Jár a kalapemelés – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 23:11

AMI NEKÜNK SZÍVFÁJDALOM, az Grúziának óriási boldogság. Ha a Willy Sagnol irányította válogatott nem győzi le – az Eb legnagyobb bravúrját és meglepetését szerezve – Portugáliát, akkor most a grúz helyett a magyar csapat készülne a nyolcaddöntőre. És tudom, most sokan azt mondják, hogy a portugálok B-csapattal álltak fel, de amit a kaukázusiak elértek, az bravúr a javából, a csapat természetesen sporttörténelmet írt, miután históriája első nagy tornáján egyből bejutott az egyenes kieséses szakaszba. Majdnem harminc évvel azután, hogy 1994. szeptemberében lejátszotta az első hivatalos tétmérkőzését Moldova ellen (1–0).

Csaknem húsz évvel később, 2013-ban az akkor csúcson lévő Cristiano Ronaldo avatta fel a tbiliszi futballakadémiát, akkoriban Hvicsa Kvarachelia is ott nevelkedett. A fotó azóta bejárta a világot, de a még gyermek Hvicsa talán a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy tizenegy év elteltével egymás ellen játszanak az Eb-n, és Grúzia kapott gól nélkül nyeri meg az összecsapást. Sőt, még tavaly szeptemberben sem fogadtak volna sokan arra, hogy Spanyolország és Grúzia a nyolcaddöntőben ismét összecsap. Akkor a selejtező mérkőzésen kiütéssel, 7–1-re nyert a Luis de la Fuente irányította sztárválogatott.

Az viszont biztos, hogy bármi lesz a nyolcaddöntőben, erről az Eb-ről a „grúz csoda” lesz az egyik emlék, ami hosszú távon megmarad a szurkolókban. És persze kellett ehhez az is, hogy az új lebonyolítás alapján a Nemzetek Ligája C-ligájából is ki lehessen jutni, és kellett a pótselejtezőben a görögök elleni döntőben egy kis szerencse a tizenegyespárbajban, meg az is, hogy Portugália ne vegye véresen komolyan az utolsó csoportmérkőzést. Ez azonban semmit sem von le a grúzok érdemeiből.

Akik persze egyáltalán nem annyira gyengék, ahogy azt a FIFA-ranglistán elfoglalt 74. helyük sejteti. Giorgi Mamardasvili a La Liga, és immár az Eb egyik legjobb kapusa, Hvicsa Kvarachelia egy időben az olasz bajnokság legjobb játékosa volt, és rendre topklubokkal hozzák szóba, Giorgi Csakvetadze a Watfordban játszik, a Transfermarkt szerint pedig a keret összértéke 161.05 millió euró, alig kevesebb, mint a magyar válogatotté (165.4 millió), és több, mint a szintén nyolcaddöntős szlovákoké (156.4), szlovénoké (141.55) és románoké (92.1).

Mégsem hitt bennük senki, leszámítva a drukkereiket, akik a spanyolok elleni mérkőzést is meglepően optimistán várják.

És még az is lehet, hogy igazuk lesz…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik