Tbilisziből induló kapus teljesítményén ámul Európa

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 11:10
Giorgi Mamardasvili húsz lövést hárított már az Eb-n, vasárnap a spanyolok szemét védheti ki (Fotó: Imago Images)
A grúz válogatott Valenciát erősítő kapusa, Giorgi Mamardasvili védett a legtöbbször az Európa-bajnokság csoportkörében – ennek apropóján mutatjuk be a 23 éves játékos pályafutását.

GIANLUIGI DONNARUMMA és Giorgi Mamardasvili – vitán felül áll, hogy az Európa-bajnokságon ők nyújtották eddig a legjobb kapusteljesítményt. Az olaszok világklasszisának tündöklése talán csak annyiban meglepetés, hogy jól megdolgoztatták a csoportkörben, tizenkét védése volt, a grúzok csillagának képességeiről azonban ezen a tornán bizonyosodhat meg a futballkedvelők jelentős része: Törökország, Csehország és Portugália ellen összesen húsz hárítása volt, ami a legtöbb a mezőnyben – az Opta adatelemző rendszer szerint a helyzetek minősége alapján 7.99, kerekítve nyolc gólt kellett volna kapnia, ám csupán négyet szedett be.

A 23 éves Mamardasvili Valencia-játékosként, illetve hússzoros válogatottként várja a Spanyolország elleni vasárnapi nyolcaddöntőt, ám azt talán le sem kéne írnunk, girbegurba út vezetett addig, ahol most tart. A kétezres születésű labdarúgó Tbiliszi külvárosában nőtt fel, és hamar kiderült, hogy az egykoron kapusként, majd kapusedzőként boldoguló édesapja nyomdokába lép, fiatalon beállt a kapuba. Tizenkét évesen a fővárosi kiscsapat Gagrából a kaukázusi ország legnépszerűbb klubja, a Dinamo Tbiliszi utánpótlásába, jó kezekbe került – az ottani akadémián nevelkedett Giorgi Csakvetadze, Zuriko Davitasvili, Anzor Mekvabisvili és a világsztárrá válás útján járó Hvicsa Kvarachelia is. Tizenhárom évesen elkerült a szülői háztól, a Tbiliszitől mintegy háromszáz kilométerre fekvő, meseszép kanyonjáról híres Martvili csapatában pallérozódott, amelyben édesapja edzéseit látogatta. Miután visszatért a Dinamóhoz, kiemelkedett a korosztályos bajnokságokból, majd kölcsönjátékok segítették felnőttszinten a tapasztalatszerzésben: előbb a Rusztavinál töltött el egy idényt, majd a Lokomotiv Tbilisziben másfelet.

Tehetségéről sokat elárul, hogy húsz­évesen megválasztották az Erovnuli Liga legjobb kapusának, ám nem e cím, hanem egy jól sikerült nemzetközi mérkőzés és kitartó ügynöki munka eredményeként sikerült külföldre szerződnie: 2020. szeptember 24-én a Granada elleni vesztes (0–2) Európa-liga-selejtezőn szenzációs teljesítményt nyújtott, kiemelkedett a Lokomotivból. Antonio López menedzser a parádéját látva felvette a kapcsolatot az Atlético Madriddal, a Barcelonával, a Gironával, a Betisszel és a Villarreallal, hogy beajánlja a tehetséges kapust, de mindenhol az volt a válasz: ne vicceljen már, egy grúzt akar rájuk sózni?! A Valencia azonban adott neki egy esélyt, 2021 nyarán ötvenezer euróért kölcsönvette a Dinamótól.

A spanyol nyelvtudás nélkül megérkező Mamardasvili eleinte a „fakóban” kapott volna szerepet, a VCF Mestallánál számítottak rá éves szinten bruttó hetvenezer eurós fizetésért, ám volt egy kitétel a megállapodásában, amely szerint hétezer eurót kap minden meccs után, ha legalább húsz tétmérkőzésen pályára lép az idényben az első csapatban. Aligha gondolta volna bárki is, hogy a tarcsiba szerződtetett negyedik számú kapus beverekszi magát a kezdőbe, de így történt, huszoneggyel zárta az évadot. Eleinte csapattársai sérülései hozták helyzetbe, a nyári felkészülés idején Jasper Cillessen és Jaume Doménech is kidőlt, és négy tesztmeccsen is olyan jól védett, hogy a harmadik számú Cristian Rivero került a kispadra, ő pedig a vonal elé a Getafe elleni idénynyitón. Bemutatkozása álomszerű volt: ő lett a La Liga első fordulójának legjobb kapusa. Ezt további öt bajnoki, illetve válogatott bemutatkozás követte, ám a Real Madrid és a Sevilla ellen sem jött ki neki a lépés, úgyhogy Cillessen felépülésével a kispadra szorult. A holland kapus azonban februárban ismét megsérült, a grúz pedig élt a lehetőséggel, a hátralévő tizenkét mérkőzésen tizenhárom gólt kapott, 570 perces kapott gól nélküli sorozatot épített, 109 percre megközelítve San­tiago Canizares klubrekordját, úgyhogy megpecsételte kollégája sorsát, aki hazakullogott a NEC-hez.

