogy mennyire képes túljutni a sérülés okozta traumán.

A SÉRÜLÉSEK PSZICHOLÓGIAI KEZELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

Danish (1993, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012) véleménye szerint a terápia során nemcsak a sérült sportolóval kell foglalkozni, hanem az egész embert kell figyelembe venni. Fontos korrigálni a sérülést okozó mozdulatokat, mivel amennyiben ez nem történik meg, a személy félni fog hasonló szituációkban.

Dr. Cody Commander (Idézi: Chirban, 2016), az Oklahomai Egyetem sportpszichológusa egyedi technikával segít kliensein:

1. Megkéri őket, hogy csukják be a szemüket, majd emlékezzenek vissza a traumatikus eseményre, és meséljék el, mi történt.
2. Ezt követően a kliens elkezdi felidézni a történetet, azonban a terapeuta megállítja pontban a sérülés bekövetkezése előtt.
3. Arra kéri, hogy képzelje el, ahogy az aktuális énje megmenti a régit.
4. Amint ez megtörtént, az ábrázolás befejeződik, és ezt követi az élmény feldolgozása.

Dr. Scott Goldman (Idézi: Chirban, 2016), a Michigani Egyetem pszichológusa szerint a terápia során a másodlagos érzelmekre kell összpontosítani. Tehát, ha egy sportoló szorongást vagy félelmet érez a sérülésével kapcsolatban, akkor abból kell kiindulni, hogy ez a személy miként éli meg a szorongást és a félelmet.

A másodlagos érzelmek kezelésére leginkább elterjedt módszer lényege, hogy a terapeuta kérdéseivel (pl.: milyen érzések uralkodtak rajta a sérülés napján, ezek jelentkeztek-e már korábban, milyen tevékenységek előzték meg a sérülést, hogyan aludt előtte éjszaka) feltérképezi, mik lehettek azok a pszichés tényezők, amelyek a sérüléshez vezettek.

Hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonít az érzelmekneka kognitív kiértékelés modell, melynek értelmében a „sérülésre adott reakció nem a sérüléstől függ, hanem attól, hogy a sportoló hogyan érzékeli és értelmezi azt. A kognitív kiértékelés meghatározza az érzelmi reakciót, ami pedig befolyásolja a rehabilitációra irányuló hozzáállást és viselkedéses választ" (Brewer, 2007, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012, old.: 228).

Baki Ákos, az MTK labdarúgója úgy látja, hogy a coaching azért volt számára hasznos a gyógyulás idején, mert ezáltal mentálisan folyamatosan arra törekedett, hogy mielőbb egészséges legyen. Úgy gondolja, hogy az állandó pozitív hozzáállás felgyorsíthatja a rehabilitációt.

Saját tapasztalatai alapján arra jutott, hogy a legtöbb sérülés, de főként az izomsérülések lelki eredetűek, és a pszichológiai támogatás abban segítheti a sportolót, hogy figyelmét a sportra összpontosítsa, és a mindennapi problémák ebben ne hátráltassák.

HOGYAN SEGÍTHETÜNK MAGUNKON?

Andersen (2000, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012) a sérülésekkel való megküzdés négy fő tényezőjét írja le:

1. A fájdalomhoz kapcsolódó érzések és gondolatok megfigyelése.
2. Részletes rehabilitációs terv összeállítása.
3. A terv folyamatos felülvizsgálata és értékelés.
4. A gyógyulást segítő tényezők megerősítése.

Egyes kutatók szerint, amennyiben egy sérüléssel sikeresen megküzdött a sportoló, akkor annak újbóli előfordulásakor könnyebben átvészeli a nehéz időszakot (Williams, 1998, idézi: Gyömbér & Kovács, 2012), arról azonban nincs információ, hogy ugyanazon személynél bekövetkezett eltérő típusú sérüléseknél is megfigyelhető-e ez a pozitív hatás.

A GYORS FELÉPÜLÉSBEN NAGY SZEREPE VAN A TÁRSAK TÁMOGATÁSÁNAK

A gyors és sikeres felépülésben nagy szerepe van a társas támogatásnak, családi, baráti és egyesületi oldalról egyaránt.A rehabilitáció során támogatni kell a sportoló visszatérését, és biztosítani kell számára, hogy ugyanolyan szinten folytathatja, mint korábban.

Tudattalan félelem jelenhet meg a csapattársak részéről is, hiszen a visszatérő csapattag veszélyt jelenthet a többiek pozíciójára, illetve megfoganhat az a gondolat is, hogy „ha vele megtörtént, velem is megtörténhet”. Ezeket a konfliktusokat mielőbb tisztázni kell a sportolók és a csapat érdekében egyaránt (Gyömbér & Kovács, 2012).

A sérülésekből való visszatérést nem szabad erőltetni. Fontos, hogy az edzővel egy reális időpontot tűzzön ki célul a sportoló (Chirban, 2016), amely adott esetben módosítható a rehabilitáció függvényében. Érdemes kerülni az olyan tévhiteket, mint a „sérült sportoló nem sportoló" vagy „egy igazi sportoló sérülten is vállalja a versenyt/mérkőzést”.

Ezek károsak lehetnek a testi egészségre, ugyanis egy túl korai visszatérésnél újabb sérülés következhet be, de ugyanígy negatív hatása lehet a szubjektív jóllétre is, hiszen ha valaki nem 100 százalékos állapotban próbál meg újra versenybe szállni, akkor csalódások érhetik.

A fejlődő orvostudománynak köszönhetően ma már olyan sérülések is orvosolhatók, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottak, illetve rengeteg olyan eljárás létezik, amely felgyorsítja a sportolók fizikai állapotának mielőbbi helyreállítását.

Azonban mindig megfogalmazódik a kérdés: vajon pszichésen készen állnak-e a visszatérésre?