A 2021–2022-es idényben nyújtott teljesítményével bebetonozta helyét a Valencia kezdőcsapatában, 2022–2023-ban egyetlen percet sem hagyott ki a La Ligában, a legutóbbi kiírásban pedig 37 meccsen 41 gólt kapott, ami ahhoz képest, hogy a 9. helyezettnél védett, elismerésre méltó mutató. Mamardasvili lett az egyesület történetének legfiatalabb kapusa, aki elérte az ötven, illetve a száz mérkőzést, de nem vennénk rá mérget, hogy meglesz neki a százegyedik, mivel az utóbbi időben rengeteg európai topcsapattal összeboronálták, az Európa-bajnokságon bemutatott bravúrjai pedig csak tovább növelik az értékét. A legfrissebb hírek a New­castle, a Chelsea és a Bayern München érdeklődéséről, illetve a Valencia által kért negyvenmillió euróról szólnak, lapunk pedig úgy értesült, az Atlético Madrid, illetve a Paris Saint-Germain áll a legközelebb az egyik legnagyobb kapustehetség szerződtetéséhez.

 


Zsorzs Mikautadze és Bölöni László (Fotó: AFP)

Karim Benzemához hasonlítja a grúzok csatárát Bölöni László

Grúz játékos vezeti a németországi Európa-bajnokság góllövőlistáját, Zsorzs Mikautadze háromszor talált be a csoportkörben. A 23 éves csatár lapunk információja szerint a Monacóhoz szerződik, előzőleg pedig a Metz csatára volt, úgyhogy telefonon felkerestük Bölöni Lászlót, aki nemrégiben távozott a metzi kispadról.

„Szerettem vele dolgozni, sokat köszönhetek neki és persze a csapat is, hiszen a második ligában szerzett góljaival segített hozzá minket az élvonalba jutáshoz − mondta érdeklődésünkre a 71 éves magyar edző, aki játékosként 1986-ban BEK-et nyert a Steaua Bucuresti-tel. − Tavaly nyáron visszautasíthatatlan összeget ígért érte az Ajax, a klub el is adta, ám a télen kölcsönbe visszatért, és újra tíznél több gólt szerzett. Nem túlzás, képességeit tekintve Karim Benzemához mérhető center. A labdával is gyors, állandó veszélyt jelent az ellenfelek kapujára, az összjátékból, a helyzetek előkészítéséből is kiveszi a részét. Intelligens, okos labdarúgó, ezek a tényezők is növelik a piaci értékét. Az pedig, hogy a csoportmeccseken három gólt szerzett, önmagáért beszél.”
V. GY.


Hvicsa Kvarachelia már gyerekként rajongott Cristiano Ronaldo játékáért, szerdán pedig a világsztár gratulációját fogadhatta az Eb-n, sőt a mezét is megkapta

Hvicsa Kvarachelia 11 évet várt a nagy pillanatra

ÁLOM. Ennyit írt Hvicsa Kvarac­helia az Instagramon megosztott kép mellé, amelyen Cristiano Ronaldo válogatott meze látható. A két támadó azután cserélt dresszt egymással, hogy a Willy Sagnol szövetségi kapitány irányította grúz csapat meglepetésre 2–0-ra nyert a portugálok ellen, és bejutott a kieséses szakaszba. A mérkőzés után természetesen bejárta a világot a kép, amelyből kiderült, hogy a grúz futball történetének egyik legjobb játékosa már tizenegy éve, 12 éves kisgyerekként találkozhatott az akkor még a Real Madridban játszó klasszissal.

Tizenegy éve, 2013-ban Cristiano Ronaldo nyitotta meg a Dinamo Tbiliszi akadémiáját, akkor készült egy fénykép, amelyen a portugál klasszis az akadémia tehetségeivel szerepel együtt. Természetesen köztük van Kvarachelia is, aki 2018-ig futballozott a klubban, majd a Rusztavi, a Lokomotiv Moszkva, a Rubin Kazany és a Dinamo Batumi után a Napoliba igazolt, kulcsember lett, és 2023-ban bajnoki címet ünnepelhetett.

„Kissé ideges vagyok – mondta a grúz szélső még a portugálok elleni mérkőzés előtt. – Cristiano a példaképem, mindig arról álmodtam, hogy ellene játszom. Ez az utolsó Európa-bajnoksága, úgyhogy nagyon örülök, hogy összecsaphatok vele. Emiatt még motiváltabb vagyok, remélem, a találkozó után megkaphatom a mezét.”

Megkapta, sőt gólt is szerzett és továbbjutást ünnepelhetett, élete egyik leg­emlékezetesebb estéjén volt túl. És vele kapcsolatban természetesen továbbra is kérdés, marad-e Nápolyban. A Paris ­Saint-Germain állítólag szeretné megszerezni, a Napoli új edzője, Antonio Conte viszont kulcsemberként számol vele, köré építené a csapatot. Az olasz lapok úgy tudják, Aurelio De Laurentiis klubelnök már a portugálok elleni mérkőzés másnapján Németországba repült, és két órán át beszélgetett Kvaracheliával, hogy meggyőzze, érdemes a Napolinál maradnia. Az átigazolási időszak végéig kiderül, sikerrel járt-e, mindenesetre az biztos, hogy a grúz szélső felejthetetlen élményekkel és élete egyik legértékesebb ereklyéjével térhet haza az Európa-bajnokságról. Legkorábban a Spanyolország elleni nyolcaddöntő után.
S. Á.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik